Ma 2024 július 13. Jenő napja van. Holnap Örs, Stella napja lesz.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunisták elvették az ünnepeinket is

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kommunisták elvették az ünnepeinket is

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Rákosiék el kívánták törölni a karácsonyt, mert féltek mindentől, ami felett nem volt hatalmuk. - Borvendég Zsuzsanna zseniális írása!

Kádár felmérte, hogy az eltörlés még korai, sokkal hatásosabb, ha egyszerűen deszakralizálja, kiüresíti azt, és az ünnep fényét beszorítja a családok zárt ajtaja mögé. A kommunisták számára az egyházak és az emberekben élő hit a legádázabb ellenségnek számítottak. A totalitarizmus ugyanis a teljességre törekszik, így a lélek kisajátítása legalább olyan fontos számukra, mint az anyagi javak elvétele.

Az egyházak saját etikával és jövőképpel rendelkeznek, amely felett világi uralomnak nincs befolyása, éppen ezért ki akarták szorítani az emberek mindennapi életéből a hitet, a tradicionális létszemléletet, és ennek egyik legfőbb eszköze az élő hagyomány, az ünnepi évkör szokásrendjének felborítása volt.

A szakrális rend

A hagyományos társadalmakban az emberi élet minden mérföldkövéhez szakrális jelentés társult, vagyis egyházi szertartásrend kapcsolódott az életeseményekhez. Az évkörnek is megvolt a természetes és isteni rendje, amely már az ősi világban is támpontokat adott az emberi közösségek számára, hogyan lehet az életet minőségivé és értékessé alakítani. A téli napforduló ideje mindig kiemelt időszak volt: a fény diadala a sötétség ellenében, az élet győzelme az elmúlás felett. A Megváltó születésének ünnepe természetes módon datálódott erre az időszakra, az évszázadok során magába integrálva számos pogány hagyományt, amely a mélyen bennünk gyökerező isteni törvények továbbéléseként jelent meg a keresztény szokásrendben. Az emberi társadalmak évezredek óta ezen szakrális talapzaton szerveződtek, ezek az egyén felett álló objektív isteni törvények adták az együttélés morális szabályrendszerét. Csupán néhány évszázad telt el azóta, amióta először megkérdőjelezték az objektív Igazság létét, és megpróbálták az abszolútum helyére a gyarló ember szükségleteit helyezni – ez az idő azonban kevés ahhoz, hogy az emberi tudatból kitöröljék a sokezeréves Rendet. Ez a bolsevikoknak sem sikerült, ahogy mai utódjaik is el fognak bukni – ez csak idő kérdése.

Lucifer a pokolból

A sztálinizmus idején megpróbálták a karácsony bensőséges ünnepélyességét valamiféle mozgalmi karnevállá alakítani, de sikertelenül. Pedig minden eszközt bevetettek. A hivatalosan is deklarált egypártrendszer első karácsonya 1949-ben Sztálin 70. születésnapjáról szólt. Ma sem tudjuk pontosan, melyik napon született a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosa, de nyilván nem véletlen, hogy saját születését igyekezett a téli napfordulóhoz kötni. Sztálin a „fényhozó”. Rendezvények és ünnepségek kísérték az évfordulót, versek és dalok születtek a generalisszimusz dicsőítésére. A szándék elég világos volt: megváltóként akart tetszelegni, ezzel teljesen kisajátítva a karácsonyi ünnepkört.

A következő év már okozhatott némi fejtörést a pártvezérek számára, hiszen Sztálin nem lehetett újra hetven, a következő kerekded évforduló pedig még messze volt, így a békeharcra és a nemzetközi szolidaritásra helyezték a hangsúlyt. Kötelező programokat szerveztek ennek jegyében, de a műsorok forgatókönyvei csak az utolsó pillanatban jutottak el a munkahelyekhez, a helyi népművelőkhöz, így a szentestét megelőző napok a megfeszített próbákkal teltek el, nem hagyva időt a családi együttlét méltó előkészítésére és a lelki felkészülésre sem, nem beszélve az egyházi közösségekben folyó karitatív és egyéb teendőkről. December 25-én és 26-án délelőtt a gyerekeknek, délután a felnőtteknek szerveztek kötelező foglalkozásokat, egyetlen estét, a 24-ét hagyva meg a bensőséges együttlétnek.

Az ötvenes évek első felében drasztikus központi beavatkozásokkal igyekezték ellehetetleníteni az ünnep valódi átélését. Tél ünnepről, vagy fenyőünnepről beszéltek karácsony helyett, de volt olyan év, amikor fenyőt sem lehetett kapni, és a szaloncukrok is eltűntek a boltok polcairól. Sőt, az is előfordult, hogy megtiltották a munkahelyeknek, hogy decemberben számfejtsenek, így a bérek kifizetése csúszott, vagyis az ünnepi asztal megterítése sokak számára lehetetlenné vált. Ezzel próbálták akadályozni a családok különélő tagjainak szokásos meghitt együttlétét. 1952-ben december 26-át munkanappá tették, így egyetlen napra szűkült a hagyományosan kétnapos megszentelt idő.

A szimbolikus idő tudatos megszentségtelenítése

A politikai rendőrség számára is kiemelkedő időszak volt december vége. Jól érzékelhető a fennmaradt dokumentumokban, hogy karácsonykor sztahanovista üzemmódra váltottak, letartóztatási utasítások, kihallgatási jegyzőkönyvek tucatjaival találkozhatunk, amelyeket ezekre a napokra datáltak. Nem véletlen. A szimbolikus terek és a szakrális idő megszállása és kisajátítása a múlt és a hagyományos értékek megsemmisítését célozták, valamint üzenettel bírtak. Mindszenty József bíborost 1948 karácsonyán hurcolták el édesanyja mellől, így az egyházfő letartóztatása önmagán túlmutató jelentéssel bírt, és a hívek számára egyértelmű fenyegetést jelentett. Az éjféli misén való részvétel kiemelkedő bűnnek számított, és jellemző, hogy az 1950. január 1-jétől önálló joghatóságként működő Államvédelmi Hatóság létrehozását is 1949 karácsonyán rendelték el.

A társadalom minden szintjén fokozott éberséggel ügyeltek arra, hogy az otthonok zárt ajtói mögött se ünnepeljék a Megváltó érkezését. Házmesterek tettek bejelentést az ávón azokról a családokról, ahonnan kiszűrődött az egyházi énekek dallama, vagy tették fel a gyerekeknek azt a beugratós kérdést, hogy mit hozott a Jézuska. Ha a gyermek válaszolt, a szülőket a „klerikális reakció” ügynökeinek minősíthették. Tanítónők írattak fogalmazásokat a téli szünet élményeiről, amely szintén árulkodhatott a család vallásos meggyőződéséről. A karácsony méltó megünneplése valós veszélyforrást jelentett a hívek számára.

A kádári alku

A Kádár-rendszer hatalompolitikája új eszközökkel próbálta kisajátítani a karácsonyt. A kommunista vezetés ráébredt, hogy a keresztény Európában olyan mélyen gyökerezik Jézus születésének ünnepe, hogy nemcsak felesleges a küzdelem az eltörléséért, de még a visszájára is fordulhat ez a törekvés, hiszen fokozott ellenállást vált ki az emberekből. A „társadalmi megbékélés” irányába tett első gesztusok egyike volt, hogy 1956 decemberében újra munkaszüneti nappá nyilvánították december 26-át. Kádár János tisztában volt azzal, hogy csupán szimbolikus jelentősége van mindennek, hiszen még érvényben volt a kijárási tilalom, így az egyházi rendezvények és családi összejövetelek megtartása egyébként is akadályba ütközött, de a konszolidáció irányába mutató jelképes engedménytől politikai hasznot remélt.

A hatvanas évekre kiépülő kádári „gulyáskommunizmus” képébe remekül illeszkedett a karácsony fogyasztásközpontúvá degradálása. Az „eltörlés kultúrájának” drasztikusságával szemben kialakított egy deszakralizált ünnepet, ahol a vásárlásé lett a főszerep. Az ötvenes évek tudatosan erőltetett sivárságával szemben a hatvanas évek végére általánossá vált az üzletek feltöltése, ilyenkor olyan élelmiszerekhez is hozzá lehetett jutni, amelyek az év többi szakaszában hiánycikknek számítottak.

Megmaradtak a munkahelyi karácsonyok, legtöbbször a decemberi ünnepkörök összemosásával. Szent Miklós napját elfoglalta a forradalom vörös színébe öltöző télapó, aki a feldíszített karácsonyfa mellett édességeket osztott a dolgozók gyermekeinek. Jézus születéstörténete egy egyszerű bibliai mesévé formálódott, azt sugallva, hogy az nem több és nem más, mint bármely eredetmítosz, vagy népmese. Az ünnep többé nem a megváltás ígéretéről szólt, hanem a szeretet ünnepéről beszéltek. Ebből a szeretetfogalomból azonban hiányzott Isten irántunk mutatott irgalmassága és kegyelme, kizárólag a családi kötelékekre helyezték a hangsúlyt. A családi élet magántereibe kívánták visszaszorítani a meghittséget, tovább bomlasztva és akadályozva az autonóm közösségi élet minden lehetséges formáját.

A Remény bennünk van

Romboló volt a társadalom számára ez a tudatos és álcázott harc a megszentelt idő ellen, hiszen azzal, hogy nem akarták eltörölni, vagy teljesen profánná aljasítani a karácsonyt, megelőzték a védekező mechanizmusok önkéntelen feléledését. A lelki elmélyülés és elcsendesült várakozás helyett egy felszínes, de csillogó és kívánatos alternatívát nyújtott, amelynek megélése és öröme kevesebb erőfeszítést igényelt. A karácsonyi készülődés egyre inkább az ünnepi asztal finomságaira és az ajándékozásra fókuszált, vagyis evilágivá, fogyasztásközpontúvá vált. A szocialista karácsonyok „fejlődéstörténete” tehát egyenes út volt a kapitalista változat felé.

Talán éppen ez a szerencsénk: látjuk, hogyan jutottunk idáig. Tudjuk, hogy a szélsőbaloldali ateizmus harca az Isteni Rend ellen egyben emberellenes is, vagyis tudjuk, hogy mit kell megvédenünk és mi ellen kell harcolnunk. A nyugati ember ennek a tapasztalatnak a hiányában védtelenebb, kevésbé veszi észre a deszakralizált élet veszélyeit. Vajon eljött az a történelmi idő, amikor nekünk, közép-európai nemzeteknek kell majd irányt mutatnunk az emberhez méltó élethez visszavezető úton?

Borvendég Zsuzsanna

]]>www.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Gazdaság (713) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Történelem (18) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Egészség (50) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Kultúra (9) Mondom a magamét (7708) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Heti lámpás (322) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Tereb (146) Jobbegyenes (2823) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>