Érdemes egy szóra visszatérni Szél Bernadett független képviselő egy bejegyzésére, mint jelenségre. Arról írt, hogy az augusztus 20-i tűzijáték haszontalan, káros dolog, helyette gyermekétkeztetésre kellene fordítani a pénzt. 

Szél Bernadett – az övéi számára csak a „Berni” – megjegyzése nem is lett volna különösen érdekes, úgymond beleillett az ellenzéki kötözködések szokványos sorába, ám valamiért mégis érdemes megállni mellette egy szóra – így utólag is.

Azért mégpedig, mert a „Berni” jellegzetes és tipikus, demagóg liberális szöveget nyomott, ami első látásra nagyon vonzónak és emberségesnek tűnik, a gyanútlan állampolgár azonnal meghatódik tőle, hogy milyen nemes gondolat ez: ne csináljunk fölösleges „csinnadrattát”, helyette inkább segítsünk az éhezőkön. Kinek ne tetszene elsőre ez a gondolat? Ki vitatkozna azzal, hogy cirkusz helyett kenyeret adjunk az embereknek?

Elsőre senki.

Másodikra azonban már észre kell vennünk, hogy álságos érvelés ez a javából.

Először is azért álságos, mert minden országnak szerte a világon vannak olyan ünnepei, szimbolikus eseményei, látványos rendezvényei, amelyek a nemzetközösség számára lelki összetartó erőt jelentenek, s nem lehet kiváltani azokat semmi mással. Ezek olyan hagyományok, amelyek nélkül szegényebb, üresebb, illúziótlanabb lenne egy nemzet élete. 

Vagyis: nem lehet az egyik fontos dolgot szembeállítani a másikkal addig, amíg nem alakul ki az országban gazdasági válsághelyzet – ilyen viszont, bármit hőbörög az ellenzék, nincs Magyarországon. (Legfeljebb ők szeretnének válságot.) Magyarul: ne keverjük össze a szezont a fazonnal, tisztelt Berni asszony! Ez olyan, mintha egy szűkösen, de azért megélő család úgy döntene, hogy többé nem mennek sehová a hétvégeken sem, nem mennek ki a Városligetbe sétálni a gyerekekkel, vagy nem mennek el egy moziba sem, mert mindez pénz- és időpazarlás, azt az időt is pénzkereséssel kell tölteni. Milyen élet lenne az?

Másodszor: Széll „Berni” okfejtése a liberális világlátás jellegzetes megnyilvánulása. Ennek alapja az, hogy gazdasági szempontból a PIAC mindennek az alfája és az ómegája, a piacon verseny zajlik, amibe az ÁLLAM nem szólhat bele, ennek következtében viszont a piac szelektál, a versenynek pedig vannak vesztesei, akik „sajnos” – de szerintük elkerülhetetlenül! – az út szélére kerülnek, viszont rajtuk segíteni kell, segélyekkel, gyermekétkeztetésekkel, egyszeri támogatásokkal.

Vagyis, a liberálisok halat adnak a szegényeknek, és nem hálót, amivel megtanulhatnának halat fogni. 

Ezáltal pedig valójában bent tartják őket abban a helyzetben, amibe valóban sajnálatos módon belekerültek – a piac „áldásos” szelekciója következtében. Bent tartják egy csapdahelyzetben, amiből nem tudnak kitörni, sőt még függő viszonyba is kerülnek a liberális jótevőiktől, akik nagyon „megértik” őket, de igazi segítséget nem nyújtanak számukra.

Ezzel szemben áll a konzervatív-kereszténydemokrata világlátás, gazdasági szemlélet. Utóbbi szerint az egyszeri segélyek sorozata nem más, mint a szegénység problémájának prolongálása, kitolása az idők végezetéig. A szegénység ugyanis a liberális, pontosabban neoliberális, friedmaniánus gazdasági körülmények között állandóan újratermelődik, mert strukturális probléma. 

Az igazi megoldás tehát nem ez, hanem a MUNKA, vagyis a munkalehetőségek megteremtése és ebben az állam hathatós segítsége, például a közmunkák megszervezésével. A munka maga a háló, amivel a szegényeknek esélyük lesz arra, hogy megtanuljanak horgászni – vagyis munkából megélni –, s így önmaguk tudják kihúzni magukat a szegénységből, ha van erre akaratuk és szándékuk. 

Ezt tette az utóbbi években az Orbán-kormány, amelynek hatására látványos módon csökkent a szegények száma Magyarországon. Egyre több ember tanult meg halászni és gondoskodni önmagáról ahelyett, hogy a liberális jóemberek adományaiért esedezzenek. 

Egy fontos tanulság még: felhívom a figyelmét mindenkinek arra, hogy ha egyik vagy másik ellenzéki politikustól azt hallja – mint most Berni asszonytól –, hogy nem szabad semmilyen látványos nemzeti eseményre pénzt költeni az államnak, mert az mind felesleges, helyette a szegényeknek kell segélyeket adni, akkor rögtön tudni lehet, hogy tőrőlmetszett liberális politikussal vagy párttal állunk szemben.

Remélem, jól érthető, hogy nem a segélyezés és az élelmezés ellen szóltam, sőt ezt mindig csinálni kell, mert ez alapvető erkölcsi kötelessége a keresztény és jóakaratú embereknek. 

Csak közben azt nem szabad hinni, hogy ezzel oldódik meg a szegénység problémája. Utóbbira a liberálisok látszat-megoldásokat kínálnak, a konzervatívok viszont hosszú távú programot. Választhatunk!

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>