Ma 2020 július 08. Ellák napja van. Holnap Lukrécia napja lesz.
3c582d9a03523cf8fabee293c74effa0.jpg

Közben Zrínyit Szulejmánra cseréltük

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

2016 ugye éppen 450 éves évfordulója Szigetvár ostromának, Zrínyi hősies kitartásának és halálának. Aktuális és szimbolikus jelentőségű, hogy 1566-ban két és fél ezer keresztény állt ellen egy százezres muzulmán hadseregnek és 34 napig tartotta magát.

Mi ezt a katonai sikerként ünnepeljük,  ezeket a hősöket gyászoljuk. És azt a rendíthetetlen egyenességet tiszteljük, hogy a hazájukért, vallásukért mind egy szálig odavesztek, inkább feláldozták magukat, minthogy megadják magukat a hódító török Szulejmánnak. Zrínyi Miklós személye pont azt képviseli, amit a magyarság önmagáról gondol, amivel szívesen azonosítja magát, Európa és a keresztény világ védője, erős, kitartó és önfeláldozó. Ez nyilván a kurta-furcsa gerincű politikusok szájából is el fog idén hangzani, miközben a Szulejmán szobrát megtoldják egy dzsámival. 2016-ot a magyar politikusok – puszta seggnyalásból – a törökök győzelmi ünnepévé tették, Szigetvárt pedig muzulmán zarándokhellyé.

Szégyen és gyalázat. Így lehet csak értelmezni a híreket, melyek szerint új dzsámit, esetleg új imatornyot is építenek a törökök Szigetváron. Ez az ő ünnepük lesz, ez már borítékolható. Mert minek is állít Magyarországon emléket Törökország? Az egyik legjelentősebb politikai és vallási vezetőnek, aki szent háborúba indult a nagy iszlám kalifátus megteremtéséért és ebben a háborúban halt meg. Ez egy csont iszlám sztori, itt nem lesz vallási meg történelmi megbékélés, mivel az ide zarándokló muzulmánok éppen ezekért a vallási és hadi sikerekért tisztelnék itt hajbókolva Szulejmánt. Persze mindenki azt tiszteli, akit akar. Csak odahaza.

Nálunk Zrínyit tisztelik, ő is hozzátett ahhoz a történethez, aminek Magyarországot köszönhetjük. Miféle arculköpése önmagunknak, ha országunk és vallásunk ellenségének tisztelőit ide engedjük zarándokolni.

Már az is szégyen és gyalázat volt, hogy azt a két szobrot – Zrínyiét és Szulejmánét – politikusok egymás mellé állították. Ki mondta, hogy egy történelmi konfliktusba belehaló ellenfélpár utólag a török-magyar barátság szimbóluma lehet. Az egyikük az életét adta azért a várért,  a másik belepusztult a vénségbe. De ha már állnak, akkor is szembefordítva álljanak örök időkig, mert ők ezt a történetet így fejezték be, és hiába van az Andy Vajna, azért Szigetvár nem Hollywood. Hát lófaszt, mama! Még nagyobb arcpirító állatság, hogy ezt éppen keresztény és konzervatív magyar politikusok követték el akkor, és most is inkább egy újabb minaretet készülnek építeni, semmit mondjuk egy új templomot Zrínyi tiszteletére.

Hol is vannak azok a sokat emlegetett keresztény gyökerek? Küldjünk egy példányt az Alaptörvény preambulumából? 

Mókás, ahogy egyre jobban nyomakodunk a törökök seggében fölfelé, még saját nemzeti hőseinket, történelmi alakjainkat is legyalázzuk egy marék török apróért. Az terjedt el, hogy az ásatásokat a törökök finanszírozták, hát egy lófaszt. Magyar adóforintokból ment az is. Most muszlim zarándokhelyet akarnak építeni, nem lepődnék meg, ha az is magyar forintokból menne.

Pedig mennyivel olcsóbb lett volna egy bélyeget ragasztani a Szulejmán maravánait tartalmazó dobozkára, és megcímezni Isztambulnak. Már ha egyáltalán megtalálják. Azzal semmi baj nincs, hogy történelmi emlékhely lesz Szigetvárból, mert ma is az. De Szigetvár jelentősége a keresztény kitartás. Jelenleg. Majd kellő számú bevándorló és német nyomásgyakorlás után persze ezt is átértékeljük majd. De ne menjünk annyira a dogok elébe.

Ne felejtsük el, hogy azokról a törökökről beszélünk, akik ma sem muzsikálnak igazán fényesen. Bevándolókkal zsarolják Európát az uniós tagságért, de azért lazán engedik őket szivárogni. Ja, ezért a semmiért egy rakás lóvét is kapnak Merkeltől. Állítólag olcsón veszik az olajat az Iszlám Államtól, ami csak addig hihetetlen, amíg meg nem látjuk együtt ebédelni Erdogan fiát az Iszlám Állam prominens képviselőivel. Emellett NATO-tagként lelőttek egy orosz vadászgépet, ami úgy kellett Európának, mint egy falat kenyér…

Na, hát egy ilyen Törökországhoz törleszkedik pártunk és kormányunk. Lehet tapsikolni.

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (652) Szépségápolás (15) Belföld (5) Irodalmi kávéház (489) Mozaik (83) Flag gondolja (33) Politika (1571) Rejtőzködő magyarország (171) Kultúra (6) Vetítő (37) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (140) Autómánia (61) Egészség (50) Történelem (14) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1450) Jobbegyenes (1793) Sport (729) Heti lámpás (241) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Mondom a magamét (4640) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>