Ma 2024 május 06. Ivett, Frida napja van. Holnap Gizella napja lesz.
Friss kutatás: kérdéseket vet fel az előválasztási színjáték eredménye

Friss kutatás: kérdéseket vet fel az előválasztási színjáték eredménye

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ezt olvassák el! Meglepő!!!!

Érdekes eredményeket hozott az e-benchmark legfrissebb, a Demokrata megbízásából készített közvélemény-kutatása a miniszterelnök-jelöltek tekintetében.

Mivel az adatfelvétel az úgynevezett „baloldali előválasztás” második fordulójával egy időben történt, így ennél a kérdésnél Orbán Viktor mellett Dobrev Klára és Márki-Zay Péter támogatottságára voltunk kíváncsiak. A miniszterelnök előnye mindkét baloldali politikussal szemben jelentős: Dobrev Klárát 17, Márki-Zayt 32 százalékkal előzi meg. Ha csak a két baloldali politikust nézzük, a teljes mintából számolva az derül ki, hogy Gyurcsány Ferenc feleségének támogatottsága jóval több mint a duplája a hódmezővásárhelyi polgármesterének. Ez azt jelenti, hogy – a többiek kiesésével – Márki-Zay Péter ugyan valóban jelentősen erősödni tudott (hiszen szeptemberben még ötszörös eltérés volt kettejük között), de a mostani felmérés minimum felveti azt a kérdést, hogy az előválasztási színjáték hivatalos eredménye mennyire tükrözi az összes ellenzéki szavazó valós szándékát… Persze, ismerjük a győzteshez húzás jelenségét, de nagy kérdés, Márki-Zay ezzel együtt képes lesz-e elérni november-decemberre Dobrev Klára jelenlegi támogatottságát.

Ami a további eredményeket illeti: ugyan szeptemberhez képest kicsit szorosabb a verseny, de még mindig a Fidesz vezet, ha a kormánypártok és a teljes ellenzék között kell választani. A pártokat külön vizsgálva azt látjuk, hogy a Fidesz előnye továbbra is óriási a többi párt előtt. A DK némileg erősödött, a Jobbik viszont a parlamenti küszöb alá gyengült, és mivel a Momentum már múlt hónapban is ott volt, így azt mondhatjuk, önállóan csak a Demokratikus Koalíció jutna be biztosan a baloldalról egy most vasárnapi választáson. 

Továbbra is négy százalékkal többen mondják azt, hogy nem lenne jó Magyarországnak egy kormányváltás, és valamelyest csökkent azok aránya, akik biztosan vagy valószínűleg elmennének egy most vasárnapi parlamenti választásra.

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Tereb (146) Mondom a magamét (7580) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Belföld (11) Kultúra (9) Mozi világ (440) Egészség (50) Vetítő (30) Gazdaság (707) Jobbegyenes (2796) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Politika (1582) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>