A magyar nemzeti érdekek képviseletét ellátni talán sosem volt olyan nehéz, mint az elmúlt években – így visszatekintve pedig már annak is örülhetünk, hogy eddig nem zárták el ennek lehetőségét. Bár, ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen szinte folyamatosan próbálták elhallgattatni a magyar képviselőket. Orbán Viktort pedig kezdettől fogva gyűlölték.

Emlékszem, 2013-ban, amikor az Európai Parlamentbe tudósítóként érkeztem, megdöbbentem, milyen szintű uszítás van ellenünk. Nem értettem, miért beszélnek vámpírként a magyar elnökségről, ami kiszívja az unió vérét, hogy miért néznek rám furcsán, ha közlöm, büszke vagyok nemzeti indentitásomra, örülök, hogy végre olyan kormány került hatalomra, ami a jobboldali, keresztény, konzervatív, polgári oldal értékrendjének megfelelően hozza meg döntéseit. Valamiért nagyon hamar elvették tőlem a szót, hogy aztán kapcsolják Budapestről – talán az Amnesty International vagy a Helsinki Bizottság – képviselőjét, aki elmondta: itt bizony diktatúra van, nincs szabad sajtó és azonnali beavatkozásra van szükség. Én pedig csak pislogtam, mint hal a szatyorban, hogy ezek most tényleg ennyire más valóságban élnek, esetleg egy megkésett áprilisi tréfáról van szó…? A valóság azonban egészen kijózanító volt: hiába kértem szót újra, nem kaptam lehetőséget felszólalni a szemináriumon többet.

Amikor most arról érkeztek híradások, hogy a brüsszeli polgármester rendőrökkel akadályozta meg Orbán Viktor előadását, akkor jutott eszembe, hogy tulajdonképpen sosem akartak mást, mint elhallgattatni. Amióta a Fidesz–KDNP pártszövetség kétharmados győzelmet arat a választásokon, a balliberális ellenzék esélytelen a külföldi érdekek szolgálatát eredményesen megvalósítani. Érthető, hogy dühösek. De nem ártana felfogniuk végre: bennünket nem fognak tudni megtörni.

Tény: azt a Magyarországot támadják 2010 óta Brüsszelben, amely ezer éve tagja a keresztény európai népek családjának. Azt a Magyarországot, amely munkájával, és ha kellett, vérével járult hozzá Európa történelméhez. Azt a Magyarországot akarják elítélni koholt vádak alapján, amely fellázadt és fegyvert fogott a világ legnagyobb hadserege, a szovjet ellen, és súlyos véráldozatot hozott a szabadságért és a demokráciáért. És amikor kellett, megnyitotta határait a keletnémet sorstársai előtt. Magyarország megharcolt a szabadságáért és a demokráciájáért. És azok vádolják Magyarországot, akik örökül kapták a demokráciát, akiknek nem kellett személyes kockázatot vállalniuk a szabadságért, és ők akarják elítélni az antikommunista, demokratikus ellenállás magyar szabadságharcosait. Brüsszel, a szabadságjogok fellegvára valamiért nem képes elhordozni, ha egy nemzet valóban független és valóban szuverén akar maradni.

Orbán Viktor vagyok, Magyarország miniszterelnöke. Azért jöttem, hogy megvédjem a hazámat… mert a magyarok számára a szabadság és a demokrácia, a függetlenség és Európa becsület kérdése” – megrendítő volt hallani ezt a mondatot újra és újra az Európai Parlamentben. A kormányfő ugyanis nem hajlandó eltűrni, hogy a brüsszeliták tajtékozva a dühtől, tombolva becsméreljék a magyar nép becsületét. Olyan meredek állításokkal fogalmaztak meg az elmúlt években, mint például: a magyar nép nem elég megbízható, hogy megítélje, mi az érdeke.

Persze, jó kérdés, hogyan lehetséges, vajon mitől tudják jobban, mi kell a magyar népnek, mint mi, magyar emberek? Vajon hogyan engedhetik meg maguknak a tiszteletlenséget, a kettős mércét alkalmazó jelentéseket? Hogyan engedhetik meg, hogy visszaéljenek a hatalommal? Ők, a Nagy Demokratikus Szabadságjogok képviselői…

Nekünk, Magyarországon a demokrácia és a szabadság nem politikai, hanem erkölcsi kérdés. Ezt persze nem nyeli be a gyomruk, számbeli többség alapján akarnak erkölcsi ítéletet mondani és megbélyegezni egy országot és egy népet. Súlyos felelősséget vettek magukra, amikor először az Európai Unió történetében egy népet ki akartak rekeszteni az európai döntésekből, csak azért, mert különbözőképpen gondolkodunk Európa keresztény jellegéről, a nemzetek és a nemzeti kultúrák szerepéről. Másképpen fogjuk fel a család lényegét és hivatását, és homlokegyenest ellenkező nézeteket vallunk a migrációról. Ha valóban egységet akarunk, akkor a különbségek nem adhatnak okot arra, hogy bármelyik országot megbélyegezzék és kirekesszék a közös döntés lehetőségéből! És tudják, mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk. Még akkor sem, ha a hazájuk ellen áskálódó magyar EP-képviselők ezt hangoztatják.

A szocialista és liberális gittegylet érthetően nem boldogok a magyar kormányzat sikerétől, de bosszút állni a magyarokon, amiért nem hajlanak meg a brüsszeli akarat előtt, konkrétan tisztességtelen és igen messze áll az európaiságtól. Meggyőződésünk, hogy minden nemzetnek és tagállamnak joga, hogy eldöntse, miképp rendezi be a saját életét a saját országában. Mi megvédjük a határainkat, és csak mi fogjuk eldönteni, kikkel élünk együtt. Kerítést építettünk, és megállítottuk az illegális migránsok százezreit. Megvédtük Magyarországot és megvédtük Európát. Az Európai Unió válasza erre nem a köszönet vagy az elismerés volt, hanem az, hogy elítélte saját határőreit, majd ezen túlmenően az Európai Parlament bevándorlás- és migránspárti erői fenyegették, zsarolták és hazug vádak alapján rágalmazzák Magyarországot és a magyar embereket. De talán feltűnt, hogy Magyarország nem enged a zsarolásnak, Magyarország védeni fogja a határait, megállítja az illegális migrációt és védeni fogja a jogait, ha kell, az Európai Unióval szemben is.

Mi, magyarok készen állunk a június 9-i választásokra, ahol az emberek dönthetnek Európa jövőjéről, és visszahozhatják a demokráciát az európai politikába. Az Európai Unió elvei, egyezményei, szabályai nincsenek kőtáblába vésve, nem istenek hozták és nem is azok sugalmazták azokat. Emberek alkották őket, ezért az emberek bármikor meg is változtathatják. Ez a szabadság és ez a demokrácia.

“Hazám, keresztény Európa, utálom és arcába vágom, száz év, de tán kétezer óta őrült, mocskos, aljas világ ez, ez a farizeus Európa. Hazám, boldogtalan Európa, ha túléled a harcok végét, elbírod-e még te az Istent, a szeretetet és a békét” – Szabó Lőrinc magyar költő 1923-ban írta azt a verset, amelynek első és utolsó versszakával búcsúzott az Európai Parlamenttől Morvai Krisztina. És amely talán még sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.

Jurák Kata - ]]>www.pestisracok.hu]]>