Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
george-soros-008.jpg

Soros kilépett az árnyékból

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Pár nappal az amerikai elnökválasztás előtt váratlanul közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations, azaz Nyílt Társadalom Alapítványok.

Az eddig inkább rejtőzködő szervezet beszámolójából kiderül, hogy összesen hatvanöt civil szervezetet, egyesületet, alapítványt támogatott az elmúlt esztendőben több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben. Az emberi jogokkal, a demokratikus gyakorlattal, a korrupcióval foglalkozó szervezetek nagyságrenddel több dotációban részesültek, mint például a romaügyek vagy az oktatás terén működő társaságok. Az OSF a most megjelent beszámolóban nyomatékosan hálózatnak nevezi magát, amely a világ több mint száz országában több száz csoporton keresztül küzd az úgynevezett „nyílt társadalom” eszményéért.

Talán biztosak voltak Hillary Clinton győzelmében, mindenesetre négy nappal az amerikai elnökválasztás előtt honlapján közzétette 2015-ös magyarországi támogatottjainak listáját a Soros György alapította Open Society Foundations (OSF). Mindez meglepő annak tükrében, hogy a szervezetre eddig inkább a rejtőzködés volt jellemző, a magyar honlapon az elmúlt két évben mindössze tizenhárom alkalommal jelentkeztek valamiféle közlendővel. Ezek egyike a november 4-én közzétett „A Nyílt Társadalom Alapítványok magyar támogatottjai 2015” című bejegyzés, amelyben „örömmel és büszkeséggel” mutatják be azokat a szervezeteket, amelyeknek Magyarországon van a székhelyük és/vagy jelentős tevékenységet folytatnak hazánkban.

Forrás: Reuters - Az amerikai milliárdos alapítványa az elnökválasztás előtt néhány nappal hozta nyilvánosságra adatait

Az alábbi dokumentum a 2015-ben nyújtott támogatásokat tartalmazza. A lista a támogatások teljes összegét tünteti fel. A támogatások időtartama változó, 1 és 36 hónap közötti is lehet. Néhány esetben a támogatott tevékenység 2015 után is folytatódott – olvasható a felvezetőben. Eszerint azért esett a választás 2015-re, hogy egy teljes évet tekinthessenek át, a 2016-os évre vonatkozó adatok ugyanis egyelőre nem állnak rendelkezésre.

Míg eddig legfeljebb kéttucatnyi, Soros György által támogatott civil szervezet, egyesület, alapítvány neve forgott a közbeszédben, a mostani beszámolóból kiderül, hogy összesen hatvanöten élvezték 2015-ben a spekuláns „jótékonyságát” több mint négymillió dollár, azaz egymilliárd forint feletti értékben.

A Korai gyermekkor és oktatás címen az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány, a Zöld Pók alapítvány, a Kompánia Alapítvány, a Partners Hungary Alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány, a Közép-európai Egyetem, a Te IS Alapítvány, a Miradouro Kft., a NIOK Alapítvány, a Szama da Noj – Vigyázz Reánk Egyesület, az Élménylelő Ifjúsági Egyesület, a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány, a Liget Műhely Alapítvány és a Centrópia Alapítvány részesült összesen 278 035 dollár, azaz nyolcvanmillió forintnyi támogatásban.

Az Egyenlőség és antidiszkrimináció címszó alatt a Másság alapítvány, a Romédia Alapítvány, az Európai Roma Jogvédő Központ, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Partners Hungary Alapítvány, a PATENT Egyesület és a Közép-európai Egyetem részesült összesen 643 915 dollár (186,7 millió forint) támogatásban. Egészségügyi jogok címen továbbá a Pécs-baranyai Hospice Alapítvány kapott 14 990 dollárt, azaz közel 4,3 millió forintot.

Mindezek az összegek azonban eltörpülnek az emberi jogokkal, a demokratikus gyakorlattal és a korrupcióval foglalkozó szervezeteknek nyújtott támogatások mellett.
Az Emberi jogi mozgalmak és intézmények címszó alatt szerepel a Civil Rádiózásért Alapítvány, a Magyar Szegénységellenes Alapítvány, a Marom Klub Egyesület, a Vasas Szakszervezet Hoya Zrt.-nél működő mátészalkai alapszervezete , a Magyar Helsinki Bizottság, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete, az Olaszliszka Roma Közhasznú Egyesület, a Civil Művek Közművelődési Egyesület, a Magyarországi Európa Társaság, a Kfib.hu Közhasznú Nonprofit Kft., az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány, az Akciókutatók a Fenntarthatóságért Egyesület, az Életfa Segítő Szolgálat Egyesület, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület, az Opera Közhasznú Kulturális Egyesület, az Új Tér Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, a Tilos Kulturális Alapítvány, a Történelemtanárok Egylete, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület, a Policy Solutions Politikai Elemző Kft., a Nyitott Európáért Egyesület, a NIOK Alapítvány és a Mérték Médiaelemző Műhely Közhasznú Nonprofit Kft. Ezeket a szervezeteket Soros György összesen 1,5 millió dollárral, közel 441 millió forinttal támogatta.

Demokratikus gyakorlat címen a Közép-európai Egyetem, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, a Political Capital Kft., a Verzió Film Alapítvány, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ Egyesület, illetve a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Kft. mintegy 1,1 millió dollárt, közel 320 millió forintot kapott.
Információs és digitális jogok címen a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Független Újságírók Alapítványa, illetve az Atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 463 388 dollárt, azaz 134,3 millió forintot kapott, míg Igazságügyi reform és a jogállamiság címen a Magyar Helsinki Bizottságnak újabb 105 ezer dollárt, 30,4 millió forintot juttattak.

A beszámolóból kitűnik, hogy a hatvanöt támogatott szervezet közül több kategóriában is szerepel, azaz kiemelt szereppel és a legtöbb támogatással bír a Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Közpolitikai Nonprofit Közhasznú Kft., a Transparency International Magyarország Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület, és a Political Capital.

A Magyar Idők már júniusban feldolgozta a kormányellenes „civil” szervezetek 2015-ös pénzügyi beszámolóit. Ezekből egyértelműen kiderült, hogy bár a tagdíjak és az egyszázalékos felajánlások – azaz valós társadalmi támogatottság alapján – életképtelennek bizonyulnak, Soros Györgynek és sok esetben Brüsszelnek köszönhetően mégis rendre évi százmilliókból kongathatják a vészharangokat.

Honlapján az OSF november 4-én egyébként még egy bejegyzést megjelentetett Epizódok a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatának több mint 30 éves magyarországi tevékenységéből címmel. A szervezet ebben nyomatékosítva hálózatnak nevezi magát, amely a világ több mint száz országában, több száz csoport támogatásán keresztül küzd a „nyílt társadalom” eszményéért.

Mint írják: alapítványaik ma a világ minden részén több száz olyan csoportot támogatnak anyagilag, amelyek osztoznak velünk abban a világképben, amelyben mindenkit egyenlő esélyek és egyenlő védelem illet meg, és amelyben mindenkinek beleszólása van abba, hogy hogyan irányítják az életét. Ugyanezek az értékek vezérelnek minket a jövő kihívásaiban is. Márpedig Soros hosszú távon gondolkodik abban, hogy Magyarországon megvalósítsa a „nyílt társadalmat”.

A Magyar Idők még júliusban számolt be arról, hogy 2025-ig szóló Magyarország-projektet indított tavaly júniusban az OSF. A szervezet angol nyelvű honlapján található felhívásból kiderült, a Magyarország-projekt célja, hogy ösztönözze a hosszú távú liberális politikai gondolkodás kifejlődését Magyarországon, közelítse egymáshoz az uniós és a magyar gondolkodást, különös tekintettel a kiemelt területekre, mint a migráció és a menekültkérdés, vagy az átláthatóság és a számonkérhetőség.

A másik legfőbb cél a közösségszervezés. „A Magyarország-projekt erősíti a civil aktivitást, közösségi önszerveződést, valamint a közösségi jogvédelmet Magyarországon oly módon, hogy civilek csoportját megerősítve ezek képesek lesznek nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A támogatja a helyi közösségszervező csoportokat és az alternatív online közösségeket, az egy cél érdekében összegyűlő aktivistákat s nyomáscsoportokat” – állt az OSF felhívásában.

]]>Magyar Idők]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7546) Nézőpont (1) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Sport (729) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Jobbegyenes (2788) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Belföld (10) Autómánia (61) Életmód (1) Vetítő (30) Kultúra (7) Történelem (18) Politika (1582) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>