Fogalmam sincs, miért olyan fontos Bródynak ez a már-már tolakodó önigazolás, hogy a hozzá hasonló gondolkodású liberális követőivel mondatja ki, hogy igen, szeretheti. Elképzelni sem tudom, hogy a több, mint tízezer buboréklakó 98 százalékának valójában semmit nem jelentő bólintása mennyiben hozza közelebb Bródyt a hazaszeretethez. Mennyiben fogják a magyarok sokmilliói ettől azt gondolni, hogy Bródy János annak ellenére hazaszerető ember, hogy bevallottan nem szereti a kormányát. S minden alkalmat megragad arra, hogy – például bálványnak – gúnyolja Orbánt, lenézve azt, „aki a bálvány körül táncol”.

Nem tudni, valóban tényleg fáj-e neki, amit egyik legutóbbi dalában sugalmaz magáról, hogy ő az, „Aki a hazáját nagyon szerette, de kit a hazája nem szeretett?” Vagy csak érzi annak a túláradó népszerűségnek a fullasztó hiányát, amivel az István, a király bemutatása (1983) idején körbe rajongta a szabadság illatát a műből kiérző, rendszerváltozásra áhítozó ország népe? Mert bizony ez az utóbbi évtizedek alatt elillant annak ellenére, hogy Bródy hazaszeretetét senki nem vonta kétségbe. Más kérdés, hogy előállt végre egy olyan politikai helyzet, amelyben a kormány fejével való azonosulás addig át nem élt, történelmi jelentőségű érzelmeket szakított fel a magyarok millióinak szívéből. Bródynak ez azonban nem tetszett. Nyilván azért, mert nem az ő és Facebook-követőinek szája íze szerint alakultak a politikai viszonyok, s ez a világ esetleg nem biztosítja már számára azt kevés munkával megszerezhető kiemelkedő jólétet, amit a most ellenzékben lévő neomarxisták továbbra is tálcán kínálnának neki. S miután nemtetszésének lépten nyomon jelét is adta, egykori rajongói – akik közül közben tömegesen Orbán Viktor támogatói lettek – eltávolodtak tőle.

Hiszen érezték, amit Pokol Béla professzor pontosan megfogalmaz, hogy „Az egyes ember csak közösségben tud élni, és saját élete fenntartása mellett mindig úgy kell cselekedeteit formálnia, hogy közössége is fennmaradjon.” Érezték, hogy az Orbán Viktor által képviselt morális érték az, amely leginkább megfelel a hazát védelmező normának, hogy ez óvja a közösséget s ez a szellemiség neveli bele az ifjak tudatába a hazaszeretetet.

A demokrácia úgy hozta, hogy mára a politikai idol jóval nagyobb szerepet tölt be a társadalom életében, mint amekkorát az István, a királlyal – Kádár idején – a kulturális élet némely alakja vívott ki magának. És milyen jó, hogy így hozta. Mára nyilvánvaló, hogy Orbán az egyetlen esély a megmaradásra, nemzet elleni fenekedés elhárítására, még ha ez fáj is Bródynak. Hazaszeretetét persze most sem vonja kétségbe senki, legfeljebb nem érdekli az embereket. Még akkor se, ha tízezer szavazóval szeretne rákényszeríteni milliókat liberális nézetei elfogadására, egykori kiváltságai visszaszerzése. Gyanítom, nem fog menni.

Horváth K. József -]]> https://leander.blogstar.hu]]>