Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
4ea5efd413d29e8790f06afb43a8c3d1.jpg

Török Gábor elemez - Kétharmaddal a kétharmad ellen?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ma délután egy vezető gazdasági döntéshozóval beszélgettem, akinek sikerült egy igazán meglepő kérdést feltennie: miért ne jelenthetné be a Fidesz most - és valósíthatná is meg rögtön az új parlamentben -, hogy az első lépése a kétharmados törvények „eltörlése” lesz?

Először arra gondoltam, hogy ez teljesen értelmetlen, tipikus politika-analfabéta ötlet, hiszen ebben az esetben (részben) elveszne a kétharmados többség jelentősége, amiért elég sokat küzdött a Fidesz, ráadásul később majd ellenzékbe kerülve a mostani változtatásai mögül is eltűnne a kétharmados védelem. Minél többet beszéltünk azonban róla, egyre életképesebb javaslatnak tűnt. Nem mondom, hogy csak mellette szóló érvek léteznek, de azt igen, hogy a Fidesz helyében megfontolnám.

Hogy miért is lenne jó ez a Fidesznek? Legalább két okból: az egyik kommunikációs, a másik szervezeti – de persze mindkettő alapvetően politikai. Ha a Fidesz most bejelentené, hogy a parlamentben az első lépései egyikeként kétharmados többségével élve módosítaná az alkotmányt, és kivenné belőle az úgynevezett kétharmados törvényeket (tehát ezeket onnantól kezdve feles többséggel lehetne változtatni – az alkotmány módosítása természetesen minősített többséget igénylő maradna), attól a perctől kezdve értelmetlenné tenné a kétharmados többség veszélyeivel való riogatást. Mindezt úgy tehetné meg, hogy közben maga még szabadabb kezet kapna, egyben azonban felkínálná a lehetőséget politikai ellenfeleinek is, hogy később, kormányra kerülve maguk is változtassanak.

Ráadásul – s ezt tartom politikailag számukra a leglényegesebbnek – egy ilyen döntéssel négy évre biztosítani lenne képes a mai kétharmados törvények módosításához szükséges többséget, amelyet amúgy számos veszély fenyegetne. Ha a Fidesz tartalmi változtatásokkal kezdene, könnyen lehet, hogy a kétharmad előállításához egyre nagyobb belső összetartásra lenne szüksége. Márpedig ezek a javaslatok (az önkormányzati rendszerről, a választási törvényről stb.) a kormányzó párton belül is érdekeket sérthetnének, ráadásul a kormányzás eleve amortizálhatná valamelyest a parlamenti frakciót, nem is beszélve arról, hogy egy pár mandátumos kétharmados többség biztosításához - tele parlamenti képviselő miniszterekkkel és államtitkárokkal - még akkor is iszonyatos szervezés és fegyelem szükséges, ha amúgy mindenki lelkesen egy irányba tart.

S hogy ne csak a Fidesz érdekeiről beszéljünk: húsz évvel az első szabad választás után a rendszerváltás idejének politikai viszonyaira szabott, a „rendszerváltás forgatókönyve” alapján megérthető úgynevezett kétharmados törvények létjogosultsága a jelenlegi politikai helyzettől függetlenül is erősen megkérdőjelezhető. Ha ezeket egy kétharmados többséggel rendelkező kormány helyezné vissza a feles jogszabályok közé, akár az ellenzéki pártok egyikének vagy másikának a támogatásával, talán még nagyvonalúnak is tűnhetne ez a lépés. Mindenesetre nem azt üzenné, hogy az a párt, amelynek egyszer kivételesen sikerült átugrania ezt a lécet, gyorsan mindent saját képére formál, de a lécet azért jó magasan hagyja, hogy más lehetőleg ne tudjon majd hozzányúlni ezekhez.
 

Török Gábor

]]>http://torokgaborelemez.blog.hu/]]> - A Flag Polgári Műhely partnere

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Belföld (10) Tereb (146) Tv fotel (65) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Mondom a magamét (7536) Nézőpont (1) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Jobbegyenes (2786) Gazdaság (704) Szépségápolás (15) Kultúra (7) Titkok és talányok (12) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>