Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Orbán olyat tett, amit csak nagyon ritkán szokott

Orbán olyat tett, amit csak nagyon ritkán szokott

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Mi lehet a zseniális miniszterelnöki interjú hátterében? Olvassák el!
Az emberek véleménye egyértelmű: az országnak működnie kell! – jelentette ki a miniszterelnök az M1-nek adott exkluzív interjújában. Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni védekezésről, a várható intézkedése irányáról beszélt, és egy új miniszteri pozíciót is bejelentett.
 
 

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.

A rekordszámú új fertőzöttről elmondta: „Készüljünk fel arra, hogy lesz ez a szám még magasabb is!” A miniszterelnök kifejtette: ellentétben az első hullámmal most egy másik fajta védekezést folytat az ország, ez magasabb fertőzöttséggel jár. A második hullám alatt elsősorban a halálozások alacsonyan tartására kell majd ügyelni. „Annyiban könnyebb a helyzet, hogy van tapasztalatunk” – mondta a miniszterelnök. Orbán szerint tavasszal még volt ok az izgalomra, hogy az egészségügyi rendszer alkalmas-e a terhelés bírására, őszre azonban fel lehetett készülni.

A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kiemelte: a nemzeti konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, a miniszterelnöktől, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait.

Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak.

Nem egyedül állok a gáton, hanem van mellettem egymillió-nyolcszázezer ember

– mondott köszönetet a kormányfő azoknak, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet és kijelölték a védekezés irányát.

Minden magyar élet megvédésére képes az egészségügy

Orbán Viktor szerint ma mindenki azon aggódik Magyarországon, hogy a védekezés eredményeképpen megint leáll-e az ország. „A mi dolgunk, hogy olyan haditervet vezényeljünk le, amely megvédi az embereket, de közben nem állítjuk le az országot” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: „Nem akarunk kijárási tilalmat, nem akarjuk bezárni az iskolákat.” A kormány célja az, hogy ha nem is a megszokott rendben, de mind az oktatás, a sport, a kulturális élet és turizmus működjön.

A miniszterelnök arra kérte Magyarország polgárait, hogy a meghozott intézkedéseket tartsák be. Ezek között említette a maszkviselés kötelezettségét, az idősotthonok bezárását, és azt, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, ne menjen közösségbe.

Az intézkedések betartásához szankciókat is rendeltek: ha valaki egy boltban nem visel maszkot mind a szabályszegőt, mind a boltost megbüntetik. „Ha nem tartjuk be a szabályokat, bajt hozunk a fejünkre. Nem elsősorban a mienkre, hanem a másikéra” – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta: egészségügyi felszerelések terén jól áll az ország, inden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy.

Legfontosabb a munkahelyek megőrzése

Az újságíró gazdasági visszaesést firtató kérdésére a miniszterelnök azt válaszolta: „Nem vagyok híve a méricskélésnek”. Szerinte
a legfontosabb a munkahelyek megőrzése volt. „Tartottuk az ígéretünket. Sőt, új munkahelyeket fogunk létrehozni, többet, mint a járvány előtt volt” – hangsúlyozta. Orbán szerint egy helyen van komoly baj a gazdaságban: a turizmus budapesti részével, amely szinte kizárólag külföldiekre épít. A miniszterelnök szerint Budapesten üzleti modellt kell váltani. „A fővárosnak van 100 milliárd forint tartaléka – eljött az idő, hogy ezt bevessük” – fogalmazott.

Családügyekért felelős miniszter lesz Novák Katalin

A családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot – jelentette be a miniszterelnök. Annak érdekében, hogy a családok életszínvonalát meg tudják védeni, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hatásköreit és lehetőségeit meg kell növelni – jelentette ki a kormányfő.

Szólt arról is, hogy a visegrádi országokkal napi kapcsolatban van a kormány, létrehoztak egy járványügyi egyeztető irodát a lengyel elnökség alatt, hogy a kapcsolat még erősebb legyen. Ezért rájuk nézve mindig érdemes külön szabályokat alkotni - emelte ki. Orbán Viktor szerint Közép-Európában nemcsak Magyarországon, hanem Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is meg tudják védeni a kormányok az embereket. Megvédjük az idősek életét, tudomásul vesszük, hogy magasabb fertőzöttségi mutatóval kell együtt élnünk és ugyanakkor a gazdaság és az ország működőképességét megőrizzük, valamint segítünk mindenkinek meggyógyulni. Ha baj van, a kórházak mindenki rendelkezésére állnak – fogalmazott.

Hozzátette: ha mindenki nyugodtan, higgadtan elvégzi a munkáját és betartja a szabályokat,

az idősek életét megvédjük, a családok életszínvonala nem fog csökkenni és Magyarország működni fog.

Erre van lehetőség, a kormányzati haditerv erre nemcsak esélyt, hanem garanciát is ad. Ennek lényege most nem a gyorsaság, hanem a higgadt, nyugodt kiszámítható kormányzati politika – mondta a miniszterelnök.

Az interjúban Orbán Viktor arról is beszélt: a kormány a válság kezelése mellett a hosszú távú ügyekkel is foglalkozik. Mint mondta, különbség van a V4 országok és Közép-Európa, valamint Nyugat-Európa közt. Ők elkötelezték magukat egy nyitott társadalom mellett, amiben a határoknak nincs jelentősége, a migránsokat beengedik, sőt behívják és egy vegyes világot képzelnek el, idegen kultúrákból érkezett emberekkel akarnak együtt élni. Mi ezt Közép-Európában nem akarjuk, „mi magyarok keresztény magyar civilizáció akarunk maradni” – jelentette ki az M1-nek adott exkluzív interjúban a miniszterelnök.

(Mandiner, MTI)

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Mozaik (83) Mondom a magamét (7546) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Nézőpont (1) Kultúra (7) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Egészség (50) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Történelem (18) Autómánia (61) Belföld (10) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Sport (729) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Politika (1582) Tereb (146) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>