Ma 2019 november 17. Hortenzia, Gergő napja van. Holnap Jenő napja lesz.
9412aa8405e49ee872012e7b49965f8d.jpg

Telefonfülkeforr

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ezt a címet tegnap éjjel oroztam el egy barátomtól, akivel szilveszterezni voltunk menendők. Jobboldali ember (halványuló narodnyik nosztalgiákkal), mondanom se kell, de se nem lakáj, se nem esetleges korrupciók haszonélvezője, „közelálló”, bizonyos értelemben, mint jómagam.

Mondjuk a magunkét egymás között, meg ilyen-olyan nyilvános alkalmakkor. Barátom arra a helyzetre találta ki ezt a szépnek éppen nem nevezhető, és némi „hatalom” ellenes iróniát sem nélkülöző szót, hogy hosszan vallani és mesélni kényszerültem: miért nem vettem föl a telefont egy-két hete.

Nem nagy ügy, tudom, csak kínos és talán jelképes, még akkor is, azaz manapság, legyünk csak alkalmi „demagógok”, amikor oly sokak fagyoskodnak az utcán önpiszkukban, amikor víz veri a szülőket, ha mérlegelniük kell gyerekük továbbtanulási lehetőségeit, amikor a benzinkutat jószerivel csak nyugtatók bevétele után merjük megközelíteni, amikor mocskos korrupciós eseteket lebegtetnek a téli szelek, amikor „ballib” kártevők rágcsálják a „magyar fa” gyökerét, „Ne zsidózz…”, amikor az államadósság…, meg a hiánycél…, meg a monetáris gúzsok…, nem beszélve az alaptörvény csöndeske eróziójáról, a kórházi gyógyszerellátásban mutatkozó „időszakos” fennakadásokról, amikor nem kel fel úgy a nap, hogy egy-két vércsatakos esetről ne tudósítanának a hírek, amikben minden jóravaló ember a démon eljövetelét észleli, kivéve a rendőri vezetőket, akik a „felderítési arány” példázatos javulásáról dalolnak, ha sarokba szorítják őket, amikor szolid polgárok mennek ölre az egy- vagy x-kulcsos adó ellen és mellett, amikor a határon túli magyarok körében arról ismerszik meg, hogy kik a barátaink, hogy ők azok, akik minden ottani parlamenti választást elveszítenek, hogy soha ilyen kevés állatot nem tartott el a magyar vidék, hogy az új könyveket a bolt üvegablakán át bámuljuk epekedve, vagy némely éttermek asztalait nézzük szemérmesen odasandítva, ahol egyesek a húszezer forintos borocskákból nem restellnek fröccsöt kotyvasztani, amikor az igazi „közelállók” kisfiai, unokái slusszkulcsot pörgetve (a vonatkozó autómárkákat most ne is emlegessem) dirigálják a szakmák és ágazatok és „nagystruktúrák” szakembereit, amikor képzőművészeti kiállítás helyett politikai demonstrációkkal kell beérnünk és, és, és… Pereg a nyelvem, és azt veszem észre, hogy magam is belekeveredtem az év végi mérlegkészítők igencsak vegyes társaságába, ahol az egyik szakember azt szedi össze, hogy hány „celebvillantást” köszönhettünk az elmúlt évnek, a másik az év közbeni kormányátalakítás hozadékát elemzi, a harmadik az államosított közmédia nagyszerűségének (vagy borzalmasságának) tényeit lajstromozza.

Mondom a magamét, csapongva erre-arra, az új esztendő első reggelén, korán van, keveset aludtam, és még mindig nem a telefonról beszélek, de a másnaposság ihlete ideugrasztott egy szókapcsolatot: „államosított közmédia”. Persze a közszolgálati médiumok kormányzati kezelése most nem témám (pedig…), nem nézem és nem hallgatom, híreimet nem az MTI-ből szerzem be (amelyet amikor még én vezethettem, az antalli és – mi tagadás – horni ősködökben, kizárólag a „nemzeti hírügynökségnek” voltam hajlandó látni és nevezni…).

Számomra a legmegrázóbb élmény az elmúlt évben a köz és a kormányzat, a nemzet és az állam viszonyának nehezen megindokolható és mind véglegesebbnek látszó egymásba keveredése volt, azaz a demokratikus (és ezeréves hagyományokra visszatekintő) önkormányzatiság belecsúsztatása valami definiálhatatlan állami bürokratizmusba. Nem tagadhatom, még úgy sem, mint a konzervatív-nemzeti-jobboldali-magyarérdekű (stb.) szavazóbázis egy darab vokssal rendelkező egyede (persze, ha a hivatalban regisztráltatom magamat, ha lesz regisztráció…), szóval mint a kétharmados törvényhozási és kormányzati felhatalmazást adó állampolgárok halmazának szerény részese, nos én ennek az átalakításnak kárvallottja vagyok. Az állam nevesíthető, ám arctalan helyi képviselői kaptak felhatalmazást olyan ügyek intézésére, amelyhez soha korábban közük nem volt, amihez hiányzik a képzettségük, és amikor ezzel szembesülnek, elszáll (esetleges) jóindulatuk is, ők – legyünk megengedők – majdnem olyan kárvallottjai (a jobbfajtákra és nem a kurzuslovagokra gondolok) az intézményvezetési káosznak, mint az ügyfeleik. Mert azokká váltunk. Valamennyien, akiket – a magam portáján sepregetek – egy megye közbizalma állított oda, ahova.

Ez a „Hivatal” és „Apparátus” semmiféle szakmai kérdésben nem illetékes, mert nem érdekelt, létét kizárólag az állami hivatalos struktúrában való beépülése biztosítja, s hogy ez miféle emberi „valőrök” fölerősödésével jár, azt tudjuk, vagy legalábbis elképzelhetjük. Ahol az érdekelteknek nincs módjuk kontrollálni az ügyeik intézőit, ott végzetes közéleti bizalomhiány „képződik”. Ami helyi szinten kezelhetetlen.

Ja, a telefon… Tegnap éjfélig egy megyei intézmény vezetője voltam. S mint ilyen, évek óta a megyei mobiltelefon-„flotta” tagja, családtagjaimmal együtt, ezres nagyságrendű kollegiális közegben. A mobiltelefonokat már karácsony táján elkezdték működésképtelenné tenni – mindenféle előrejelzés nélkül. Rohangálhattam (meg a többiek is) szerelőkhöz, mentegetőzhettem (mint mások) kölcsöntelefonokon, e-mailekben. Családi válsághelyzet, baráti bizalmi krízis, hivatalos ügyek csődhelyzete. A legfontosabb kapcsolattartási eszköz, amit számon tart minden barát és hivatali „hely”, máról holnapra megszűnt működni, s ezáltal megszűntél te is… Karácsonyi vásárlások, fölszaporodó családi ügyek, alapvető szerkezetváltozás a munkahelyek rendszerében… És a többi. Egyetlen informáló szó nélkül. Egyetlen megnevezhető felelős nélkül. Pitiáner ügy. Az bizony, főleg annak, aki nincs benne, esetleg a botnak a másik végét fogja. A megye úgy szűnt meg, hogy kikapcsolták a telefont. Ennyit a Szent István-i örökségről.

A telefon ki van kapcsolva most is. Amíg eljutok egy szétbarmolt és a szilveszteri dalidó nyomaitól bűzlő telefonfülkébe – innen vagyok kénytelen üzenni ismerőseimnek, rokonaimnak, barátaimnak, tegnapi hivatali elöljáróimnak, kollégáimnak, munkatársaimnak. És aki nincs ilyen „szerencsés” helyzetben?

magyarhirlap.hu - Alexa Károly

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (631) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (218) Sport (729) Mozaik (42) Történelem (13) Belföld (5) Tereb (138) Irodalmi kávéház (472) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (4080) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1571) Kultúra (4) Életmód (1) Vetítő (37) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Egészség (50) Nagyvilág (1439) Jobbegyenes (1634)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>