Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Schiffer András keményen beszólt az ellenzéknek

Schiffer András keményen beszólt az ellenzéknek

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Már ő is beállt mögénk?

Az MSZP-ről, a Jobbikról és az LMP-ről az EP-választásokon sajnálatos módon lerítt a választóknak, hogy csak az egzisztenciális túlélés hajtja őket, semmi egyéb – mondta a hvg.hu podcastjában, a Fülkében Schiffer András. A volt LMP-s alapító  állítja, Gyurcsány Ferenc miatt korlátok közé van szorítva a DK.

Az egykori LMP-s pártalapító ]]>a hvg.hu podcastjában]]> egyebek mellett azt mondta:

a Fidesz leváltásához olyan ellenzéki garnitúra kellene, amelyről a szavazók felismerik az ország következő vezetőit.

Schiffer András a Fülkében arról is beszélt, hogy az ellenzék évtizedes szokásjogokat rúgott fel, majd azt is kifejtette, hogy miért gondola azt, hogy a baloldali pártok közül miért a DK a legprofibb párt. Schiffer András közölte: amíg az ellenzék nem tud elszívni kormánypárti szavazókat, nem lesz kormányváltás, szavai szerint ugyanis 2006 óta Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egymást tartja felszínen. Ha kíváncsi arra, hogy az egykori LMP alapító Schiffer András milyennek látja az Orbán-kormányt, i]]>de kattintva meghallgathatja a Fülke legfrisebb adását. ]]>

]]>www.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (38) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Történelem (18) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Szépségápolás (15) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (543) Egészség (50) Sport (729) Belföld (11) Tereb (146) Mondom a magamét (8038) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Gasztronómia (539) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>