Miért menjünk el szavazni, s mi múlik a szavazatunkon? Ahogy minden nagyobb munka, vállalkozás, műalkotás, vagy akár egy gép is részekből áll össze, ahogy egy eleven lény is megszámlálhatatlan sejtből és szervből áll, úgy az Ország működése is milliónyi részből épül fel.

Az állam gépezetében az önkormányzatok létfontosságú szervek. Nem mindegy, hogy az egyes részek az egésszel összhangban működnek-e. Az alapkérdés tehát az: jó irányban haladunk-e a FIDESZ-KDNP vezetésével? Szándékosan írtam így: vezetésével, mert nem a FIDESZ-KDNP alatt, hanem vele együtt haladunk. Az egyik legfontosabb dolog az a mostani állami politikában, hogy azokra az alapvető elvekre, értékekre épít, amit mi magyarok nagyon sokan magunkénak vallunk – néhány megméretés után mondhatjuk, hogy nemcsak sokan, de éppen elegen. Tehát egy irányba húzunk. Ha vezérszavak kellenek, akkor összfoglalóan mondhatjuk: Isten! Család! Haza! Munka!

Mi magyarok végre fölemelhetjük a fejünket, merünk nagyra nézni. Nemcsak tudjuk, akarjuk irányítani és fölvirágoztatni hazánk és benne a családunk, utódaink jövendő sorsát, de ez mára már kormányprogram is. Tragikus, sírva vígadó magyarból reális, építő magyarok lehettünk. Persze tudjuk és fejet hajtunk: a magyarság, a bukott forradalmak és szabadságharcok népe ezer esztendőn át egyedül s magárahagyottan nemcsak a hazáját védte testével és életével, hanem Európát is.

1956 után a világ lelkiismeretének hangján a fegyvertelen költők hajtottak fejet az elnyomottak, a bebörtönözöttek, a halottak előtt. De tényleg magárahagyott ez a nép? Ma már szerencsére nem! Egy vitákon, érdekküzdelmeken keresztül formálódó közös Európa szerves része vagyunk. Tanultunk a vesztett háborúk, a bukott forradalmak és szabadságharcok leckéiből. Trianon és a kommunizmus brutális, álságos, elképesztő problémáiból megtanultunk sok mindent, most rajtunk a sor! Most nem kell életünket, vérünket áldozni.

A tragikus póz nagyon romantikus, de a költői kép helyett reális, hétköznapi, prózainak mondható feladatokkal kell azonosulnuk. Azonosulni kell? A kell szó mindig rosszul hangzik – a feladatok kényszerűek-e, vagy szándékunkkal találkozik-e mindez? A választ megtalálhatjuk, ha körülnézünk a közvetlen környezetünkben. Az épített környezetünkben: új és felújított utak, vasútak, hidak, terek valóságában, s abban, ami nem látható, hanem az élet maga: a családaink életminőségében, a mindennapokban. Azért tudunk azonosulni e feladatokkal, mert sajátunknak érezzük őket. Az ellenzékiek szokás szerint minden ellen kampányt folytatnak, amit a kormány tesz. Családpolitika, költségvetés, oktatás, egészségügy – szerintük minden rossz. Sőt, katasztrofális. De mi a javaslatuk?

Többnyire semmi, legfeljebb azt adják elő újnak, amit korábban nem szavaztak meg. Az egészségüggyel, oktatással, a közalkalmazottak bérével, a nyugdíjjal tudjuk, mit tettek, amikor hatalmon voltak. Az újkori népvándorlás, az illegális migráció idején az erőszakkal betörő, fenyegetődző idegeneket be akarják fogadni, miközben határon túli magyar testvéreinket pedig eltaszítanák! Hihetünk-e azoknak, akik 1956 ötvenedik évfordulóján ránk vezényelték a rendőr-rohamot? És ha feljön megint a kérdés az ellenzéktől, a „mit kapunk” szavak ismétlése, akkor kérdezzünk vissza: mit kaptatok 2010-ig?

Trükkök százait, s azt, hogy hazudtak reggel, éjjel, este… gyáván és önös érdekből átértelmezték a múltunkat, meghamisítják a jelent is – „a bevándorlás egy álprobléma”. Valójában az ellenzék mondandója summázva az, hogy „legfőbb feladat: elzavarni az Orbán kormányt”. Megint a régi nóta: „a múltat végleg eltörölni”, de méginkább kisajátítani – ahogy a pesti vicc mondta: csak a javunkat akarják – pontosabban az összes javainkat. Hogy 100 napos vagy 133 napos (ez volt a „dicsőséges” 1919-es Tanácsköztársaság) programmal a szakadék szélére vezessenek.

Aztán elhúzzanak a zsákmánnyal. Egyesek üres propagandának tartják a migránsok szokatlanul sűrű szereplését a híradásokban. Aztán egyszerre kiderül, egyáltalán nem csak külföldön (pl. Olaszországban, Svédországban, Németországban … stb.) létező akut probléma ez. Rövid hírt közölt nemrég a Magyar Távirati Iroda: „harmincegy illegális migránst találtak hétfőn az M3-as autópályán egy kisbuszban. Az 54 éves budapesti sofőr előbb menekülőre fogta, de a rendőrök Polgárnál elfogták.

Hogy a magukat afgánnak és indiainak valló, iratok nélküli határsértők melyik állam területéről érkeztek Magyarországra, jelenleg nem tudni.” Tehát véres valóság a tömeges migráció veszélye. De van alternatív javaslat a bevándorlás megfékezésére is, ami azonban az ellenzéknek nem tetszik: a bevándorlás finanszírozása helyett a magyar családok segítése, az iszlamizáció helyett a keresztény erkölcsök vállalása! Nem akarunk mi kilépni az EU-ból, de azt sem hagyjuk, hogy átlépjenek rajtunk! Nekünk, s neked is Magyarország legyen az első!

Nem egy ködös, vörös lázálomban kiagyalt balos nemzetközi egyesült Európa, s nem egy opportunizmusból kreált és a virágozzék minden virág nihilimusába szédült multikulturális káosz Európája, a nemzeti érdekeket elsöpörve. A további nyugodt, terrormentes életünk, fejlődésünk érdekében javasolom, hogy október 13-án a FIDESZ-KDNP jelöltjeire szavazzunk. Ha nem így teszünk, fennállhat a veszélye annak, hogy a 2002-2010 közötti időszak szintjére süllyedünk.

K. Patakfalvy Katalin