Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Kunhalmi Ágnes megfejtette az időutazás rejtélyeit

Kunhalmi Ágnes megfejtette az időutazás rejtélyeit

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Látható, hogy az MSZP arcának fogalma sincs arról, hogy mi történik az országban.

Azt eddig is tudtuk, hogy nem a nyomaiban még létező MSZP társelnöke a legélesebb sarló a raktárban, hiszen nem is olyan régen ]]>makkegészséges emberek mutatóival fényképezgette magát]]> az állítólagos intenzív osztályon. Most azonban a szovjet lány megint megvillantotta nem mindennapi képességeit és azt, hogy olyan sötét, mint az alagút.

Ez a szegény asszony felszólalt a parlamentben – igen, lassan minden 1/2 kegyelmű sorra kerül – és kiállt a pedagógusok mellett. Helyes! Végre! Azok után, hogy amikor kormányon voltak, iskolákat zártak be és megszüntették a tanárok juttatásainak egy részét, meg ugye amúgy fizetőssé tették az oktatást, szóval ezek után Kunhalmi nagyasszony szót emelt a pedagógusok érdekében.

És akkor itt idézzük őt szó szerint:
„Tekintettek a covid-időszak alatt végzett emberfeletti munkájukra is kapjanak idén június 5-én minden iskolában egységesen 100-100 ezer forint Erzsébet-utalványt!”

Most azt hagyjuk, hogy ez már önmagában is megalázó, hiszen miért érnék be a pedagógusok ennyivel? Jár nekik a jelenleginél magasabb fizetés és nem könyöradományt kérnek, hanem magasabb bért – ezen nem érdemes vitatkozni.

Ellenben most nem ez a lényeg, hanem az Erzsébet-utalvány. Ezzel kapcsolatban korábbra kell visszamennünk az időben, egészen 2018-ig, amikor a következő szöveg jelent meg az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. honlapján:
„2019 végéig válthatók be az Erzsébet-utalványok. A jelenleg forgalomban lévő érvényes (papíralapú vagy elektronikus) utalványokat a mintegy 60 ezer elfogadóhelyen használhatják fel az utalványbirtokosok a lejárati időn belül, legkésőbb 2019. december 31-ig. Erzsébet-utalvány 2019 januárjától nem rendelhető.”

Vagyis bő három esztendővel ezelőtt megszűnt ez a juttatási forma. És ebből a nem létező utalványból adna 100 ezer forint értékűt a pedagógusoknak Kunhalmi Ágnes.

Látható, hogy az MSZP arcának fogalma sincs arról, hogy mi történik az országban. Azt sem tudja, hogy milyen rendezvényen van. Adna a tanároknak 100 ezer forint értékű semmit. Talán a nevükben is üzenem: tartsa meg!

K. Gaál István - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Gasztronómia (539) Gazdaság (705) Történelem (18) Sport (729) Tereb (146) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Egészség (50) Mondom a magamét (7546) Nagyvilág (1310) Kultúra (7) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (312) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Életmód (1) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>