- 0
Pszichiátertől kért segítséget az ismerős.
– Társaságban többször találkoztam Magyar Péterrel, konkrét agressziót nem tapasztaltam a részéről az ilyen eseményeken, de tudtam, hogy vannak problémák – mondta a Mandiner nek a család egyik jó barátja, akiről kérésére ennél több információt nem közölt a lap.
Az informátor szerint Varga Judit férje
gyakran beszélt tiszteletlen és megalázó hangnemben, bántó módon a feleségével.
Ezek a dolgok annyira aggasztották, hogy elment egy országosan ismert pszichiáterhez is, akivel név nélkül ismertette a helyzetet, és tanácsot kért tőle, hogyan lehet segíteni olyasvalakinek, aki nem feltétlenül akar ebben részt venni.
Mint mondta, ez körülbelül másfél évvel ezelőtt, tehát bőven a mostani botrány kirobbanását megelőzően történt. A szakember viszont csak annyit mondott, az érintett személynek kell meglátogatnia őt, különben nem tehet semmit.
A család barátja nem nagyon várt más választ, mégis megpróbálta, mert mint mondta:
Tudtam, hogy a szülők nem fognak ilyen segítséget kérni, Judit meg pláne nem, mert egy vezető politikus nem akarja, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek a férje ilyen jellegű problémái.
Irigyelte a felesége karrierjét
A családi barát kitért Varga Judit volt férjének újdonsült politikai szerepére is. Elmondta: mivel Magyar Pétert eddig is nárcisztikus személyiségnek ismerte, egyáltalán nem lepte meg, hogy most élvezi a sok figyelmet, amit kap.
Azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péternek honnan eredhettek a Varga Judit iránti indulatai, a forrás megerősítette, amit korábban mások is elmondtak az ügyet közelről ismerők közül:
a férfi nem tudta elviselni, hogy nem futott be akkora karriert, mint a felesége.