Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Liberálisok a hülyeségvonaton

Liberálisok a hülyeségvonaton

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

De hogy mi is történt pontosan? Íme:

 

A J. K. Rowling elleni hadjárat zavartalanul folytatódik, pedig az ember naivan azt gondolhatná, hogy Ukrajna és Oroszország véres háborúja, az elszabaduló energiaárak, az infláció vagy épp a Covid sokadik hulláma miatt most majd máshova fognak helyeződni a hangsúlyok, a rettenetesen agresszív LMBTQ-lobbi visszavonja habzó szájú csapatait, és legalább egy kicsit nyugtunk lesz például az úgynevezett transzneműek vagdalkozásától.

Nyilván naiv elképzelés volt, ilyesmiről természetesen szó sincs.

De hogy mi is történt pontosan?

Aki nem tudná, Rowling a nagy – tényleg nagy – sikerű Harry Potter könyvek szerzője, aki nem mellesleg pedig a melegközösség feltétlen támogatója, a könyve/filmje egyik meghatározó szereplőjéről, Dumbledoreról 2007 óta mondogatja, hogy homoszexuális, és ehhez a kijelentéséhez még úgy is ragaszkodik, hogy emiatt számos támadás érte. Jogos támadás, teszem hozzá, hiszen a fene sem kiváncsi egy gyerekeknek készített könyv szereplőjének nemi orientációjára.

Talán arra is sokan emlékeznek, hogy gyermekvédelmi törvény bevezetésekor az egybites LMBTQ-propaganda pont a homoszexuális szereplő kapcsán provokált a Harry Potter filmekkel, mondván, hogy akkor ezt az alkotást is csak az esti órákban lehet majd sugározni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Dumbledore kizárólag az írónő fantáziájában szereti a férfiakat, a műben még csak utalás szinten sem jelenik meg a karakter homoszexualitása, így aztán még egy szobanövény számára is egyértelmű, hogy törvény nem vonatkozhat rá, no de a lobbistákat és az őket vakon követő hazai színész-politikusokat és celebeket nem az eszükért szeretjük.) Rowling a támadások ellenére is makacsul kitartott amellett, hogy Dumbledore meleg, ami miatt aztán az LMBTQ-lobbi és a balos sajtó pajzsra is emelte és úgy ünnepelte, mint a világ és gyerekek megmentőjét.

Csakhogy az írónő elkövetett egy óriási „hibát”, először egy Twitter-bejegyzésben, majd később számos interjúban nekiment a magukat nőnek képzelő férfiaknak, többször is kifigurázva őket és az őket támogató, elképesztően agresszív lobbit. A hatás nem maradt el, Rowling persona non grata lett a libsiuniverzumban, és minekutána Hollywood és a sajtó kilencven százaléka is balliberális, lényegében az egész világban, hiszen micsoda dolog, hogy a neves írónő nem támogatja azt, hogy egy pénisszel rendelkező férfi nőnek képzelje magát!

(Megint csak zárójel következik: ugyebár a magukat nőnek hallucináló férfiakkal nem az a baj, hogy meglévő péniszük ellenére hölgynek hiszik magukat, hanem, hogy mindenki mástól – például a törvényhozóktól – is ugyanezt várják el, és már azt is meglincselik, aki férfiként hivatkozik rájuk, pedig azok: férfiak, működő férfi nemiszervekkel, szoknyában. Nőkkel szeretnének öltözni, női mosdóba akarnak járni, női szerepekre ácsingóznak, és már azokat transzfóbnak titulálják, akik nem vonzódnak hozzájuk, nem kívánják őket pusztán amiatt, mert férfi testbe születtek. Na de kissé elkanyarodtunk.)

Rowlingot, ahogyan az várható volt, a cancel culture (eltörléskultúra) kezelésbe vette, sorra elhatárolódtak tőle a Harry Potter szereplői, sőt gyakorlatilag kihagyták a filmről szóló dokumentumfilmből is, mondván, hogy egy hozzá hasonló gyűlölködő transzfób mocsoknak nincs helye a civilizált, haladó és elfogadó liberálisok között. De a hülyeségvonatról nem lehet csak úgy lepattanni: néhány napja érkezett a hír, hogy a J. K. Rowling regényeiben megírt, a repülő seprűket és varázslattal megbűvölt eszközöket igénylő sportot, a kviddicset, amit a valóságban is létrehoztak, átnevezik kvadballnak, mert az írónő ugye egy súlyosan transzfób némberré vált, ami részint elfogadhatatlan, részint így aztán méltatlanná vált arra, hogy különböző dolgokat a fantáziája segítségével létrehozzon – értsd: írjon –, meg amúgy is francért él még egyáltalán.

Ezen persze nem érdemes meglepődni; tudvalevő, hogy az elfogadó libsik egy jelentős része képtelen arra, hogy elfogadja más emberek véleményét. Ilyenek, és úgy tűnik, nem is nagyon fognak megváltozni.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Sport (729) Tv fotel (65) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Szépségápolás (15) Belföld (10) Kultúra (6) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Autómánia (61) Nézőpont (1) Egészség (50) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>