Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok – írta René Descartes. Mi másról szólhatna az ember által irányított tudomány fejlődése, mint az emberiség javára, a kiteljesedés érdekében a nem kívánt rossz gyakorlatok és tévedések zsákutcái­nak elkerülése? Így volt ez századokon át, még akkor is, ha időnként látszólag céltalanul bolyongtunk a tudományos izmusok és teóriák között. Mert eleinknek elfogadhatatlan volt, hogy tartósan befogadják az időnként felbukkanó emberi kreativitás vadhajtásait. A ráció, ami nem más, mint a dolgok helyes megítélése észszerű feltételek megteremtése által – ami a jó vezető döntéseinek lényege és alapja – lehet a cél és az eredmény a tudomány oldaláról nézve.

Vagyis az ez irányú gondolkodás elvárható a döntések meghozatalára felhatalmazott pozíciókat betöltőktől. A magára gyakran oly büszke értelmiségi réteg a tudományos eredményeket tekinti mérvadónak, egyben életünk stabilitása alapjának. Akkor miért érezzük úgy, hogy napjainkban mintha szabadnapot vett volna ki a ráció? Ugyanis döbbenten tapasztaljuk, hogy egyre gyakrabban türemkedik elő a „gondolkodom, hogy ne legyek” torzója. Néhány borzalmas példa elég ahhoz, hogy úgy érezzük, a tudomány és annak képviselői félreértik küldetésük lényegét, mivel, tévedés ne essék, nem az ember elpusztítása a cél. Háborúkat provokálnak, olyan hagyományos fegyverarzenállal, amelyek pusztításra és emberi életek sokaságának kioltására alkalmasak, de a II. világháború lezárását követően a győzelem elérésére képtelennek bizonyultak, ahogy az elmúlt hetven év háborúi ezt bizonyították.

Esetleges bevetésük a földi élet pusztulásával járhat. Jogosan merül fel a kérdés, hogy ilyen perspektíva mellett miért költenek illetékesek milliárdokat értelmetlen termékekre, ha azok értékaránya a nullához közelít.

Nem különb a helyzet a digitalizált ötletelések területén sem. Elképesztő és félelmetes az a kép, ahogy a digitális világ egyre durvább dramaturgiákkal jelenik meg. Már eddig is fuldokoltunk a jól tervezett információcunamitól, amely nem a tájékoztatásról, hanem a teljes tudati káosz előidézéséről szól. A jóleső érzés, amelyet az új „csoda”, a közösségi hálók eljövetele idején élt át az emberiség, mára rémálommá vált a 24 órás információtámadás idején. Az infotechnológiának „hála”, újabb és újabb agyament megoldások bújnak elő a tudományból gúnyt űzők ötletelései következtében. Gondoljunk csak a totális megfigyelést biztosító kamerák átfogó hálózatára és azok egységes, egy központban történő adatfeldolgozó képességére. Ez valóban komoly lépés lesz, amikor megszűnik majd a korábban oly nagy becsben tartott magánszféra diszkréciója. Amikor ez gyakorlattá válik, követi az összes személyes adatunk mobiltelefonra történő telepítése, hogy – a papíralapú világ eltörlésével egy időben – a digitális játékpénz váltsa fel a még megszokott manuális létezés utolsó kézzelfogható valóságát, a készpénzforgalmat is.

Mire az izgalom? – kérdezik a berzenkedéseinket értetlenül fogadó technikusok, végrehajtóiként egy olyan érdekkör képviselőinek, akik kirakós játéknak tekintik a kezünkből erővel kicsavart tudományos fejlődés igazi lényegét.

Filozófiaként bukkan elő az észérvekkel szemben az új narratíva, amely a kényelmes, modern és könnyen kezelhető, vagyis gondolkodást nem igénylő élet víziójával vakítja a még tapasztalatlan új generációkat. Sőt megjelent a legújabb, emberek megalázására fejlesztett kütyü, az úgynevezett mesterséges intelligencia is. Egy főnököt játszó digitális program akar helyettünk gondolkodni akkor is, ha nem kértük, hogy megtegye. Kitalálja, mi jó nekünk. Például hogy milyen hőfokú legyen a fürdővizünk vagy az egyetemisták milyen választ adjanak a vizsgakérdésekre. S ha megelégeli ellenállásunkat, olyan embert tenyészt ki – nő és férfi személyes találkozását mellőzve – egy mesterséges borzalom útján, aki gondolkodás nélkül fogad szót az uniformizált szép új világban. Mindez nem tréfa, hisz komoly eredményeket értek el tudományosnak álcázott boszorkánykonyhák – az USA-ban, Japánban, Kínában és máshol is – a laboratóriumban tenyésztett ember előállításában. Ha így folytatódik, a lopakodó tudomány eléri a lehetetlent: legyőzheti az embert.