A természettudomány és a rá épülő technológia robbanásszerű fejlődése komoly kihívás elé állította a kétezer éves kereszténységet. Teológiai síkon óriási feszültséget okozott és okoz, hogy az új, nemegyszer sokkoló tudományos eredményeket megértsük és beillesszük a Biblián alapuló világképünkbe. A római katolikus egyház nagy figyelmet fordít erre a feladatra, tudósok és teológusok serege dolgozik, érvel, vitatkozik, hogy fenntartsák, ha kell, megteremtsék az összhangot a hit és a tudás között. Nemrégen fogadták el hivatalosan Galileo Galilei tanítását a heliocentrikus világképről, kicsit később II. Szent János Pál pápa kijelentette az evolúció elméletéről, hogy az nincs ellentmondásban a katolikus hittel.

Sokan tesznek szemrehányást az egyháznak a lassúságáért. Ők minden újdonságot azonnal beerőltetnének a hitükbe, de elfelejtkeznek arról, hogy idő kell az új gondolatok hézagmentes illesztéséhez a keresztény hagyományhoz. A II. vatikáni zsinat csak hosszú előkészítő munka után fogadta el hivatalosan az újításokat, mégis sokan voltak azok, akik szentségtörést kiáltottak, és elhagyták az egyházat. Az információrobbanás az elmúlt húsz évben kiteljesedett, szinte hetente értesülünk valóban jelentős tudományos felfedezésekről, melyek alapvetően befolyásolhatják, és sokak esetében befolyásolják is keresztény hitünket.

A türelmetlenek nem várják meg, amíg az egész hívő közösség részvételével kialakul valamiféle szintézis, hanem az újító szellem jegyében maguk látnak hozzá a reformokhoz. Odáig nem jutnak, hogy csatlakozzanak az elvakult ateistákhoz, akik – Friedrich Nietzsche nyomán – Istent halottnak nyilvánítják, és az embert teszik a helyébe, saját igényeik és szükségleteik szerint kívánják alakítani a Biblia üzenetét.

Talán az első – és sajnos sikeres – lépés az volt, hogy relativizálták, csak az írott jogszabályok hatálya alá sorolták a bűnt. Ebből az lett, hogy sok esetben elvált egymástól az írott jog és a hitünk által diktált igazság. Egyes filozófusok szerint nincs is abszolút igazság, mindenkinek más és más lehet az értékrendje, amit kifejez az utcai plakát felirata is: „Bátran fogadtasd el másokkal az értékeidet!” Rendben, próbáljuk meg! De mi lesz akkor, ha két ember egymásnak szögesen ellentmondó értékeket vall életről, halálról, egyénről, közösségről? Akkor bizony az erősebbnek lesz igaza.

A több ezer éves tapasztalattal szemben az internet világában csak az a bűn, amit néhány jogtudós annak nyilvánít, csak a jogokat hangsúlyozzuk, a kötelességekről nem esik szó. Magukat kereszténynek valló kisebb-nagyobb csoportok próbálják felülírni a Biblia igazságát. Azon már meg sem lepődünk, ha egy vallási közösség tagjai (akár a vezetője is) büszkén melegnek vallják magukat, sokan a kényelem és a felszabadultság jegyében relativizálják az egyházi előírásokat.

Szomorkodunk vagy felháborodunk, ha egy kiürült keresztény templomot ajánlanak fel muzulmánoknak, hogy alakítsák át mecsetté. A liberalizmus és a kereszténység erőszakolt összegyúrásán munkálkodó, általam liberálkeresztényeknek becézett nagyokosok már azt is kijelentették, hogy Jézus Krisztus nem férfi, hanem semleges nemű volt, mert hát férfi és nő között nincs is különbség, éljen a nemek egyenlősége. Megtörik az Atya, Fiú és a Szentlélek által alkotott

Szentháromság kétezer éve hirdetett egységét, amelynek révén az elménk által fel nem fogható, isteni titkot próbáljuk érthető, érzékelhető formába önteni. Legújabban egy felkent egyházi személyek által celebrált farsangi „bolondmise” lépett át egy szigorúan őrzött határt: viccet csináltak a szentmiséből. A szertartást bemutató dia­kónus piros bohócorrot ragasztott magára, viccelődött a papi nőtlenségen, amihez pompomlányok csapatának vérbő táncbemutatója szolgáltatta a hátteret.

Ez bizony, akárhogyan is kerülgetem a témát, szentségtörés. „Á, egyáltalán nem az, a kifogásolt esemény csupán egy középkori népi hagyományt éleszt fel, különben is, miért nem érezhetik jól magukat a keresztények húshagyókedden?” – írja egy magyarországi blog szerzője. Arról persze hallgat, hogy ezeket a bolondmiséket Róma már ötszáz éve betiltotta, és a tudományos forradalom okozta súlyos elbizonytalanodás kellett ahhoz, hogy az egyes helyeken már haldokló egyházban, kétes céllal, újra megrendezzék ezeket. A bizonytalanság akkor vált minden figyelmes szemlélő előtt láthatóvá, amikor tizenöt éve hosszas vita után kihagyták az európai alkotmány preambulumából a keresztény hagyományokra való hivatkozást.

Ezek után abban a reményben ringatjuk magunkat, hogy idővel majd sikeresen integrálódnak a tömegesen Európába érkező muzulmánok? Nekik nem a pénz az istenük, velük nem tanácsos viccelődni a Korán üzenetével.

A szerző a Professzorok Batthyány Körének elnöke

]]>www.magyaridok.hu]]>