– így jellemezte Traian Ungureanu román uniós képviselő a Magyarország elleni eljárást. Keleti szomszédságunkban aligha véletlen a felháborodás: most minden bizonnyal ők következnek a legújabb kori inkvizíciós színjátékban.

Lengyelország, Magyarország, Románia – egyelőre ezt a három országot ültették Európa szégyenpadjára. Holnap talán Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Bulgária vagy a balti államok lesznek soron. Bárki ellen bevethetik az intézményi zsarolást, bárkit megszégyeníthetnek, akiről azt gondolják, hogy nem szavaz és nem halad a bárgyú sokakkal, aki nem fogadja el, hogy, mondjuk, országhatár és bevándorlási törvények nélkül az államot egyáltalán államnak szabad-e nevezni.

Romániát azonban nem elsősorban migráció körüli ürügyekkel hurcolják meg, mint hazánkat, és ez már önmagában is jelzi, hogy közép-kelet-európai ország a jelenlegi felállásban nemigen jöhet ki jól a kölcsönös együttműködésből. A vádként megfogalmazott témák részben átfedik, részben kiegészítik egymást. A három ország meghurcoltatásának hasonlóságait és különbségeit sokan figyelemmel kísérik. Cristian Diaconescu volt igazságügyi miniszter például arra emlékeztetett, hogy mindazon kifogások, amelyek alapján Lengyelországot és Magyarországot támadják, maradéktalanul érvényesek Románia esetében. Diaconescu szerint a jogállamiság, a szabadságjogok, az igazságszolgáltatás körüli kételyek egy az egyben alkalmazhatók Romániára is.

Mi is hát a román kormány bűne? Látszólag pusztán annyi, hogy erőszakba torkollt az augusztus 10-i bukaresti kormányellenes tüntetés. Ezért aztán az Európai Unió Parlamenti Elnökeinek Konferenciája a zöldek kezdeményezésére arról döntött, hogy vitát szervez a romániai jogállamiság helyzetéről. Ezzel egy időben az Európai Bizottság is jelezte, aggasztónak tartja az igazságügyi törvények körüli helyzetet.

A történtek hátterében természetesen az uniós politikai intervenciós szándék húzódik meg: Brüsszel keresi a maga embereit, ügynökeit, partnereit Románia megregulázására. A mag-Európából nézve az unió legfontosabb projektje a közösség szűkítése, ennek elsődleges nyomásgyakorló módszere pedig a pénzek jövőbeli felhasználásának átszabása. Keleti szomszédunk minden jel szerint már csak azért is felkerült a Macron–Merkel-tandem feketelistájára, mert a tervezett kétsebességes új Európában velük is rebellisként számolnak. Románia ugyanúgy kolonc, mint Lengyelország, Magyarország és mások, akikkel – geopolitikai súlyuktól, kitettségüktől függően – más és más forgatókönyv szerint igyekeznek végezni. Az eljárás irányítóinak fantáziátlanságát jelzi ugyanakkor az a tény, hogy a jogállamiság általános bírálatán túl konkrét, egyedi kifogások megfogalmazására nemigen futja.

Bonyolítja a helyzetet Románia kettős – uniós és atlantista – elkötelezettsége. Keleti szomszédunk ugyanis szélesebb frontot nyitott a partnerségben, mint hazánk, igaz, tagja az Európai Uniónak, de hagyományosan erős szálakkal kötődik az Egyesült Államokhoz is. Ha ránézünk a térképre, könnyen megértjük, miért elsőrangúan fontos Washingtonnak, hogy egy rakétákat befogadó, katonai infrastruktúráját átengedő baráti kormány vezesse Romániát. Bukarest atlanti integrációja nemhogy a legkisebb közös többszörös a román belpolitikában, de afféle politikai egyszeregy: az amerikai diplomáciai támogatásra égető szüksége van az országnak. És Románia hűségesen ragaszkodik is amerikai szövetségeséhez: ha kell, milliárdos értékben vásárol be amerikai fegyverekből, és ha üzennek nekik, a GDP két százaléka fölé tornásszák védelmi kiadásaikat. Aligha véletlen, hogy Donald Trump elnök tavaly nyáron szívesen látott vendégként fogadta a román államfőt, elsőként a közép-kelet-európai térségből.

A román történetnek van egy éles belpolitikai törésvonala is, amely a baloldali kormány és a jobboldali elnök, Klaus Johannis között feszül. A magyar államfőnél jóval erősebb jogkörökkel rendelkező Johannis egy percig sem tagadja, hogy a román kormány és a Brüsszel közötti konfliktusban ez utóbbi pártján áll. Szerinte a nyugati partnerek nem avatkoznak be Románia belügyeibe, és jelzéseiket nagyon komolyan kell venni. A háttérben továbbra is dúl a titkosszolgálati „mély állam” és a látható állam közötti háború, ahogyan a magyar kisebbség elleni oktatási-tanügyi támadások is folyamatosak. Mindezek természetesen nem érik el az uniós szervek éberségi szintjét, ilyen ügyekbe ők nem avatkoznak.

A Románia elleni eljáráshoz a nemzet­állami gondolat ellenségei kiváló muníciót kaptak: hamarosan népszavazáson döntenek a románok, hogy a családot „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” vagy valamilyen alternatív formaként határozzák meg. A látszólag ártalmatlan kérdésfeltevés, amelynek többségi válaszait az alkotmányban rögzítenék, valósággal kiverte a biztosítékot Brüsszelben. Még meg sem kezdődött a referendum, Viorila Dancila miniszterelnöknek máris védekeznie kellett, hogy a népszavazás nem irányul a szexuális kisebbségek ellen. Sargentiniék Európájában azonban nincs nagyobb bűn, mint a saját életformához ragaszkodás, Románia tehát – a referendum végeredményétől függetlenül – újabb fekete pontot kapott.

A Romániáról szóló októberi vitát nagyjából úgy készítik elő, mint a Magyarország elleni eljárást. A Viorila Dancila kormányfő részvételével megtartott ülésen határozatot is elfogadnak majd, amelynek nincs jogi hatálya, de erős jelzés. A dokumentumot várhatóan az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) dolgozza majd ki. A szavazás idején Klaus Johannis román államfő is az EP-ben tartózkodik majd, ugyanis felszólalást tart az EU helyzetéről. A forgatókönyv tehát készen áll, az ítélet megszületett. Már csak ki kell hirdetni.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>