Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Mini Feri beidomítása

Mini Feri beidomítása

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Márki-Zay csak álmodta, hogy ellenzéket váltott.

 

Alig három hónappal a parlamenti választás előtt olybá tűnik: a baloldal – pestiesen szólva – rottyra tette magát. Eddigi kampányuk teljes csőd – vagy ahogyan egy baloldali elemző a minap jellemezte: „egy rakás szerencsétlenség”. Miniszterelnök-jelöltjük ahányszor csak megszólal, választók millióit sérti vérig, alázza meg. Talán nincs is olyan magyar a Kárpát-hazában, akit Márki-Zay Péter még nem nevezett ostobának és/vagy sötétben tartott, trágyával etetett gombának, amiért például túl sok vizet és gázt használ vagy ellenzi az illegális migrációt. A sajátjait is osztja rendesen, ahogyan az egy elszabadult hajóágyútól elvárható; azt állítja, a baloldalon sok az áruló, a fideszes besúgó és (természetesen) az ostoba. Újévi köszöntőjében pedig remek ütemérzékkel annak örvendezett, hogy nem lehet több szavazója a Fidesznek, mint 2018-ban, hiszen „a Covid miatt is megtizedelt, időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre”. Üzenete tömörebben: hullanak a nagyik, jaj de jó.

A kisebbik baj, hogy ezt az embert hidegen hagyja a valóság. Tény, hogy a DK-s és szocialista szavazók átlagéletkora magasabb a fideszesekénél, ráadásul a külön neki készített, valahogyan kiszivárgott, általa először letagadott, majd bevallott közvélemény-kutatás szerint is cudarul áll a baloldal. A nagyobbik baj, hogy Márki-Zay láthatóan mindenkit – nemzetiségre, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül – egyként utál. Talán még az időnként elkalapált „migráns” gyermekeit is. Csak úgy. Mert ő ilyen „igazi keresztény”.

Ebben a vidám hangulatban, a kirakatba kapaszkodva köszörülte meg a torkát a minap Gyurcsány Ferenc és magyarázta el Márki-Zaynak: márpedig „vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz”. Tehát Péter (Mini Feri) csak ne szervezgessen itt semmiféle hetedik ellenzéki frakciót magának mindenféle leamortizált, Pálinkás-féle figurákból (Sértettek Ligája), különben ejtve lesz. Később befutott Ferenc libériás inasának, Jakab Péternek az intelme, aki úgyszintén orrára koppintott a vásárhelyi kapitánynak. Leszögezte: nem támogatja a hetedik frakciót. „A szervező hat párt fog frakciót alapítani, és Márki-Zay a Párbeszédet választotta. […] A szabályokon menet közben nem változtatunk, mert az káoszt eredményez. […] Ha Márki-Zay Péter egy, a gyakorlatban nem létező pártból önálló frakciót akar gründolni, azzal semmibe veszi a választói akaratot” – ilyeneket mondott a miskolci csődör. Ám ő igazából csak szekundáns. A vokálból ismételgeti papagájként Ferit. Gyurcsány és Jakab vakkantásainak nyomatékát az adja, hogy jövőre várhatóan övék lesz a két legnagyobb ellenzéki frakció. Ha Márki-Zay sokat hepciáskodik, visszazavarják a porszívóiparba.

S amikor már azt képzelnénk, a baloldali cirkusz ennél nem lehetne frenetikusabb, jött a hír: Mini Feri szövegírókat keres az interneten. Szö-veg-í-ró-kat! (A hirdetés azóta eltűnt.) Közben a szomszéd asztal alól Kata bohóc vastapsa hallik. Igen, a történet egyfelől vicces – így, hogy kormányzati főhatalom nélkül bohóckodnak. Másfelől halálosan komoly. Képzeljék el, mit tenne ez a mindenre (is) alkalmatlan, szociopata brüsszeli ügynöklerakat, ha a kezükbe kaparintanák a hazánkat!

Bohár Dániel kollégámnak a minap sikerült mikrofonvégre kapnia Márki-Zayt, aki kikotyogta: „Gyurcsány Ferenc le tud váltani biztosan. Ő mondja meg, ki a kapitány!” Ez a lényeg! Gyurcsány a baloldali Führer, ő mozgatja a sakktáblán a tizenhat sötét parasztját. Márki-Zay csak álmodta, hogy ellenzéket váltott. Ellenzéket legfeljebb a magyarok válthatnak, ha áprilisban újra megsemmisítő sallerokat és kokikat osztanak ki a baloldalnak.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Ripost/Keller Mátyás)

Pilhál Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Tereb (146) Kultúra (9) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Mozaik (83) Gazdaság (723) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (543) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Mondom a magamét (8034) Flag gondolja (38) Nézőpont (1) Heti lámpás (342) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Gasztronómia (539) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>