Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Ő a magyar ellenzék megváltója

Ő a magyar ellenzék megváltója

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)
Caputova a sztár!

Elismerte választási vereségét Maros Sefcovic, az Irány kormánypárt jelölte.

Rekord alacsony választási részvétel mellett Zuzana Caputová, az ellenzéki liberálisok jelöltje nyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás második döntő körét, így június 15-től ő lesz Szlovákia új, és egyben első női államfője a Statisztikai Hivatal (SÚSR) által vasárnap délben nyilvánosságra hozott hivatalos végeredménye szerint. Az ötödik közvetlen szlovák államfőválasztás második körének véglegesített, hivatalos végeredményei szerint Zuzana Caputovára a választók 58,4 százaléka voksolt, Maros Sefcovic 41,59 százalék szavazatot kapott. A szombati voksolás a szlovák elnökválasztások történetének legalacsonyabb választási részvételét hozta, a szavazáson a választásra jogosultak 41,79 százaléka vett részt.

Caputová 79 szlovákiai járás közül 50-ben győzött. Az ország nyugati, déli, illetve középső részében szerezte a legtöbb voksot, és a nagyobb városokban volt a legeredményesebb, akárcsak a magyarok által is lakott járásokban, sőt, országosan a legjobb százalékos eredményt a dunaszerdahelyi járásban érte el, igaz, országosan ott volt az egyik legalacsonyabb a részvételi arány, alig haladta meg a 30 százalékot. A magyarok lakta járásokban a választási részvétel többnyire jóval alatta maradt még az alacsony országos átlagnak is.

A legerősebb szlovák kormánypárt, az Irány (Smer-SD) által indított Maros Sefcovic 29 járásban nyert. Neki északon, keleten és az ország középső részén lévő néhány járásban sikerült jobb eredményt elérnie ellenfelénél. Sefcovic százalékarányt tekintve a Kelet-Szlovákiában lévő szinnai (Snina) járásban volt a legeredményesebb.

Alázatos győztes, proeurópai vesztes

Zuzana Caputová első – még a választás éjszakáján tett – nyilatkozatában azt mondta: a győzelmet alázattal fogadja, s úgy véli, az országnak változásra van szüksége. Caputová a hivatalos végeredmények bejelentése után a szlovák közszolgálati televízióban előtte álló feladatként a meglévő „szakadékok áthidalásának” szükségességét hangsúlyozta, de konkrétumokat nem említett. Elmondta: első útja államfőként Csehországba vezet, utána pedig a szlovák vidéket akarja körbejárni.

Maros Sefcovic, aki elsőként gratulált ellenfele győzelméhez, vasárnap azt nyilatkozta: a választások kulcsfontosságú üzenete az, hogy Szlovákia proeurópai ország. Sefcovic, aki az Európai Bizottság szlovák alelnöke, saját további terveiről azt mondta: hétfőn lejár a szabadsága és így visszautazik Brüsszelbe. Ugyancsak gratulált az újonnan megválasztott államfőnek Peter Pellegrini szlovák kormányfő, aki kijelentette: bízik abban, hogy Caputovával konstruktív együttműködést tud majd folytatni az ország problémáinak megoldása során.

Andrej Kiska jelenlegi szlovák államfő kampányközpontjában gratulált újonnan megválasztott utódjának. Úgy vélekedett: sok ország irigyli majd Szlovákiát, amiért olyan elnöke lesz, aki az „értékek és a tisztességesség jelképe”.

Örül az ellenzék

A voksolás hivatalos végeredményeinek közzététele után a szlovák közszolgálati televízió választási műsorában az összes parlamenti párt képviselői véleményt mondtak Caputová eredményéről, aki egy nemrégiben létrejött, alacsony támogatottságú, de a szlovák sajtóban erőteljesen megjelenő parlamenten kívüli liberális párt, a Progresszív Szlovákia jelöltjeként indult.

Juraj Blanár, az Irány alelnöke hangsúlyozta: jelöltjük ugyan nem nyert, de több voksot kapott, mint a párt a 2016-os parlamenti választásokon, Caputová pedig negyedmillió vokssal kevesebbet kapott, mint öt évvel korábban Andrej Kiska, aki az Irány elnöke, Robert Fico ellen győzött.

A pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Caputovát támogató liberális Szabadság és Szolidaritás frakcióvezetője, Natália Blahová úgy vélte, hogy a választással Szlovákia „jó arcát mutatta a világnak”. Kérdésre hozzátette: nem látják úgy, hogy konkurencia lenne pártjuk számára az, hogy a Progresszív Szlovákia jelöltje nyert. Igor Matovic, a Caputovát támogató ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnöke, Robert Mistríket, a Caputová javára visszalépő ellenzéki jelöltet nevezte a választás hősének és elutasította, hogy a győzelem kizárólag a liberálisok győzelme lenne.

A szlovák kormány második legerősebb pártjának, a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) alelnöke, Jaroslav Paska azt mondta: Caputová jól kommunikál és ő szeretné, ha ezzel segítené Szlovákiát a külpolitikában. Ivan Svejna, a kormánykoalíció legkisebb pártjának, a Caputovát támogató Most-Hídnak az alelnöke azt mondta: majd az idő megmutatja Caputová mennyire teljesíti a hozzá fűzött reményeket, de örömteli, hogy „végre” női elnöke van Szlovákiának. Az ellenzéki, Család vagyunk mozgalom elnöke, Boris Kollár úgy fogalmazott: „az egymillió szavazat szép dolog, de tény, hogy a lakosság nagyobb hányada nem ért egyet a Caputová által hirdetett értékekkel.”

Martin Belusky, a pozsonyi sajtó által szélsőjobboldalinak jellemzett Mi Szlovákiánk–Néppárt alelnöke Caputováról azt mondta: ha tevékenységét valóban Szlovákia minden polgára érdekében fogja kifejteni, akkor nincs miért nem elfogadniuk.

Ez volt az ötödik államfőválasztás

Az eddigi államfőválasztások második körében rendszerint magasabb volt a részvételi arány, mint az első körben. Ez alól eddig a 2004-es elnökválasztás volt csak kivétel. Szlovákiában az ország történetében most ötödik alkalommal tartottak közvetlen államfőválasztást. A választáson országszerte csaknem 5940 választóhelyiségben mintegy 4,45 millió szavazásra jogosult szlovákiai választópolgár adhatta le voksát a második fordulóba továbbjutott két államfőjelöltre. A voksolás hivatalos végeredményt a tervek szerint vasárnap délben jelenti be a központi választási bizottság.

A mintegy négy és fél millió választópolgárral rendelkező Szlovákiában Zuzana Caputovára 1 millió 56 ezren voksoltak, ez a legalacsonyabb szavazatszám, amivel eddig államfőválasztást nyertek Szlovákiában.

(MTI)

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Életmód (1) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Tv fotel (65) Kultúra (6) Gazdaság (702) Egészség (50) Gasztronómia (539) Politika (1582) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (17) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Mozaik (83) Sport (729) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>