Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
eb484a75f1bd7c7ec926e758496397c7.jpg

Soros Tours: útikönyv hazatérő muszlimoknak

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

El kell ismerni, hogy Soros György tevékenysége eddig sikeresnek bizonyult.

A 2015-ös évben alaposan kihasználta az Európai Unió jóhiszeműségét, naivitását, jogi és védelmi gyengeségeit és civil aktivistáknak nevezett liberális harcosai segítségével mintegy 1 millió migránst hozott csak Németországba, az EU többi részébe pedig még további százezreket – illegálisan. A Soros Tours ezzel az Európába beutaztatók között a legnagyobbá nőtte ki magát. Az áldásos tevékenységnek viszont meg is lett a következménye. A különböző turnusok csoportjai számos fakultatív programot is szerveztek maguknak: így például Párizsi tömegmészárlást, Kölnben újévi erőszakot.

Amikor a francia rendőrök azt hitték róluk, hogy városnéző körúton vannak a Fény városában, valójában a lehetséges célpontokat és azok becserkészésének lehetőségeit mérték fel. Kölnben – és számos más helyszínen – otthonról hozott újévi szokásokat mutattak be a helyi lakosoknak, úgy mint a petárdák belövése a szórakozók tömegébe, lányok körbevétele, tapogatása és kirablása – ínyenceknek megerőszakolása. Közben fiatal, erőteljes, arab és észak-afrikai kinézetű férfiaknak álcázták magukat, ezzel teljesen megtévesztve a német rendőrséget.

Ám ez csak a jéghegy csúcsa, mert számtalan – migránsok által elkövetett – bűncselekményt hallgatott és hallgat el a rendőrség a liberális politikusok nyomására, és a velük egy követ fújó média is csak a migránsimádatot szajkózza.

A Magyar Idők is több alkalommal beszámolt arról, hogy a Soros által pénzelt mintegy 5000 „civil” szervezet földalatti hálózata már évekkel ezelőtt kiadott egy kézikönyvet, amelynek munkacíme lehetne a „Hogyan rohanjuk le Európát?”. A Soros Tours ebben jogi és utazási tanácsokat ad a migránsoknak, és ők bizony meg is fogadják azokat. Soros többször mondta, hogy Európának komoly összeget kellene fektetnie az illegális bevándorlók integrálásába. A kölni és az a köré terebélyesedő események azonban azt bizonyítják, hogy az integráció a migránsok érdeklődésének hiányában – egyelőre – elmarad.

Soros György azonban sokat segíthetne ezen, ha akarna. Az integráció teljes költségéhez képest elenyésző összegbe kerülne egy újabb kézikönyv kiadása. Mondjuk a munkacíme lehetne a „ Útikönyv hazatérőknek, avagy hogyan játszd ki a Saríját”. Égető szükség lenne úgy másfél millió példányra a hiánypótló műből, de – a nyomdai költség is jelentősen csökken – egyből nyomtathatna úgy 3 millió darabot. A könyvben adhatna némi tájékoztatást a derék fiatal harcosoknak, hogy az általuk európai értéknek vélt italozást, drogozást, más asszonyának meggyalázását, a rendőrség semmibevételét hogy lehet otthon integrálni, a muszlim hétköznapok valóságává nemesíteni.

]]>www.magyaridok.hu ]]>- Pósa Árpád

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Kultúra (7) Heti lámpás (312) Életmód (1) Mozi világ (440) Vetítő (30) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (36) Tereb (146) Autómánia (61) Belföld (10) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788) Politika (1582) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Gasztronómia (539) Sport (729) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>