Ma 2021 december 07. Ambrus napja van. Holnap Mária napja lesz.
Petry Zsolt kemény szavai - Ebből megint baj lesz!

Petry Zsolt kemény szavai - Ebből megint baj lesz!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

– Én azt szeretném elérni, hogy a kereszténydemokrata Európában a konzervatív vélemény ugyanúgy elfogadható legyen, mint a liberális.

Perben áll a Herthával Petry Zsolt, aki a Nemzeti Sportnak elárulta, azt szeretné elérni, hogy a konzervatív gondolkodásmód ugyanolyan elfogadott legyen Európában, mint a liberális.

 

Petry Zsolt azután veszítette el a kapusedzői állását a német Bundesligában szereplő Herthánál áprilisban, hogy a ]]>lapunkban megjelent interjúban]]> a berlini klub értékrendjével ellentétes gondolatokat fogalmazott meg.

Az elhíresült ügy óta először adott nagyobb interjút a korábbi 38-szoros magyar válogatott kapus, aki a ]]>Nemzeti Sportnak azt mondta]]>, nehéz terveznie a karrierje folytatását addig, amíg perben áll a Herthával az elbocsájtása miatt. Ettől függetlenül harag nincs benne.

– Hat éven keresztül egymás iránti nagy szakmai és emberi megbecsüléssel dolgoztunk együtt, ezért senkire sem tudok haragudni – fogalmazott Petry. – Én azt szeretném elérni, hogy a kereszténydemokrata Európában a konzervatív vélemény ugyanúgy elfogadható legyen, mint a liberális.

A kapusedző nem tekerné vissza az idő kerekét, ha tehetné, akkor sem tenné nem megtörténté az eseményeket, hiába veszítette el az állását a Herthánál: – Talán fogalmazhattam volna diplomatikusabban, de mindenkivel megesik, hogy ha valamivel nem ért egyet, azzal kapcsolatban olykor sarkosabban, a kelleténél több érzelemmel fogalmazza meg a véleményét. Nem tekerném vissza az időt, mert azt gondolom, hogy 2021-ben Európában a véleménynyilvánítás szabadsága engem ugyanúgy megillet, mint bárki mást.

Nagy kérdés, hogy ha lezárul a jogi vitája a Herthával, lesz-e lehetősége még dolgozni Németországban. Petry nem tart attól, hogy megbélyegezték: – Legfeljebb olyan ember próbálhatja rám sütni ezt a bélyeget, aki sosem dolgozott még együtt más származású vagy vallású kollégával, vagy aki nem ismeri a pályafutásomat. A karrierem alatt futballoztam együtt homoszexuálissal, muszlimmal, zsidóval, színes bőrű és ázsiai játékossal is, és sosem volt semmi probléma köztünk. 

Aki ezek után engem vádol kirekesztő szemlélettel, az nevetségessé teszi magát. A futballközegben toleránsnak kell lenni, és ha nem vagy az, a közeg nagyon hamar kidob magából. Az életutam azt mutatja, hogy bennem mindig megvolt ez a tolerancia a másság iránt.

A tervei már megvannak a jövőre a nézve, gyerekekkel szeretne foglalkozni, segíteni őket a céljaik elérésében, és ha kell, a B terv megvalósításában. Bár az állatmenhelyről dédelgetett álma valószínűleg már nem valósul meg: – Akárhogy is alakul az ügyem a Herthával, a jövőben nagyon szeretnék gyerekek karrierjében segíteni. Korábban nagy vágyam volt egy állatmenhely létrehozása, befogadni a kóbor állatokat, és esélyt adni nekik a normális életre. Ez már aligha valósul meg, de a tehetségek útjának egyengetésében szívesen segítenék. Nem az ügynök szerepét akarom betölteni, inkább a karrierjüket érintő helyes döntések meghozatalában szeretnék segíteni. Szeretném úgy átadni a tapasztalataimat, hogy az illető sikeres legyen a karrierjében, de akkor is megállja a helyét az életben, ha az A terv esetleg nem jön össze.

Forrás: Nemzeti Sport

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Belföld (6) Vetítő (30) Sport (729) Mozi világ (440) Nagyvilág (1463) Gazdaság (663) Irodalmi kávéház (509) Szépségápolás (15) Tereb (138) Heti lámpás (255) Mondom a magamét (5739) Mozaik (83) Flag gondolja (33) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (14) Kultúra (6) Életmód (1) Politika (1578) Jobbegyenes (2166) Egészség (50) Tv fotel (65) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>