Hegedűs D. Géza szegény nagyon rosszul viseli, ha nem imádják, és ha valaki nem borul le a lábai elé a cipőjét vad buzgalommal csókolgatni.

Hiszen ő egy hatalmas színész. Egy valóságos legenda. 

Ezt tudja is magáról, szentül hisz nagyságában, utánozhatatlanságában, abban, hogy nem csak egy mezei színész, hanem egy valóságos legenda. 

Aki, mert képes ügyesen eljátszani egy valós vagy egy fiktív karaktert, esetleg mert hatásosan tudja elmondani egy költő versét, joggal nevelheti Magyarországot.

Vagy az egész világot. 

A nagy művészt, a legendát kritizálni nem, csak imádni, illetve csodálni megengedett. Meg tisztelegni a nagysága előtt.

Emlékművet állítani neki. 

Elkövettem azt hibát, hogy nem a fenti protokoll szerint jártam el, megírtam, hogy a művész úr körülbelül egy hónapja az SzFE előtt megrendezett tüntetésen, milyen zavarba ejtő lelkesedéssel emlegette a hírhedt kommunista kultúrharcost, Rákosi kedvenc színházigazgatóját, Major Tamást - úgyhogy a legenda bement a Heti tv-be panaszkodni, és biztosítani arról a tévénézőket, és kitartó rajongóit, hogy egyrészt végtelenül szerény személye még mindig legendák közé soroltatik, másrészt én csak egy senki vagyok. 

Meg persze szavalt is. 

Az fontos. 

A nagy művészek mindig szavalnak a tévében. 

Ugyan én viszonylag ritkán szoktam ellejteni Spartacus bosszú táncát egy-egy interjú előtt vagy alatt, no de ugye nem is vagyok legenda. 

Egy senki vagyok, akiről egy tisztességes demokrata, azt se tudja, kicsoda. 

Hegedűs D. is ilyen tisztességes demokrata, úgyhogy gyorsan, még a beszélgetés elején leszögezte; fogalma sincs róla ki vagyok. 

Ami rendben van, hogyne mondjam teljesen önazonos egy ekkora művésztől. Egy élő legendától. 

Hiszen ilyen korszakos zsenik túlságosan is elfoglaltak ahhoz, hogy két villamosmegállót utazva, betérjenek az Operaházba és megnézzék Pártay Lilla Anna Kareninját (Karinin voltam, akárcsak Hegedűs D. a Vígszínházban) vagy az Elfújta a szél című művet (Rhett Butler) esetleg megtekintsék Seregi balettjeit (Spartacus: Spartacus, Szentivánéji álom: Oberon, Zuboly, Rómeó és Júlia: Tybalt, Paris herceg, Makrancos Kata: Petruchio) netalán végigüljék ifj. Harangozó Gyula Hófehérkéjét, ahol Szakály Györgytől vettem át a Banya szerepét. 

Egy ilyen óriás nyilvánvalóan nem néz meg más művészeket, nem jár más színházakba, nincs ideje mindenféle jött-ment, ugri-bugrizó balettosok előadásaira. 

Hegedűs D. az interjú során még azt is elmondta; szerinte nekem fogalmam sincs arról, hogy ő már több, mint ötven éve legenda, de abban is teljesen biztos, hogy egyetlen alkalommal sem láttam színpadon játszani. 

Pedig az általa zokon vett írásomban is leszögeztem, hogy azzal van bajom amiket mondott, nem pedig a színpadi és filmes alakításaival, és, hogy a világért sem szeretném kétségbe vonni, hogy milyen nagyszerű színművész.  

Hisz állításával szemben rengetegszer láttam színpadon és filmekben játszani. 

A teljesség igénye nélkül; egészen zseniális volt a Pesti Színházban színre vitt, az “Az ünnep” című mű pedofil családfőjeként, vagy a Vígszínházban a Hegedűs a háztetőnben, Tevjeként. 

Gyerekkoromból pedig hirtelen a Kőműves Kelemen jut eszembe, és, hogy milyen fantasztikusat alakított meg, hogy, mennyire lenyűgözött. 

Engem és egy egész országot. 

És, ha nem csal meg az emlékezetem, még koreográfusként is dolgoztam vele a Pesti Színházban. 

Talán be is mutatkoztunk egymásnak. Abban az időben már túl voltam rövid táncos pályám felén, és főszerepeim többségén is, de én vele ellentétben tudtam, kivel fogok kezet. 

Ő nyilván nem, -hisz egy ekkora legenda nem jár az Operaházba- és több, mit tíz év is eltelt azóta. Szóval tényleg nincs azzal semmi baj, hogy Hegedűs D. Gézának fogalma sincs róla, ki fia-borja vagyok, vagy mivel foglalkoztam, illetve foglalkozom. 

A lényeg, hogy ő egy élő legenda, egy színészóriás, egy jelenség, akinek mi balettművészek -Dózsa Imrétől Keveházi Gáborig egészen Fülöp Viktoron át a cipőjéig sem érünk fel. 

Így az írásom végéhez közeledve nem is maradt más dolgom, mint, hogy mélyen és őszintén elnézést kérjek a hibámért, azért, hogy nem a lehető legnagyobb tisztelet hangján írtam róla. A legenda tényleg csodálatos művész, egy korszakos zseni, aki, mert ekkora színésznek teremtette a Jóisten, nyugodtan lelkesedhet Major Tamásért. Aki ugyan egy utolsó mocskos kommunista, egy aljas gazember volt, olyan, aki gond nélkül gázolt át másokon, és akit Rákosi Mátyás kedvenc színházi szakembereként tart számon az utókor, de Hegedűs D. szerint elsősorban nagyszerű tanár és rendező volt. 

Jól van Géza bátyám. 

Legyen így.

Apáti Bence - ]]>www.hirtv.hu]]>