Ma 2019 december 12. Gabriella napja van. Holnap Luca, Otília napja lesz.
7a08e3b05e7f08ba70c52e573b0d744d.jpg

Török Gábor elemez - Apokalipszis holnap

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Vannak reménytelen küzdelmek: számomra az egyik ilyen annak elmagyarázása és elfogadtatása, hogy az elemző politikai véleménye, reménye és vágya nem része az elemzésnek.

Nem azért, mert ezek ne lennének fontosak, hanem azért, mert hiszek a politikai vélemények szabadságában és a választók egyenlőségében.

Az elemzőnek ugyanis ezen a téren nincs sem hozzáadott értéke, sem előjoga: véleménye, reménye és vágya pontosan annyira értékes, mint bármely más állampolgáré. Amikor tehát elemzőként beszélek, törekszem arra, hogy ne a saját értékrendem, ízlésem, hanem a politikáról szerzett tudásom vezessen, nem igazságosztó akarok lenni, hanem valaki, aki segít megérteni az eseményeket.

Az értékrend, az ízlés persze nem levetkőzhető, olykor átüt, néha látszik, mégis, én elemzőként elsősorban elemezni és nem támogatni vagy ellenezni akarok. Ugyanakkor be kellett látnom, hogy időnként lehet, sőt talán kell is kivételt tenni. Ahogy 16 évvel ezelőtt is inkább arról ]]>beszéltem]]>, hogy mit tartanék helyesnek, kívánatosnak, ebben a mostani bejegyzésben is erre teszek kísérletet. Akinek könnyebb úgy olvasni az elemzéseket, ha a fejében szereplő skatulyákban el is tudja helyezni a megszólalót, talán ez segítség lehet.

501apokalipszis.jpg 

Vágjunk a közepébe: a magyar politikai közösség állapota elkeserítő, lehangoló. Nem, nem azért, amiről a híradások szólnak. Nem azért, mert diktatúra épül az országban. Nem azért, mert Orbán Viktor kivezeti az országot Európából. S nem is azért, mert az ellenzék impotens és képtelen az összefogásra.

Először is: szó sincs diktatúráról.  Egy kétharmados többséggel rendelkező, egy kézből irányított politikai erő elment a falig, elfoglalt mindent, amit lehetett, mai tudása alapján megpróbálta a saját képére formálni a szabályokat, de nem tett semmi olyat, ami megakadályozhatná, hogy egy komoly társadalmi támogatottsággal rendelkező ellenzék kiüthesse a kezéből a hatalmat. Előbb-utóbb ki is fogja, de attól még nincs diktatúra, ha ez nem 2014-ben történik meg. Amúgy akár még akkor is megtörténhet.

Másodszor: Orbán Viktor sehová sem akarja vezetni az országot, neki itt pont jó helyen van. Az elmúlt két és fél évtized legpolitikusabb politikusa igazán semmi mást nem akar, csak azt, hogy megmaradjon a támogatottsága és ezzel a hatalma. Úgy működik, mint minden sikerre vágyó politikus: próbálja irányítani a közhangulatot, de még inkább arra figyel, arra koncentrál, amire a választói rezonálnak. Történeteket épít fel, meséket mesél, olykor meglepő lépéseket is tesz, de alig akadt olyan döntése, amire ne lett volna valamilyen előkép, példa, precedens az elmúlt két évtizedből, legfeljebb a bátorság vagy a politikai konstelláció hiányzott. Orbán kétségtelenül kiválóan érti a politika játékszabályait, de egyrészt sokat dolgozott azért, hogy politikai oldalán belül mára valóban leválthatatlan vezér legyen, másrészt pedig elképesztően szerencsés, hogy éppen akkor ért a csúcsra, amikor a baloldal a szétesés közelébe került.

S harmadszor: hol van az megírva, hogy az ellenzéknek választást kell nyernie? Bár népszerű a következmények nélküli országról szóló toposz, a politikában mindennek van következménye – legfeljebb a felelősség kérdése nem világos azonnal. Bizonyára sokan boldogabbak lennének, ha a választásokra előállna valamilyen ellenzéki egység, a konfliktusok, a hatalmi küzdelmek nem megspórolhatók. 1997-ben pontosan ugyanez volt a helyzet, csak éppen a jobboldalon: a Fidesznek elképesztően komoly feladatot jelentett, hogy az MDF-KDNP-FKGP hármas mellett vezető szerepre tegyen szert. Lehet persze fanyalogni azon, ahogy a szövetségesek szép lassan eltűntek, beépültek, de az egység létrehozása politikai teljesítmény, magától soha nem állt volna elő. Ha ma a baloldalon ezt még nem látjuk, az elsősorban amiatt van, mert ezt a munkát még senki sem végezte el: vagy az idő volt kevés, vagy a tehetség, ez majd kiderül.

De már sokat is beszéltem a mai szereplőkről, a fő állításom ugyanis ebben az írásban az, hogy ezek a politikusok epizódisták és ezek az események epizódok. Van aki és ami fontosabb, más kevésbé, de a bajaink forrása nem Orbán, nem Mesterházy, nem Vona, nem Bajnai és nem is Gyurcsány. Ahogy kit érdekel már az, hogy hogyan is volt mindez 1997-ben, mit akart Torgyán, miért volt fontos a Tocsik-ügy, vagy éppen mi volt Horn célja, pár év múlva a mai viták is érdektelenek lesznek, mert új szereplők és új ügyek lelkesítenek és dühítenek majd minket. Igen, igen, előbb-utóbb Orbán is elmegy majd, visszavonul vagy megbukik, s akkor új időszámítás kezdődik a jobboldalon, talán még az egység is megkérdőjeleződik, s talán kezdődik minden – ha nem is előről, de újra.

Mi hát akkor a probléma? Sajnálom, de az a helyzet, hogy mi vagyunk a probléma. Miattunk lesz minden rosszabb, akár Orbán a vezér, akár Lázár, Rogán vagy éppen Mesterházy. A politikusok ugyanis tanulnak: bárki is nyer majd legközelebb, vagy azután, a leckét már megtanulta. Ha teheti, ugyanúgy fog kormányozni, mint Orbán. Professzionálissá vált a politika – mondjuk finomkodva, ami annyit jelent, hogy ma már minden hivatásos politikus tudja, hogy miről szól a hatalomgyakorlás. Hogyan kell megosztani, félelmet kelteni és reményt adni, hogyan kell üzeneteket megfogalmazni és minden csatornán szajkózni, leegyszerűsíteni és adagolni, terelni és beállítani – ismernek minket, tudják, hogy mi lesz sikeres és mi nem működik. Vannak persze tehetségesebbek és ügyetlenebbek, de aki választást nyer, ugyanezt a játékot szeretné majd játszani. Értem én, hogy nem elhanyagolható a különbség abban, hogy ki kinek akar megfelelni, kinek ad és kitől vesz el, de a lényeg ugyanaz: ebben az országban a politikai logika fog uralkodni, bárki is lesz hatalmon – vagy éppen ellenzékben.

A politikai logika, amelynek felismerése az egyik legnagyszerűbb dolog, ami az elmúlt években velünk történt. Hogy létezik, hogy van ilyen, s hogy nincs a politikában királyi út, hogy nem megkérdőjelezhetetlen „tények” és „igazságok”, hanem érdekek és értékek mozgatják a döntéshozót, s a politikus ma már nem levágja, hanem állandóan számolja a fejeket. A politika kivívta autonómiáját, lábra állt, érti a játékot, és ennek megfelelően teszi is a dolgát. Bár tényleg lehetnének néha megengedőbbek, kicsit méltányosabbak, olykor hasonlíthatnának jobban egy államférfira, alapvetően rendben vannak, azt és úgy teszik, amit és ahogy tőlük elvárható.

Ismétlem: a gond velünk van. S ami igazán nagy gond: mi leválthatatlanok vagyunk. Csak egy reményünk van, ugyanaz, amit 16 éve is gondoltam, akkor még kicsit más formában: a tanulás. Miért kellene változtatnunk? Mert ha nem értjük meg, ha nem tesszük meg, a politika bármire képes lehet, bármit megtehet – velünk vagy éppen ellenünk, vagy akár mindkettő egyszerre. Mindegy, hogy ki a miniszterelnök, ha nem értjük meg a játék tétjét és lényegét, nem lesz semmilyen ellenerő a politikai logikával szemben. A helyzet ugyanis az, hogy ma nincs semmi: sem szakmai, sem civil, sem baráti, sem semmilyen. Itt még az ellenerő is csak politikai lehet. Csak és kizárólag egyetlen rendezőelv létezik: a politika által kitalált és elképesztő mennyiségben adagolt rend, rendszer. Amit vagy lelkesen átveszünk, vagy egy másik politikai szereplőt támogatva aktívan ellenzünk, vagy passzívan ignorálunk.  Az első kettő a politika számára érdekes, az utóbbi érdektelen. A politika pedig szinte szabad kezet kap tőlünk: bármit mond, bármit tesz, ebben a hármas felosztásban fogadjuk: lelkesen átvesszük, aktívan ellenezzük, vagy passzívan ignoráljuk. Mindig, mindent.

Mi tehát a megoldás? Az, ha egyszer meglátjuk, hogy ez a logika, pontosabban ennek a logikának a mindenhatósága hová vezet. Tanulásnak nevezem ezt, de ma már azt hiszem, hogy ennek csak egy módja van: a tapasztalás. Jéghegy, pofon, szakadék, Apokalipszis, Armageddon kell ide. Hogy észhez térjünk, hogy belássuk, hová vezet az, amikor a politikát kizárólag a politikusokra bízzuk.

Vagy azért, mert egyáltalán nem foglalkozunk vele, lemondóan kivonulunk belőle, vagy azért, mert megelégszünk a buta automata szerepével. Ha soha semmilyen kérdést nem teszünk fel saját politikai vezetőinknek, ha hagyjuk magunkat általuk jókra és rosszakra osztani, ha meg sem kíséreljük megérteni és elfogadni a másként gondolkodókat, ha elhisszük, hogy mindig és mindenben csak az egyik oldalnak lehet igaza, ha a politikai vezetőket isteneknek képzeljük, ha a gondolataikat sajátunkként szeretjük, s ha képesek vagyunk gyűlölködve tekinteni egy másik magyar emberre csak azért, mert máshová szavaz, vagy éppen mást gondol a helyesről és a kívánatosról.

A politika csak akkor lehet más, bárki is a kormányfő és bármilyen nevű pártok ülnek is a parlamentben, ha észrevesszük, hogyan használnak ki minket saját céljaikra a munkájukat amúgy kétségtelenül egyre ügyesen végző politikusok. Akkor valami megváltozik, megváltozhat. Addig viszont egyre rosszabb lesz, ebben biztos vagyok.

Mindenkinek jó szórakozást kívánok a választási kampányhoz. Amelyet innentől elemezni fogok.

]]>www.torokgaborelemez.blog.hu]]> - A Flag Polgári Magazin partnere

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Heti lámpás (221) Történelem (13) Politika (1571) Autómánia (61) Gazdaság (633) Irodalmi kávéház (474) Kultúra (4) Belföld (5) Mondom a magamét (4146) Jobbegyenes (1650) Flag gondolja (33) Életmód (1) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Mozaik (42) Nagyvilág (1440) Tv fotel (65) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Vetítő (37) Tereb (138)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>