Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Tényleg húzzanak kapálni a momentumosok!

Tényleg húzzanak kapálni a momentumosok!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A legveszélyesebb elegy, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.

 

Történt ugyanis, hogy a momentumosok ismét lebontották az építési kordonokat a Miniszterelnökségnél. Másodszorra teszik ezt, ami már-már a szorgalom jele. 

Persze, leginkább a hülyeségé. Tudniillik már az első akciójuk után igyekeztünk szegényeknek elmagyarázni, elbábozni: nem Gergényi-féle népellenes, „műveleti területet” védő kordonok ezek, hogy ne lehessen tüntetni (hiszen lehet tüntetni). Hanem építési kordonok. 

Figyelem, Gelencsér meg Hadházy, lassan mondom, hogy megértsék: é-pí-té-si-ek. 

Még az arra sétáló óvodások is látják s képesek értelmezni: a karmelita kolostor körül építkeznek, sok ott a kőműves bácsi, s azért kellenek a rácsok, nehogy a járókelők betévedjenek a hulló vakolat alá, esetleg agyonüsse őket egy lehulló glettvas. 

A momentumos viszont azért momentumos, hogy mindezt ne fogja föl. Az ő értelmi szintje messze az óvodásé alatt leledzik. Ráadásul nemcsak képtelen pofonegyszerű dolgokat értelmezni, de nem is akarja. Dacból. Mert ő momentumos, neki ne magyarázzon senki.

 

Így hát szerda reggel odamentek újra kordont bontogatni. Vitték magukkal Hadházy korlátspecialistát: ő nemcsak hurcolni képes a rácselemeket, hanem szükség esetén föl is csimpaszkodik rájuk, gyakorlatokat végez.

Az esemény üde színfoltja volt, amikor Gelencsér Ferenc Momentum-elnök leszólította a Miniszterelnökségről éppen távozó Fónagy Jánost, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát, és rá akart tukmálni egy táblácskát, amin a „követeléseik” voltak. 

Fónagy államtitkár nem fogadta el az ajándékot, viszont barátságosan azt tanácsolta a Ferencnek: „Ahelyett, hogy kapálnál, b…szd meg!”

Fónagy János az egész ország kívánságát fogalmazta meg. 

A momentumos hülyegyerekek az adófizetők pénzéből azzal töltik a munkaidejüket, hogy építési kordonokat bontanak el – amiket aztán szegény szakik építhetnek vissza. Emiatt fél órával később jutnak haza a családjukhoz. 

Nekik csinálnak pluszmunkát ezek a tenyérbe mászó gelencsérek, a szorgalmas hülyék. Nem csodálkoznék, ha valamelyik melós megelégelné a hacacárét, és legközelebb beállítaná Hadházyt a szárazbetonba kötni.

 

Momentumosnak lenni annyit tesz: rombolni, másoknak folyamatosan kárt okozni. Derűs óhaj, hogy takarodjanak kapálni, ám az hasznos munka, arra ezek alkalmatlanok.

Borítókép: Építési kordont bontó momentumosok. (Forrás: Facebook)

Pilhál Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (7) Sport (729) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Vetítő (30) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7546) Politika (1582) Heti lámpás (312) Egészség (50) Autómánia (61) Tv fotel (65) Tereb (146) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Életmód (1) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>