Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Kiss-Rigó László püspök keményen helyre tette a dolgokat

Kiss-Rigó László püspök keményen helyre tette a dolgokat

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ellen kell állni a brüsszeli elit gyarmatosító törekvésének!

Fordulat a pápa álláspontjában a migrációt illetően? Az egyházfő a Baltikumból a Vatikánba visszatérőben a pápai repülőgépen úgy fogalmazott: be lehet fogadni a migránsokat a lehetőségekhez mérten, de nem tömegesen, mivel az nem lehetséges. A katolikus egyházfő hozzátette: az ajtók nyitva állhatnak, amennyiben nem jelentenek fenyegetést az identitásra. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Kiss-Rigó László, szeged-csanádi püspök azt mondta: a pápa már korábban is hasonlóan vélekedett, azonban a nyugati sajtó nem adott hírt az ilyen nyilatkozatairól.

Kiss-Rigó László elmondta: az egyházfő már egy évvel ezelőtt hangsúlyozta a migráció megállításának fontosságát, amikor a magyar katolikus püspökökkel találkozott.
Kifejezetten hangsúlyozta annak fontosságát, hogy minden lehetséges módon ellent kell állni a mai brüsszeli és strasbourgi elit Európát gyarmatosító törekvésének

– fogalmazott.Hozzátette: amikor humanitárius problémák merülnek fel, és szerencsétlen embereket kell segíteni, akkor jó keresztényhez híven segít, azonban ő is látja a migráció Európát érintő veszélyeit.

A ]]>szentatya]]> körültekintő és megfontolt hozzáállásra szólított fel, ezzel kapcsolatban Kiss-Rigó László úgy fogalmazott: azon emberek akik humanitárius segítségre szorulnak, mert menekülniük kell valahonnan, őket segíteni kell abban, hogy hazamehessen és ott biztonságban élhessenek.

]]>ECHO TV]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Életmód (1) Sport (729) Történelem (17) Mozi világ (440) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Vetítő (30) Gazdaság (702) Nézőpont (1) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>