- 0
Ez itt Magyarország, nem pedig egy üzenőfüzet! Érthető?
Ruszkik, haza! – ilyen feliratú plakátokkal szórta meg Magyarországot az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének pénzéből egy Nyugat-majmoló Facebook-oldal. A plakátokon továbbá az áll: „béke akkor lehet Ukrajnában, ha az orosz megszálló hadsereg kivonul”.
Ami – persze – tökéletes ostobaság. Béke kivonulás nélkül is lehet, csak akarni kéne. Lám, mi is békét kötöttünk, mikor 1919-ben megszállták a hazánkat – érdekes, az a megszállás tetszett az Egyesült Államoknak, a mi szuverenitásunkért sem akkor, sem azóta nem aggódtak. Ahogyan a szerbekéért sem, amikor a NATO kibombázta belőlük a Koszovó nevű fantáziaállamot. Vannak tehát jó és fontos szuverenitások – és vannak rossz szuverenitások. A jó szuverenitás, ami tetszik az amerikai mélyállamnak, a földgolyó urainak, s rossz az, amelyik nem. Ilyen egyszerű a világ az ő szemükkel. Fekete és fehér.
Blinken amerikai külügyminiszter néhány napja arról tájékoztatott, ők ugyan nem akarnak békét Ukrajnában. Béke tehát nem lesz egyhamar. A híresen önálló ukrán kormány addig nyilván nem ül tárgyalóasztalhoz, amíg uraik és fegyverszállítóik erre engedélyt nem adnak. Addig vérszivattyú lesz és húsdaráló. Az utolsó ukránig.
De ez most mellékszál.
A fő kérdés ezúttal az: mi a kénköves mennykőért szórja tele szép hazánkat az amerikai mélyállam a háborús plakátjaival? Milyen alapon üzengetnek nekünk itt és most, hogy az oroszok vonuljanak ki valahonnan? Mi nem az oroszok vagyunk. Hogy merik a megszállás témakörét egyáltalán szóba hozni azok az amerikaiak, akik a mai napig megszállva tartják Japánt és Németországot, természetesen „barátilag”, s akik több száz katonai támaszpontot tartanak fenn világszerte – naná! – a „béke és a stabilitás” ürügyén? (Ilyen erővel a világ számos országában mondhatnák ma azt teljes joggal: Jenkik, haza!)
Milyen jogon veszik birtokba a mi utcáinkat, köztereinket a kisded világhatalmi játszadozásaikhoz? Ha üzenni akarnak Putyinnak, írjanak neki levelet, küldjenek neki postagalambot, hívják föl szkájpon. Rólunk szálljanak le.
Ez itt Magyarország, nem pedig egy üzenőfüzet! Érthető?
Amúgy milyen méretes arcberendezés – hogy ne mondjam: pofa – kell már ahhoz, hogy szent ötvenhatos szabadságküzdelmünk ikonikus jelszavát (Ruszkik, haza!) a szájukra merészeljék venni? Éppen ők, akik propagandarádiójukon keresztül az utolsó pillanatig hitegették a pesti srácokat, hogy tartsanak ki, hamarosan jönnek segíteni – holott már a legelején megnyugtatták a szovjet-ukrán Hruscsovot, hogy nyugi, nem avatkoznak közbe, nem küldenek senkit, szabadon eltaposhatja a magyarokat.
De hát az amerikaiak áldása volt előzőleg azon is – egy sajtfecnin pacsizta le Churchill és Sztálin –, hogy Magyarország szovjet megszállás alá kerüljön.
Ilyen előzmények után se az Egyesült Államok nagykövetsége, se a külügyminisztere, elnöke, senkije ne üzengessen nekünk a saját jelszavainkkal! Hisz éppen ők löktek minket Sztálin csizmája alá!
Magyarország több évtizedes szovjet megszállása nem rokonítható azzal a háborúval, amit most az amerikaiak és az oroszok vívnak egymással a Donbaszban. Tudniillik, Magyarország nem történelmi orosz föld. Itt nem éltek oroszok milliói. S előzőleg nem mi küldtünk szélsőjobbos gyilkoló brigádokat orosz civilekre, nem mi ágyúztuk évekig Donyeck belvárosát, s nem mi tiltottuk meg a kisebbségeknek az anyanyelvhasználatot. Aki szerint a két történet bárhol metszi egymást, az minden bizonnyal hülye és/vagy orvosi eset. Annak tényleg nem lehet mást tanácsolni, csupán annyit: Hajrá, irány a front, s vidd magaddal a hozzád hasonló, többi hülyét is!
Ezt egyébként Pressmannek is üzenhetjük. Nem azért fogadtuk őt itt egy másik állam nagyköveteként, hogy plakátolgasson, kioktasson, uszítson, beleszóljon a törvénykezésünkbe, beleavatkozzon a belpolitikánkba, oroszellenes agymosást pénzeljen. Ha baja van az oroszokkal, üzenjen nekik hadat, oszt’ irány a front. Burkoljon nagyokat antiszemita Marcival, egészségére, de ötvenhatos hőseink jelszavát többé a szájára ne vegye!
Borítókép: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Pilhál Tamás - www.magarnemzet.hu
