- 0
A cataniai Bicocca börtön maffiaperekre fenntartott bunker-tárgyalótermében folytatódott szombaton az úgynevezett Gregoretti-ügy tárgyalása, amelynek fő vádlottja Matteo Salvini korábbi belügyminiszter, aki 2019 júliusában öt napig nem engedélyezte a Gregoretti katonai hajóval érkezett migránscsoport partra szállását, és a vád szerint ezzel életeket sodort veszélybe. A zárt ajtók mögött zajló tárgyalás nem hozott váratlan fordulatokat, az olasz sajtóban ugyanakkor nagy visszhangot kapott, hogy az értesülések szerint Danilo Toninelli, a kikötőkért felelős volt közlekedési és infrastrukturális miniszter Salvini védőügyvédjének szinte összes kérdésére csak annyit felelt: nem emlékszem. Az október 3-án indított előzetes eljárás újabb fordulóján Giuseppe Contét is várták volna tanúként Cataniába, a miniszterelnök ugyanakkor azt kérte, a bíró a kormánypalotában hallgassa meg őt, amire valószínűleg jövőre fog sor kerülni, tovább húzva ezzel az előzetes eljárást.
Salvini a meghallgatást követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: felelősséget vállal a belügyminiszterként hozott döntéseiért.
– Büszke vagyok, hogy megvédtem Olaszországot és Európát, életeket mentettem meg, tiszteletben tartottam a nemzeti és nemzetközi jogszabályokat
– jelentette ki. Hozzátette: belügyminisztersége alatt, 2018 és 2019 nyarán sikerült majdnem lenullázni a veszélyes tengeri migrációs útvonalon meghaltak számát, és nyolcvan százalékkal csökkentek az érkezések.
A távirati iroda szerint abszurdnak nevezte, hogy a maffiaperekre fenntartott bírósági bunkerteremben kell most védekeznie, miközben még az ügyészség is elvetette a vele szembeni vádemelést, úgy ítélve meg, hogy miniszterként a kormány által közösen hozott intézkedések szerint cselekedett. Elmondta azt is, hogy egyedül a civil szervezetek szorgalmazzák a vádemelést.
Salvini védőügyvédje, Giulia Bongiorno elmondta, hogy részletes dokumentációt nyújtottak be a bíróságra az első Conte-kormány migránshajókat érintő döntéseiről.
– Ezek bizonyítják, hogy a bevándorlásellenes Liga vezetője nem önkényesen tartóztatta fel az illegális bevándorlókkal teli hajókat, hanem kormánya döntéseit követte
– jelentette ki.
Salvini az Il Giornale című jobboldali lap tudósítása szerint arról is beszélt: a jobbközép koalíció egységesebb, mint valaha, és ha a kormány megbukik, ahelyett, hogy egységet mutatna a parlamentben, akkor előre hozott választásokra van szükség. Giuseppe Conte az ANSA olasz hírügynökség szerint múlt pénteken beszélt arról, hogy csak akkor marad a miniszterelnöki székben, ha a kormánykoalíciót alkotó összes párt támogatásával rendelkezik.
Kijelentésének előzménye, hogy a kormánykoalíció legkisebb pártját, a centrista Italia Vivát (IV) vezető Matteo Renzi volt kormányfő azzal fenyegetőzött: megvonja a támogatást Contétól, amiért a kormányfő azt tervezi, hogy külön munkacsoportot hoz létre annak a 13,5 milliárd eurós támogatásnak a kezelésére, amelyet Olaszország az Európai Unió helyreállítási alapjából kap. Renzi szerint amennyiben az uniós forrásokkal egy külön munkacsoport foglalkozna, fennállna annak a lehetősége, hogy a parlament „félreszorul”, azaz a döntés joga kiesik a hatásköre alól.
Salvini arról is beszélt: sürgető lenne mihamarabb megtartani a választásokat, erre azonban csak akkor van mód, ha véget ért a jelenlegi járványhelyzet. Mint fogalmazott:
a jelenlegi egészségügyi helyzetben, betegekkel teli kórházakkal nehéz februárban vagy márciusban választásokat elképzelni, ezért a voksolást a vészhelyzet elmúlása után kell megtartani.
Hozzátette ugyanakkor: a stabilitás és az európai gazdasági helyreállítási források minél megfelelőbb felhasználása érdekében nemzeti egységprogramra van szükség, ezért kész egyeztetni Giuseppe Conte kormányfővel is.