Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Levél Ursulának

Levél Ursulának

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Ám ha megpukkadnak is...

 

Huszonegy magyar felsőoktatási intézmény rektora írt levelet Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, kérve őt, élcsapatával együtt méltóztasson visszavonni (lehetőleg még ma) azt a határozatát, amellyel a magyar egyetemeket kizárták az Erasmus-programból. Ám nem elégséges a visszavonás: a magyar egyetemistákat, oktatókat és kutatókat ért eszmei és anyagi károk azonnali jóvátételét is követelik. Teljes joggal.

A levélből lényegében az olvasható ki: Von der Leye­nék minden egyes vádja valótlanság, rágalom, illetve szemenszedett hazugság. Vagyis éppen olyan ez a határozatuk is, mint az összes többi.

 

A magyar egyetemek kizárásának fő ürügye az volt, hogy a felsőoktatási modellváltással sérült az intézmények autonómiája (legalábbis a brüsszeli pártbizottság szerint), és juj, politikusok is ülhetnek az egyetemi alapítványok kuratóriumaiban. Hogy Nyugat-Európában számos egyetem vezetőségében ücsöröghetnek politikusok, arra Von der Leyenék csak a vállukat vonogatják: „Na és?” Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Aljaskodásuk egyik legékesebb bizonyítéka: úgy döntöttek egyetemeink rovására, hogy előtte meg sem kérdezték őket, tényleg el vannak-e nyomva, mint a pumpa vagy mégsem. Csupán a határozatuk kihirdetése után másfél hónappal keresték meg először a rektorokat. Ennyit Von der Leyen sóhivatalának jóhiszeműségéről, tisztességéről.

A rektorok leveléből kiviláglik: az egyetemek autonómiája köszöni szépen, jól van, a kifogásolt kuratóriumoknak nincs, nem lehet beleszólásuk az intézmények oktatási, kutatási ügyeibe, tudniillik azokról a szenátus dönt, ahogyan a rektorok megválasztásáról is. Nem mellesleg: a modellváltást a vezető testületek kétharmados többséggel támogatták, és az átalakítás sikerét bizonyítja, hogy az új modellben versenyképesebbek lettek, a nemzetközi rangsorokban jelentőset léptek előre, a nemzetközi hallgatók létszáma tíz év alatt 65 százalékkal, a kutatóké pedig 15 százalékkal nőtt. És még egy adat az egyetemek „sanyarú” helyzetéről: az állami támogatásuk átlagosan két és félszeresére emelkedett. Így fojtogatja őket a gonosz Orbán!

A huszonegy, modellt váltó egyetem 105 kuratóriumi tagja közül – írd és mondd! – tíz volt állami vezető, ám időközben ők is vették a kalapjukat, hogy kihúzzák a szőnyeget Von der Leyenék „érvei” alól. Politikus tehát már egy sincs a kuratóriumokban (nem úgy, mint a nyugati egyetemekéiben), Brüsszel láthatólag mégsem kegyeskedik visszavonni az Erasmus-verdiktjét. Ha engem kérdeznek, nem is fogja.

A rektorok hosszasan (és gyermeki naivitással) sorolják a tényeket. Ők valami furcsa okból azt képzelik, a címzetteket csöppet is érdeklik efféle csekélységek. Egyébként azt sem értem, miért levelet írtak Ursulának. Köztudott, ő csak sms-eket olvas. (Aztán törli őket.)

Nincs egyetlen mondat, egyetlen szóköz a brüsszeli határozatban, amely köszönő viszonyban lenne a valósággal.

Mentségükre legyen mondva: nem is ezzel a szándékkal írták. Ahogyan a megelőző Sargentini-, Tavares- és Delbos-Corfield-jelentéseket sem. Ők zsarolni, kormányt buktatni akarnak. Ezért lázítják most éppen az egyetemistáinkat, kirekesztve őket az Erasmus-programból. És ugyanezért szórakoznak a nekünk járó uniós pénzekkel, amelyek egy részét – hiába teljesítettük az egyre újabb, hajuknál fogva előrángatott követeléseiket – sosem fogjuk megkapni. Gondolom, már rég ellopták vagy átutalták a pőre zongoristának a kijevi bunkerbe. Alvilági módszerekkel zsarolnak, terrorizálnak, rágalmaznak minket tizenhárom éve. Végtelen toleranciájukban képtelenek elviselni, hogy mások vagyunk, mint ők. Ám ha megpukkadnak is: mások maradunk!

Pilhál Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Politika (1582) Történelem (18) Belföld (10) Mondom a magamét (7546) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Életmód (1) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788) Egészség (50) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Sport (729) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>