Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Az arcátlanság határa

Az arcátlanság határa

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Kondor Katalin kemény üzenetet küldött!

Vagy az arcátlanságnak nincs határa közéletünkben, vagy a félretájékoztatásnak. Vagy egyiknek sem. Nem könnyű ezt átlagos állampolgárként eldönteni. A minap az MSZP azt közölte a hírcsatornákkal, hogy a párt igencsak kifogásolja a jelen kormány intézkedéseit az átvert devizahitelesekkel kapcsolatban. Törvényjavaslatot is benyújtottak arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mondja fel a bankokkal kötött paktumot a devizahitelekről. Indulatosan felemlegették azt is, hogy az árfolyamkockázatok ismertetésének elmulasztásával a devizahiteleket a kétezres években kínáló bankok „becsapták és félrevezették az embereket”.

Igazuk van. Mármint abban, hogy becsapták és félrevezették az embereket. Csak éppen azt felejtették el, hogy úton-útfélen, plakátokon, rádiók, televíziók hirdetéseiben folyton a hitelfelvétel által kínált fantasztikus lehetőségekről esett szó, és mi tesz Isten, ez idő tájt éppen ők, tehát a szocialisták uralkodtak. És a hitelfelvételek ekkor élték „virágkorukat”, elhúzva a mézesmadzagot a banki ügyekben – a szocializmus jóvoltából – tökéletesen járatlan emberek orra előtt.
A hiteleket roppant előnyösnek tüntették fel, egy szót sem ejtve arról, hogy netán a sokszorosát kell majd visszafizetni a felvett pénznek, mert ezt jelenti az „árfolyamkockázat”. Így aztán – ahogy a minapi szocialista tájékoztatásból bárki megtudhatta –, hozzávetőleg háromszázezer devizahitel-szerződés van jelenleg is érvényben Magyarországon. Azt meg más forrásból tudjuk, hogy több mint egymillió család esett csapdába, ami iszonyatos szám.

Nyilvánosság előtt írásban és szóban többször elmondtam állampolgári véleményemet arról, elvártuk volna azoktól a képviselőktől, akik a parlamentben ülnek, hogy hitelesen tájékoztassák választóikat a rájuk leselkedő veszélyekről. Szerintem ez kötelességük. Lett volna. Nem tették meg, az emberek bedőltek a nyugati bankok ígéreteinek, és ez baj. Persze nagyon jó, hogy az elmúlt években születtek új és pozitív döntések a károsultak bajainak enyhítésére, de azért szívesebben vettük volna, ha idejében próbálták volna meg a politikusok elmondani, hogy az áhított kapitalizmus mohóságra is képes nevelni az embereket. Lényegében ez megbocsátható, hiszen oly sokan, oly sokáig nélkülözték az önálló lakást, oly sokan áhítoztak négy kerékre s ki tudja még milyen földi javakra,
amelyekről korábban álmodni sem mertek volna.

Nem csoda hát, ha megragadták a felkínált „lehetőséget”. Ami nem lehetőség volt, hanem csapda. Emlékszem, az egyik barátnőmmel képtelen voltam megértetni, minek köszönhető, hogy alig több mint egymillió forint banki hitelének mintegy háromszorosát kell a svájci frank „árfolyamváltozása” miatt visszafizetnie. Nem hitte el. Tragédia lett a vége. Mert a magyar fizetésekből ezeket a hiteleket törleszteni lehetetlen. Vannak, lettek tehát a mértéktelenül meggazdagodottak, vannak, akik csak emberibb életre vágytak, s vannak a végzetesen vesztesek. Ez utóbbiak tragédiáját az is okozta, hogy a 2002-től nyolc éven át uralkodó szocialista-liberális kormány fütyült a hiteles tájékoztatásra.

Vagyok olyan rosszindulatú,
hogy feltételezzem, a nyugati bankok pontosan tudták, a szocializmust maguk mögött hagyó országok polgárai átverhetők, mert fogalmuk sincs a bankok működéséről. „A bankok politikai befolyást szereztek a magyar kormány felett” – mondta a minapi nyilatkozatában egy szocialista politikus. Remélem, egyszer csak észreveszi, hogy az egész világ felett szereztek befolyást.

Miközben magam is támogatnám a károsultakkal történő egyeztetést, s a kilakoltatásokkal egyáltalán nem értettem és értek egyet, valamint a tragédiákat elszenvedőkért vérzik a szívem, a nyújtózkodás és a takaró viszonyára pedig ma is felhívnám a figyelmet, állampolgárként elítélem, hogy az a politikai erő figyelmeztetgessen bárkit, amely időben ezt nem tette meg, s amelynek uralkodása idején kezdődtek el a tragédiák. Vajon akkor még nem szereztek befolyást a bankok a kormány felett? Dehogynem! Olyannyira szereztek, hogy az országvezető szocialista-liberális kormány meg sem mert szólalni a hitelezési politika bírálójaként. Hallgatott, mint hal a szatyorban. S ha már így tett, legalább most is hallgatna – vádaskodás helyett. Esetleg ajánlásokat fogalmazhatna meg, hogyan köszörüljék ki azt a csorbát, amelyet az Európai Bizottság a 4-es metró építése kapcsán megállapított. Eszerint csekély hatvanmil­liárd forintot kellene visszafizetnie az országnak az építkezés során elkövetett, többnyire korrupciógyanús szabálytalanságok miatt. Ez is akkor történt, amikor ők uralkodtak, s amikor a devizaalapú rablóhitelek is megszülettek. Úgy tűnik, a szocialisták agytrösztje akkor nem tudott ajánlásokat megfogalmazni saját kormányának. A másénak nyilván könnyebb.

Azt pedig sajnálattal állapítom meg, hogy oly korban élünk itt a földön, amikor a világ úgy elaljasult, hogy az arcátlan hazudozásnak tényleg nincs határa.

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Vetítő (30) Belföld (10) Tv fotel (65) Történelem (17) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Sport (729) Nézőpont (1) Tereb (146) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>