David Pressman amerikai nagykövetről jutott eszembe Columbus dala, szövegét Szenes Iván írta. Címe: Ha valaki önmagán nevet. David Pressman ugyanis annak ellenére mosolyog, nevet a legtöbb róla szóló, a magyar médiában megjelent fényképeken, hogy bármi oka lenne rá. A nagykövet ugyanis folyamatosan gyalázza, kritizálja a magyarokat, ahogy legutóbb Orbán Viktorral is tette, mintha a lelke mélyén tudná, hogy ez egy gyalázatos, mérhetetlenül igaztalan testtartás. A szöveg refrénje így szól: „Ha valaki önmagán nevet, / Az nagy öröm, biztos nem lehet. / Ha valaki önmagán derül, / Az sír belül.”

Őszintén szólva örülnék, ha így lenne, Pressmanről azonban sok mindent fel lehet tételezni, csak azt nem, hogy sír belül. Neki ugyanis vállalt feladata lehet, hogy amerikai nagykövetként folyamatosan beavatkozzon a magyar belpolitikába, és kritizálja azt, háta mögött az Egyesült Államok világméretű tekintélyével. Azt remélve, hogy ettől a magyarok, élükön Orbán Viktorral majd összecsinálják magukat.

Ha így van, az már önmagában érdekes megfontolás, mert a demokrácia egykori bölcsőjéből érkező diplomata részéről ez szimpla beismerése annak, hogy egészen mást gondol demokráciáról, a többség uralmáról, mint az ókori görögök.

Ez elméletileg kétszerkettő. Napjaink neomarxista liberalizmusában azonban ezt valahogy nem akarják megérteni. Bizonyára azért, mert ez esetben előfordulhat, hogy a választópolgárok nem azt akarják, mondjuk, egy állam élén látni, aki politikájával nem tudta megszerezni az emberek bizalmát. A demokrata amerikai kormányzat a választások óta nem csinál mást, csak a választás idei potenciális győztesének tekinthető Donald Trumpot jogi eszközökkel meg akarja fosztani az indulás lehetőségétől. Lábbal tiporva a demokráciát.

Mindez olyan szörnyűség, hogy a pártállami idők majd fél évszázadát átélt honi generációk beleborzonganak. Amikor szovjet szuronyok védték a népinek csúfolt demokráciát, amikor nem lehetett, csak a kommunista párt jelöltjére szavazni. Ez a rendszer kezdett visszatérni különböző finomításokkal az Amerikában és Nyugat-Európában, ahol eljátsszák ugyan a többpártrendszert, de csak a neomarxista–liberális jelöltekre lehet igazán szavazni. Arisztotelész szerint a demokrácia elfajulása a zűrzavar, a demokrácia ellentéte pedig a zsarnokság. Látjuk, mi van Nyugat-Európa utcáin. Tüntetés, tüntetés hátán, zűrzavar.

David Pressman most abban mesterkedik, hogy Orbán Viktor színtiszta demokráciáját zsarnokságnak próbálja beállítani. A Financial Times brit lapnak adott nyilatkozatában azzal vádolta a kormányfőt, Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy „képzeletbeli külpolitikát” folytat, amely a Kreml érdekeit szolgálja, és aláássa a NATO-szövetség egységét. Pressman bírálta Orbán nemzetközi ügyekhez való hozzáállását, és úgy jellemezte, hogy az „elképzelt megszállókon” alapul, amely szerinte Orbán belpolitikai programját szolgálja, de végső soron csak kitaláció.

Ebből is látszik, Pressman mennyire nem ismeri a magyarokat. Ha Orbán Viktor a Kreml, azaz Putyin elnök érdekeit szolgálná, akkor már régen nem volna Magyarország miniszterelnöke. A pártállami időkben ugyanis a magyarok nagyon megutálták az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” szovjeteket és csapataikat rendszerükkel együtt. Ha igaz volna, amit Pressman állít, akkor a demokrácia jegyében a magyarok régen leváltották volna Orbánt. De nem igaz, így le se váltották. A magyar–orosz kapcsolat az energiára, a földgáz és kőolaj importjára épül, ennek a következménye az, hogy a magyar lakosság az Európai Unió legolcsóbb gázával fűtheti az otthonait.

Mint ahogy szemenszedett hazugság az „elképzelt megszállók” megjelölés is. Láthatjuk, hogy ezek az „elképzelt megszállók” nagyon is valóságosak. Illegális migránsok képében terrorcselekményeket követnek el Nyugat-Európában. Ettől védi meg a magyarokat a kerítés és a kemény ellenállás Brüsszel Amerika előírásának megfelelő migránsgettós szándékainak megakadályozásában.

Pressman úr, el kell szomorítsam. A magyar politikát a magyar választók többségének demokratikus akarata határozza meg, azt hajtja végre Orbán Viktor.

Jó lenne, ha Pressman úr, amikor elégedetten nevet a képeken, önmagán nevetne. Belül pedig keservesen sírna.

Horváth K. József

A szerző szerkesztő

]]>www.magyarhirlap.hu]]>