Ma 2019 április 24. György napja van. Holnap Márk napja lesz.
Nagyon kemény szavak Kondor Katalintól

Nagyon kemény szavak Kondor Katalintól

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A „médiahősök” kiteregetett magánélete.

Minden téren szinte minden eszközzel igyekeznek a sokféle „másságot” lenyeletni velünk, s ez az igyekezet úgy látom, mostan tájt igencsak felerősödött. Ne is gondoljunk arra, hogy szándékosan, á, dehogy! Ahhoz sincs semmi köze persze, hogy Európa népét nemsokára választás elé állítják arról, akar-e valóban európai maradni, s akarja-e szívvel-lélekkel kultúráját megőrizni vagy sem, s tiszteletben tartja-e a keresztény kultúra ránk örökített értékeit vagy nem.

Az is pusztán a véletlen műve, hogy mostanában államférfiak mutatkoznak büszkén olyan emberekkel, akik annyiban különböznek csupán egy másik embertől, hogy történetesen homoszexuálisok. Na és? Kérdezem én. Ez vajon elegendő ok arra, hogy a köldökig kivágott ruhában megjelenő szakállas szépfiúval fényképezkedjen egy közjogi méltóság, csupán csak azért, mert az illető, bár férfinak született, mostanság lánynak gondolja magát?

Úgy tűnik, sőt be is bizonyosodott, hogy ez bizony elegendő ok. A Bécsi Operabál – merthogy ott történt mindez – politikus vendége ezzel akarta bizonyítani, ő elfogadja a másságot. Szerintem pedig minden normális ember elfogadja. És azzal bizonyítja az elfogadást, hogy nem akar tüntetőleg és mindenáron az illető közelében lenni, nem akarja, hogy közös fotója jelenjen meg vele, hanem úgy viselkedik, mint bárki mással, aki részt vesz a mulatságon. Ez ugyanis a normális, a természetes.

A politikusok és a médiairányítók egy részét viszont nem ez vezérli. Hőst próbálnak csinálni az ilyen-olyan másság képviselőiből, vagy ha nem hőst, hát mindenképpen figyelemre méltó személyiséget, akinek magatartása követendő példa. Hogy miért? Nem tudom a választ, legfeljebb csak sejtem. Meglehet, azt gondolják, ha mindenfajta másságot dicsérnek, piedesztálra állítanak, s ezek képviselőinek sorsát a sajtóban bőséggel ecsetelik, akkor a politikai devianciákat is könnyebben sikerülhet lenyomniuk az emberek torkán. És akkor győzedelmeskednek. Mert így lassan a más válik normálissá, és a normális nem követendővé.

Bizonyíték erre sok van, de ami igazán feltűnő, számos – külföldi tulajdonú, de magyar mutációban is megjelenő – női és divatlap is kitüntetett figyelemmel foglalkozik a mássággal. E lapok hatását a fiatalokra kár lenne tagadni. Ha „lebulvároznánk” ezeket az újságokat, lenne ám ribillió! Hogy képzelünk ilyet, amikor ők modern értékeket képviselnek? Azt bizony! Ugyanis nem volt olyan példányuk az elmúlt hónapokban, amely ne foglalkozott volna a nemüket megváltoztató emberek nehéz, leginkább hősies sorsával.

Hogy miért is hősök ők? Hát mert például vállalták a költséges és nyilván kellemetlen nemüket átalakító műtéteket. Na és? Mi közünk ehhez? Hányan és hányan kénytelenek sajnos súlyos betegségek miatt nagy kockázatú, akár szervátültetéses műtéteket is vállalni, sokszor éppen azért, hogy ne hagyják árván gyermekeiket. Őróluk alig-alig olvasunk. Bezzeg a „mások” még címlapra is kerülnek ezekben az ízig-vérig álliberális lapokban. Pusztán azért, mert férfiból nővé változtatták magukat, ugyanis úgy érezték, hibás a testük, amit műtéttel kell kijavítani. És ez megtörtént. Úgyhogy végre – idézem egyiküket – kiteljesedhetett és úgymond önazonos lehet.

Ezzel sincs semmi baj. Csakhogy nem értem, mi közöm van az illetőről szóló terjedelmes cikkben ahhoz, milyen volt neki a szex, mikor még férfi volt, s milyen most, amikor már nem az. Még arra is jut idő, azaz hely a papíron, hogy megtárgyalják, ma már végre vannak meleg karakterek a filmekben és a rajzfilmekben is. Erre mondom én megint, na és? Vannak. Látjuk. Akkor sincs közöm ahhoz, hogy valaki, aki úgymond „más”, és pusztán ezért a tulajdonságáért legyen „sztár”. Ráadásul, a riporter még azt is megkérdezte tőle, vannak-e politikusi ambíciói. Hogy miért tette fel a kérdést, az a cikkből nem derül ki. Meglehet – részben a fentiekből következően – hogy a politikai ambíciók kiélésében bizonyos helyeken előny, ha kiteregeti életének másra nem tartozó titkait?

Az idézett összeállítás idiotizmusa – merthogy nem csak a nemváltoztató tortúrákról esik szó – odáig elmegy, hogy büszkén felemlegeti, mára szerencsére már eljutottunk oda, hogy egy nőnek lehet külön gondolkodása, öltözködése, stílusa, miközben korábban kinevették vagy kiközösítették volna érte. Bocsánat, honnan jöttek, akik ilyeneket írnak le? Mikor volt ez korábban? Mára bizony még sok mindenhez nem jutottunk el, ez tény. De hogy az önálló öltözködési stílushoz meg gondolkodáshoz már rég eljutottunk – Kafka Margitot, Tormay Cécile-t, Csinszkát, Szepes Máriát, kit idézzek még? Madame Curie-t? Honnan merítkeznek ezek a tényferdítő álfeministák? Mit akarnak olvasóikkal megetetni? Számos abszurdum szerepel még az összeállításban, nem sorolom.

De nyugodjon meg mindenki, van másiiik! (Eötvös Gábor világhírű bohócszámát felidézve.) Mármint másik női lap, újabb fantasztikus interjúval, amelyben a fiatal amerikai színésznő mesél a világhírű színésszel kötött házasságáról, ami botrányos válással végződött. A hölgy amúgy ezalatt egy vele azonos nemű illetővel is fenntartott kapcsolatot, s a dolgokat úgy kommentálja: Engem nem az vonz, aki feltétlenül … egészséges. Lelke rajta, de mit ad a vallomása az olvasónak? Semmit. Ő ilyen, és kész. A riporter még azt is megjegyezte, merthogy igencsak jól értesült, hogy „Sok leszbikus nem szereti, hogy csak részben vagy az.” Nos, ez is egy igen fontos információ, beláthatjuk, és remélhetjük, hogy a szépséges hölgy megbirkózik az emberek rosszallásával, és eldönti, a jövőben marad részlegesen leszbikus, vagy tán egészen az lesz.

Egy másik női lapban azt ecseteli hosszan néhány hölgy, hogy a mellműtétje, meg még jónéhány plasztikai beavatkozás (fülműtét, orrműtét, zsírleszívás, fenékimplantáció) milyen jót tett az önbizalmának. Ő éppen egy magyar fiatal, aki ezek szerint igencsak kockázatvállaló. De mi közünk mindehhez?

A harmadik efféle kiadvány az önmagukért kiálló nőkről is szól, megjegyzem, nyilván ők is hősök, és felszólítja olvasóit, döntsék el, minek a mentén akarják leélni életüket. Családot alapítani? Partnerkapcsolatban élni? Esetleg gyereket vállalni? És ez utóbbi kérdésnél természetesen az „esetleg” szón van a hangsúly. Hogy egy híresség pár évvel ezelőtti vallomásából idézzem a lényeget: „Ne már Orbán mondja meg, hogy mit kezdjek a méhemmel.” Nem folytatom.

Olyan világot élünk – nem tudnám megmondani miért – ahol sikk a magánügyek kiteregetése, sikk a feltűnési viszketegség nevű magatartásforma. Az álliberalizmus. S ne felejtsem el megemlíteni, hogy a nyilatkozgató hírességek mostanában azt is szükségesnek érzik felemlegetni – riporteri segédlettel – milyen politikai nézeteket vallanak. Valahogy ezek a lapok magukat mindig liberálisnak valló embereket találnak meg.

Egy világhíresség például elmondta, hogy Trump meggyorsította Amerika kettészakadását. S ehhez még azt is hozzátette: „Ennek az országnak a legtöbb intézményét idős, fehér férfiak vezetik. Itt az ideje, hogy ez megváltozzon”. Ha az illető logikáját követjük, akkor nyilván jönniük kell a fiatal és színesbőrű vezetőknek. Az írásokból egyébként azt is megtudtam, hogy ezeknek a riportoknak a „társadalmi érzékenyítés” a célja, de a szerzők azt gondolják, ezek a magvas üzenetek éppen azokhoz nem jutnak el, akiket érzékenyíteni kellene. (Naná! Egy-egy példány majd mindegyikből körülbelül ezer forintba kerül.)

Nos, ha már idős fehér férfia­kat emlegettek, jöjjünk vissza Európába. A politikába. Ahol a jó modor szintén hiánycikk. Valószínű a „valósítsd meg önmagad” jelszónak, azaz felszólításnak is köszönhető, hogy tarol az exhibicionizmus, a rossz modor, meg a hülyeség. Így valósítják meg önmagukat egyesek. Gondoljunk Guy Verhofstadt artikulálatlan ordibálásaira, a mindennapossá vált kioktató hangnemre, az elhanyagolt külsővel megjelenőkre, Jean-Claude Juncker kétségtelenül utánozhatatlan, de jó modorúnak nem nevezhető viselkedésére. Mostanában egyébként ismét kering ez utóbbi úrról egy videó, amely a Ferenc pápával történő találkozásáról ad hírt. Politikusok társaságában járt a Vatikánban, s amikor a pápával kölcsönösen üdvözölték egymást, Juncker őt megölelve lapogatni kezdte a Szentatya felkarját, körülbelül úgy, ahogy egy szenesember üdvözli barátját, ha leteszi a lapátot. Szegény Ferenc pápa igyekezett eltartani magától az ingatag urat, de nem nagyon sikerült. Diplomá­ciából biztosan megbukna Juncker, s még jó, hogy nem nyomott barackot a pápa fejére, enyhe pofonok kíséretében, mint tette azt számos vezető európai politikussal. Ezen cselekedete legalább megmaradt volna az utókornak, mint századunk vicces eseménye. A többit ugyanis említeni nem, inkább szégyellni kellene. Mindnyájunknak. Íme korunk hírességei és sajtóhősei.

„Kizökkent az idő, - oh kárhozat!” – mondja Hamlet. Van valaki, aki azért született, hogy helyre tolja azt?

Kondor Katalin - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Politika (1571) Jobbegyenes (1506) Autómánia (61) Kultúra (4) Vetítő (37) Tv fotel (65) Flag gondolja (32) Egészség (50) Irodalmi kávéház (457) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Heti lámpás (202) Tereb (125) Életmód (1) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (3537) Történelem (3) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1301) Sport (727) Mozaik (6) Gazdaság (606) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>