Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Megszólalt Magyar Péter családi barátja

Megszólalt Magyar Péter családi barátja

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Pszichiátertől kért segítséget az ismerős.

– Társaságban többször találkoztam Magyar Péterrel, konkrét agressziót nem tapasztaltam a részéről az ilyen eseményeken, de tudtam, hogy vannak problémák – mondta a ]]>Mandiner]]>nek a család egyik jó barátja, akiről kérésére ennél több információt nem közölt a lap.

Az informátor szerint Varga Judit férje

gyakran beszélt tiszteletlen és megalázó hangnemben, bántó módon a feleségével.

Ezek a dolgok annyira aggasztották, hogy elment egy országosan ismert pszichiáterhez is, akivel név nélkül ismertette a helyzetet, és tanácsot kért tőle, hogyan lehet segíteni olyasvalakinek, aki nem feltétlenül akar ebben részt venni.

Mint mondta, ez körülbelül másfél évvel ezelőtt, tehát bőven a mostani botrány kirobbanását megelőzően történt. A szakember viszont csak annyit mondott, az érintett személynek kell meglátogatnia őt, különben nem tehet semmit.

A család barátja nem nagyon várt más választ, mégis megpróbálta, mert mint mondta: 

Tudtam, hogy a szülők nem fognak ilyen segítséget kérni, Judit meg pláne nem, mert egy vezető politikus nem akarja, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek a férje ilyen jellegű problémái.

Irigyelte a felesége karrierjét

A családi barát kitért Varga Judit volt férjének újdonsült politikai szerepére is. Elmondta: mivel Magyar Pétert eddig is nárcisztikus személyiségnek ismerte, egyáltalán nem lepte meg, hogy most élvezi a sok figyelmet, amit kap.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péternek honnan eredhettek a Varga Judit iránti indulatai, a forrás megerősítette, amit korábban mások is elmondtak az ügyet közelről ismerők közül:

a férfi nem tudta elviselni, hogy nem futott be akkora karriert, mint a felesége.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Szépségápolás (15) Gazdaság (723) Egészség (50) Vetítő (30) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Történelem (18) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Sport (729) Irodalmi kávéház (543) Politika (1582) Mondom a magamét (8034) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>