Ma 2018 december 16. Etelka, Aletta napja van. Holnap Lázár, Olimpia napja lesz.
Rémisztő dolgokat árult el az ISIS egykori szexrabszolgája

Rémisztő dolgokat árult el az ISIS egykori szexrabszolgája

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Csak erős idegzetűek olvassák el ezt a cikket!

A Nobel-békedíjjal kitüntetett Nadia Murad részletesen beszámolt arról, hogyan bántak vele az Iszlám Állam dzsihadistái, míg a foglyuk volt.

Mindenhol tapogattak és fogdostak a felsőtestemtől a lábamig"

– kezdte beszámolóját a 25 éves jazidi nő, Nadia Murad, akit nemrég ]]>tüntettek ki]]> Nobel-békedíjjal. Az áldozat részletesen ]]>beszámolt]]> arról, mi történt vele azután, hogy az Iszlám Állam harcosai lerohanták a városát és elrabolták őt.

Murad elmondta, hogy egy csorort jazidi vallású nővel együtt rabolták el a dzsihadisták, majd őt később különválasztották, mert szexrabszolgává akarták tenni. A nő elmondta, a kiválasztási procedúra után az iszlamisták elkezdték tapogatni és mint egy állatot, úgy vizsgáltak át, mindenhol megfogdosták.

Részletesen beszámolt, hogyan is nézett ki az, mikor épp eladták a rabszolgapiacon. Le kellett mennie pár társával együtt egy szobába, ahol az Iszlám Állam tagjai beregisztrálták magukat, hogy rögzítsék, ők is érdekeltek az "aukción". 

Volt egy magas rangú harcos, Salwannak hívták, úgy nézett ki, mint egy szörny. Ijesztően nagy, büdös és erős volt. Bármit csinálhatott velem, akkora volt, hogy képtelen voltam ellenkezni" 

– mesélte, majd hozzátette, hogy végül egy kisebb férfihoz került, akiről kiderült, hogy egy moszuli bíró.

Murad végül három hónapnyi fogság után szabadult ki fogvatartóitól és sikeresen elhagyta Irakot. Muraddal együtt háromezer jazidi nőt rabolt el az Iszlám Állam a Közel-Keleten és rájuk is hasonló sors várt: szexrabszolgát csinált belőlük a terrorállam. 

Egy korábbi beszédében a nő elmesélte, hogy elrablása után az iszlamisták több ezer jazidit megerőszakoltak, az anyját és hat testvérét pedig egy nap alatt végezték ki. 

Nem ért meglepetésként, hogy az ISIS nyugati országokban is terrorcselekményeket hajtott végre. Tudható volt, hogy nem állnak meg és mindenhova ki akarják terjeszteni szélsőséges nézeteiket és ennek érdekében a terrortámadásoktól sem riadnak vissza"

– közölte korábban.

Bokor Gábor - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (125) Heti lámpás (188) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Sport (727) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (2) Irodalmi kávéház (449) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Mozaik (2) Autómánia (61) Vetítő (37) Gazdaság (597) Nagyvilág (1290) Flag gondolja (32) Jobbegyenes (1431) Gasztronómia (538) Mondom a magamét (3169) Kultúra (3) Egészség (50) Politika (1570) Belföld (4)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>