Talán mondhattam volna rögtön a hangzatos kulcsszavakat: állampolgári kötelesség, mindenkit érint, csak az ]]>idióták]]> maradnak otthon, beleszólás joga, ne mások döntsenek helyettünk – csak sajnos ezek ereje mára tovatűnt, talán magamat sem tudnám velük meggyőzni. Nem hiszem, hogy voksolni mindig, minden esetben kötelesség lenne: volt már olyan választás – igaz, nem parlamenti – amelyiken én sem vettem részt: elsősorban nem azért, mert képtelenség volt dönteni, hanem mert egyszerűen nem tartottam fontosnak.

Hogy egy parlamenti választás jelentős, téttel bíró és komoly következményekkel járó esemény, ebben talán nincs is vita. Aki ma hezitál, döntően nem a súlytalanságról, érdektelenségről beszél, hanem képtelen választani, mert nem látja az igazit, aki mellé jó szívvel odatenné azt az ikszet. Amit válaszolnom kellett volna, talán innen kezdődik, innen érthető meg. A politika ugyanis nem azonos a részben romantikus, részben agyonkalkulált párkeresős húspiaccal: nem az identitásunkat, értékeinket és igényeinket kifejező legjobbat keressük, s amíg nem találjuk meg, inkább magányosan várjuk a nagy napot. Helyesen tesszük, ha ezeket az elvárásokat érvényesítjük a párválasztásban, a kedvenc focicsapatunk, zenészünk vagy más ideálunk megtalálásában, de aki a politikában keresi a tökéletest, óhatatlanul csalódott és kiábrándult lesz.

Javaslatom: tegyük lejjebb a lécet, hátha így lesz már olyan, aki átugorhatja. A közös tengerparti nyaralás és a leendő gyermekek szeme színének tervezése helyett gondoljunk inkább arra, hogy ki lenne alkalmasabb az indulók között - akár kormányon, akár ellenzékben - az ország ügyeinek intézésére. Bizonyára lesz olyan, aki ezt a bejegyzést (sajnos tévesen) összefüggésbe hozza majd a nagy mennyiségben elfogyasztott húsvéti tojáslikőrrel, én azonban akkor is azt tanácsolom, hogy a szerelemhez szükséges szókészletünk („igazi”, „tetszik” stb.) helyett a politikával kapcsolatban legyünk sokkal megengedőbbek és unalmasabbak. Ne a hibátlant, a rajongásunk tárgyát keressük, hanem az indulók közül azokat, akiknek a jelenléte megítélésünk szerint minél nagyobb számban fontos lenne a törvényhozásban. Nézzük meg a választékot, és házmesterben, nem szeretőben gondolkozva, hozzunk egy egyszerű döntést. Ha sikerült, már mehetünk is szavazni.
 

Török Gábor

]]>http://torokgaborelemez.blog.hu/]]> - A Flag Polgári Műhely partnere