Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Pánikba estek a balliberális oldalon

Pánikba estek a balliberális oldalon

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az elképesztő hangnem igazolja, hogy a háborúpárti körök tombolnak a békemisszió miatt.

Orbán Viktor és szövetségesei a héten létrehozták a patrióták európai szövetségét, és megalakították az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját. A magyar kormányfő emellett békemisszióba kezdett, amelynek során először Kijevbe, majd Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba látogatott. De mit üzen mindez, és mi értelme a békemissziónak, ha az egyébként nem eredményez azonnal tűzszünetet és béketárgyalásokat, a harcok pedig folytatódnak? Ezt járom most körbe.

Az európai politika az utóbbi években egyre nyíltabban adta fel az önállóságát, a brüsszeli döntéshozók gyakorlatilag pontról pontra azt hajtják végre, amit az amerikai baloldal elvár tőlük. 

A háború kirobbanása óta így tesznek: bevezették azokat a szankciókat, amelyek következtében Európa versenyképessége tovább romlott, míg Oroszország, Kína és Amerika profitált belőle, illetve teljes erőből tolják a háborúpárti narratívát, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék a békepárti politikai erőket. Így fordulhat elő az, hogy az a Giorgia Meloni is szembemegy ebben a kérdésben a magyar kormányfővel, aki sokat köszönhet Orbán Viktornak. 

Az olasz kormányfő ugyanis tudja, ha nem áll be a globalista politikai erők által diktált kánonba, akkor kicsinálják, a gyenge gazdasági lábakon álló Olaszországot pedig bedöntik. Megválasztása előtt erről egyértelmű jelzéseket kapott. Mind Ursula von der Leyen, mind az Európai Központi Bank vezetője közölte, hogy az olasz államkötvények megvásárlása is leállhat, ha nem megfelelően lépnek majd.

Orbán Viktort is rengeteg fenyegetés és támadás érte a békepárti álláspontja miatt. Elég csak arra gondolni, hogy a Magyarországnak járó uniós források jelentős részét még mindig nem utalja Brüsszel, miközben hazánk minden feltételt teljesített. De már nem is csinálnak titkot a dologból, egyértelművé tették, hogy amíg hazánk nem változtat az álláspontján a háború ügyében, addig ne is álmodozzunk a kifizetésekről.

Mit tehet ebben a helyzetben Orbán Viktor? Két lehetősége adódik: vagy beáll a sorba és feladja a békepárti álláspontját, vagy a hajbókolás helyett próbálja növelni a mozgásterét és erősíteni a békepárti álláspontot. A magyar kormányfő az utóbbit választotta, ennek egyik ékes példája az önálló frakcióalapítás az Európai Parlamentben. Tehette volna azt, hogy csatlakozik Giorgia Meloni pártcsaládjához, és aláírja az Ukrajna teljes támogatásáról szóló dokumentumot, ami feltétel a csatlakozáshoz, de nem ezt választotta. Inkább felkereste azokat az európai szövetségeseit, akik hasonlóan gondolkodnak, és velük közösen egy erős szövetséget alkotott. Nem csoda, hogy rögtön pánikba estek a balliberális oldalon, hiszen ez Orbán Viktor egyik legnagyobb külpolitikai sikere az utóbbi időkben.
Érdemes szót ejteni Magyar Péterről is. A globalisták új messiása ugyanis az Európai Néppárthoz csatlakozott. Ez az a pártcsalád, amely korábban jobboldali volt, mára azonban beállt a globalista kánonba, és támogatja a genderpropagandát, a migrációt és a háborút is. 

Ezzel a csatlakozással Magyar Péter egyértelművé tette, hogy ő is a globalista politikai oldalhoz tartozik, és szembehelyezkedik a magyar társadalom többségével, amely ezekben a fontos kérdésekben a kormányoldal álláspontját osztja. Ez a csatlakozás egy lassan ölő méreg, ugyanaz a forgatókönyv, mint amit a Momentum esetében is láttunk: Donáth Anna és Cseh Katalin addig áskálódtak Magyarország ellen a globalista érdekeket kiszolgálva, míg kiestek az Európai Parlamentből. Ugyanez a sors vár Magyar Péterékre is, akik már találkoztak is Ursula von der Leyennel, és hajbókoltak neki, támogatásukról biztosították.

Orbán Viktor a hajbókolás helyett inkább az önállóságot választotta. Ez nemcsak az új patrióta európai frakció megalapítására igaz, hanem a nagy port felvert békemisszió körüli történésekre is. A magyar kormányfő Európában egyedüliként mindkét harcoló féllel kommunikál, és meghallgatja az álláspontjukat. Már ez önmagában komoly bátorságot jelent, de az is példaértékű, ahogyan szembeszáll a háborúpárti kánon támadásaival. 

Brüsszelben már ott tartanak, hogy el akarják venni a soros elnöki pozíciót Magyarországtól, az amerikai baloldal lelkes támogatójának számító cseh külügyminiszter pedig egyenesen hasznos hülyének nevezte a magyar kormányfőt. 

Ez a stílus és elképesztő hangnem jól mutatja, hogy a háborúpárti politikai körök pánikolnak a békemisszió ­miatt, félnek attól, hogy követőkre talál Orbán Viktor célkitűzése. Egyedül a nemrég meglőtt Robert Fico szlovák kormányfő áll ki a magyar miniszterelnök mellett, aki közölte: ha az egészségi állapota engedte volna, elkísérte volna Orbán Viktort Moszkvába.

A kritikusok leggyakoribb kérdése, hogy mégis mi értelme a békemissziónak, ha az nem jár a harcok azonnali beszüntetésével. Sőt a kijevi kórházat ért rakétatámadás után azt is mondták, hogy tessék, ennyi értelme volt Orbán Viktor moszkvai látogatásának. Értelemszerűen egy ilyen békemisszió sosem jelenti azt, hogy az azonnal beszünteti a harcokat. Magyarország tízmilliós országként csupán annyit tud tenni, hogy meghallgatja a harcoló feleket, feljegyzi, hogy mi az álláspontjuk, és megpróbál közvetíteni. Erre jelenleg csak Orbán Viktor vállalkozik Európából, ami példaértékű. Ezért nem támadni és kritizálni kellene őt, hanem éppen ellenkezőleg: követni.

Komoly versenyelőnye a magyar kormányfőnek, hogy kiváló kapcsolatot ápol Donald Trumppal, aki jelen állás szerint esélyes arra, hogy ismét az Amerikai Egyesült Államok elnöke legyen. Orbán Viktor, miután meghallgatta a harcoló feleket, feljegyezte az álláspontju­kat és körbejárta a békekötés lehetőségeit, találkozott több más nagyhatalom vezetőjével is (például a kínai és a török elnökkel), akikkel szintén körbejárta, hogy mégis milyen lehetőségek adódnak a konfliktus rendezésére. 

Ha Donald Trumpnak sikerül nyernie a november 4-i amerikai választáson, és ismét elnök lesz, akkor támaszkodhat az Orbán Viktor által szerzett információkra, és a magyar kormányfő segítheti abban, hogy megkezdje a béketárgyalásokat. 

A mostani békemisszió tehát nem azonnali hatású, hanem egy jövőbeni békefolyamat megkezdésének lehet komoly alapja. 

Donald Trump ugyanis számtalan alkalommal tette egyértelművé: fontos barátként tekint Orbán Viktorra, és a háború kérdésében ugyanúgy gondolkodik. Többször is egyértelművé tette, hogy ha ismét megválasztják amerikai elnöknek, akkor a lehető legrövidebb időn belül békét teremt Ukrajnában.

Mi, magyarok csak egy dolgot tudunk tenni ebben a helyzetben. Imádkozni, hogy ez a forgatókönyv valósuljon meg, és azért dolgozni, hogy a békepárti álláspont mellett minden támadás ellenére fennmaradjon a társadalmi többség Magyarországon. Ezen áll vagy bukik ugyanis minden. 

Ha még évekig folytatódik a háború, akkor Európa és benne Magyarország elbúcsúzhat az érdemi gazdasági növekedéstől és a jóléttől. Akkor csak a stagnálás vagy a visszaesés marad, Európa versenyképessége pedig tovább esik. 

Ennek magakadályozásához furcsamód az amerikai választást kell figyelnünk, és szurkolni annak, hogy egy békepárti fordulat következzen be Európában is. Ennek első lépése június 9-én megtörtént, de a következő lépést Amerikában kell megtenni, Donald Trumpnak kell nyernie.

Deák Dániel - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Irodalmi kávéház (543) Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Autómánia (61) Flag gondolja (38) Gasztronómia (539) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2898) Mozi világ (440) Mozaik (83) Sport (729) Kultúra (9) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Heti lámpás (342) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Belföld (11) Nézőpont (1) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>