Ha az egyszerű uniós polgár meghallgatta Ursula von der Leyen­nek, az Európai Bizottság elnökének évértékelő beszédét, akkor megnyugodhatott. Az unió erős, határozott és elkötelezett. Ugyan van néhány probléma, de azt majd megoldják Brüsszelben. Az már nem egyértelmű, hogy valóban így is hiszik-e abban a zárt világban, elegáns buborékban, ahol ők léteznek, vagy pedig egészen egyszerűen hazudnak nekünk.

Mert az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat, mondhatnánk. Hiszen mindeközben gazdasági, politikai anarchia fenyegeti az uniót. Annak is főként a nyugati országait. Egy olyan katonai konfliktus részesévé tettek ugyanis bennünket a megkérdezésünk nélkül, amelynek következtében már a mindennapok normális emberi léte került veszélybe. Az európai életformánk, ha egyáltalán még beszélhetünk ilyenről. Fűtés és világítás nélkül, elsötétült utcákkal, leálló gyárakkal, vágtató inflációval nincs Európa. Csak annak szánalmas árnyéka. Az orosz–ukrán háború szörnyű realitása élesen rávilágít az unió minden problémájára. Amelyet eddig – hogy stílszerű legyek – Patyomkin-paravánokkal takartak el a szemünk elől. Csak most nem papírmasé képekkel hazudnak boldogságot, hanem az írott és elektronikus média segítségével győzködnek bennünket, hogy a saját szemünknek, sőt a pénztárcánknak se higgyünk.

Az unió úgy generált válsághelyzeteket, hogy azok egymást felerősítő, hatalmas hullámokkal támadnak bennünket. Mert a háborús szankciók hatását hihetetlen módon fölerősíti az elmúlt évek, sőt évtizedek migrációs politikája. 2015-ben még azt mondta az ereje teljében lévő Németország kancellárja, hogy mi megoldjuk. De hol van már Angela Merkel? A problémát viszont itt hagyta nekünk. Igaz, hogy legjobb tanítványa, Von der Leyen asszony a már idézett évértékelőjében azt is mondta, hogy tisztelettel kezelt migrációt akar. Amihez szerinte már csak politikai akaratra van szükség. Miközben az adófizető európai emberek a kifizetetlen rezsiszámláktól, fűtetlen otthonoktól félnek. Persze lehet, hogy ezek az emberek nem elég tájékozottak. Hiszen Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök megmondta, hogy szenvednünk kell az egyszer majd talán az oroszokat térdre kényszerítő szankciók sikeréért. Igaz, hogy ő közben élvezi az éppen fázó belga polgárok pénzéből felújított kastélya melegét. Ilyen manapság a valódi európai szolidaritás. Régen az igazi hadvezérek nem azt mondták a katonáiknak, hogy előre, hanem azt, hogy utánam. De ez már csak elavult történelem.

A következő hónapokban nem csak az lesz a kérdés Nyugat-Európában, hogy lesz-e fűtés és világítás. Ezzel szoros összefüggésben jelenik meg a társadalmi béke megőrzésének kérdése.

A német és francia rendőri vezetők attól tartanak, hogy utcai zavargások, erőszakos tüntetések, fosztogatások kezdődhetnek. Nem véletlenül szivárogtatják ki a rendvédelmi szervek félelmeit jelző elemzéseket. A nyugati jóléti állam modellje napjainkban kerül a legnagyobb nyomás alá a második világháború óta. Ez a fenyegetés már nem egyszerű szociá­lis problémaként fog megjelenni, ehhez ugyanis társulni fog egy kulturális, vallási és ideológiai törésvonal is.

Ennek a mélyülő recessziónak első elszenvedői leginkább a migrációs hátterű emberek lesznek. Hiszen a bevándorlók első és második generációs leszármazottjainak döntő része a társadalmi ranglétra legalsó pozícióit foglalja el. Ehhez érkeztek az elmúlt hét esztendő során több millióan Észak-Afrikából és a Közel-Keletről. Ezek az emberek azzal a naiv hittel jöttek, hogy itt a tejjel-mézzel folyó Kánaán vár rájuk. Amit a balliberális politikai elit és médiája a mai napig közvetít feléjük, hogy bátran induljanak útnak további milliók.

Közben a nyugati szociális háló egyre vékonyabb, egyre szakadozottabb. Ugyanis válság van. Saját adófizető polgárai­nak is egyre nagyobb hányada szorulna támogatásra. Amikor pedig majd kiderül, hogy a jóléti kasszák sem kimeríthetetlenek, akkor jöhet el az igazi veszélyek korszaka. Az illegálisan Nyugat-Európában tartózkodó milliók ellátása, támogatása első lépésként kerül veszélybe. Ezt követi majd a bevándorló hátterű állampolgárok szociális helyzetének megroppanása. Ez pedig már alapvetően új biztonsági fenyegetést fog generálni. Mert ezek az emberek támogatást, megértést fognak keresni.

Már a 2015-ös európai terrorhullám óta tudjuk, hogy a radikális iszlamista eszméket terjesztő mecsetek, az azt prédikáló imámok számára mindig elsőrendű célpontok a nehéz helyzetű, gyökértelen, frusztrált migránsok. A szociális segélyek csökkenését, munkahelyük elvesztését könnyen lehet majd magyarázni vallási előítéletekkel, lappangó rasszizmussal. A düh, az elkeseredés és kilátástalanság érzése néhány hónap vagy akár néhány nap alatt elvezethet a radikalizálódáshoz. Onnan pedig már tényleg egy lépés a kiszámíthatatlan, ezért megakadályozhatatlan terrortámadások elkövetése. Ez már jóval több, ezért aztán jóval veszélyesebb is egy egyszerű szociális válságnál. A biztonsági szolgálatok talán nem akarják vagy nem merik ezt még néven nevezni. De hogy látják, az biztos.

Ezért is érthetetlen, hogy az unió vezetői jelen helyzetben miért kívánják még ösztönözni is az illegális migrációt. Ezzel egyszerűen csak még több olajat öntenek a tűzre. Magyarországon is félve nézünk a következő hónapok elé. Hiszen látjuk, hogy a déli határainkat folyamatosan ostromolják az illegális migránsok, az orosz–ukrán háború pedig a szemünk előtt eszkalálódik. A mi belső békénk és külső biztonságunk egyre nagyobb értékké válik ebben a veszélyekkel teli világban.

Apáti Bence

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

]]>www.magyarnemzet.hu]]>