Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Gyermekbántalmazó baloldali jelölt Kőbányán

Gyermekbántalmazó baloldali jelölt Kőbányán

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Meg kell állítani!

A Momentum gyermekbántalmazó jelöltje mögé állt be a baloldal Kőbányán a szeptember 30-ra kiírt időközi önkormányzati képviselő-választáson. Mint a Magyar Idők megtudta: Kovács Róbertet a bíróság pártfogói felügyelet alá helyezte, amiért néhány évvel ezelőtt egy hegyes bottal sérülést okozott egy akkor 13 éves fiú kezén.

Németh Béláné, a sértett édesanyja lapunknak elmondta: fia és egy barátja a házuk előtti játszótéren dobáltak célba, amikor Kovács, arra hivatkozva, hogy a gyerekek káromkodtak, elkezdte üldözni a fiúkat.

Egyiküket utolérte, és rávágott a bottal, majd a másik tinédzser után dobta a hegyes eszközt, amely belefúródott a gyermek kezébe, s egy többcentis darab bele is tört. Az asszony közölte: feljelentést tett a bíróságon, ám Kovács egyik tárgyaláson sem jelent meg.

Burány Sándor (MSZP) a Magyar Idők kérdésére közölte: ellenzéki országgyűlési képviselőként személy szerint támogatja Kovács Róbert megválasztását. – Úgy tapasztalom, hogy ő a legalkalmasabb és messze a legaktívabb jelölt, ha Kőbánya problémáinak megoldásáról van szó – fogalmazott a szocia­lista honatya.

Patay-Papp Judit Vivien, a Gyurcsány-párt kőbányai önkormányzati képviselője külföldi pihenésére hivatkozva tagadta meg a válaszadást a vasárnapi időközivel és Kovács támogatásával kapcsolatban. Bár Tóth Balázs, az LMP képviselője a kerületben szintén szabadságát tölti, annyit elmondott, hogy a pártján belül nem találtak alkalmas jelöltet, s azt sem tartja elképzelhetően, hogy más szervezettel közösen indítsanak valakit.

– Ha Kovács Róbert támogatásának számít, hogy nem indítunk saját jelöltet, akkor nevezzük annak, ám ezenfelül nem kívánunk együttműködni a momentumos politikussal, hiszen az MSZP-vel és a DK-val egyeztetett, mielőtt leült volna velünk tárgyalni – fejtette ki Tóth.

Kovács Róbert lapunk kérdésére a kampányuk központi elemeként említette, hogy rendezné a kerület súlyos droghelyzetét. – Határozottan fel fogok lépni minden, az emberek életkörülményeit megkeserítő, pihenésüket, nyugalmukat ellehetetlenítő jelenség ellen – ígéri a programjában.

A főváros X. kerületében, Kőbánya 6. választókörzetében azért kellett időközi önkormányzati képviselő-választást kiírni, mert a fideszes Gazdag Ferenc munkahelyi gondok miatt lemondott.

A Momentum Kovács Róbertet indítja, az induláshoz szükséges ajánlásokat a mozgalom két nap alatt összegyűjtötte augusztusban. A DK és az MSZP már korábban jelezte, hogy a Momentum jelöltjét támogatják; úgy tudni, hogy sem az LMP, sem a Jobbik nem indít jelöltet.

A választás a Momentum és a Fidesz jelöltje, Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor között fog eldőlni. A Munkáspárt színeiben Fléger István Tamás indul.

]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Heti lámpás (312) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2788) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Tereb (146) Életmód (1) Kultúra (7) Gazdaság (705) Nézőpont (1) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Sport (729) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>