Mindig voltak, s mindig vannak, akik a történelem menetét befolyásolni próbálták, csak, sajnos, e tekintetben sok dicsőséggel nem dicsekedhetünk. Ugyanis a kísérletek nem mindig sikerültek.

Az ókortól máig követhetjük például a háborúságok történetét, s ha ezt megtesszük, aligha dicsekedhetünk azzal, hogy a „népakaratnak” sikerült győznie. Magyarán: többnyire győztek a háborúpártiak. Hiszen ők – kevés kivételtől eltekintve – mindig biztonságos „bunkerekből” irányították a harcokat, áldozatul dobva oda a „pórnép” hadra fogható lakosságát.

Ha ez régen így volt, akkor most még inkább így van. Többen is felemlegettük a minap, hogy Ukrajna ura – aki magát amúgy a világ urának is képzeli, álszent imádottjával, Ursula von der Leyennel együtt, elrendelte a nők katonai behívását is. Arról nem szólt a hír, hogy ez a nagymamákra is vonatkozik-e, és sajnos, arról sem hallottunk, hogy ezt az elszabadult őrültet valaki megkísérelte volna végül „helyre tenni”. Értse mindenki úgy, ahogy akarja.

Hogy ez a háborúpárti unióban nem verte ki a biztosítékot, az sokat elmond uniónkról, s persze valamennyi európai emberről, mindenesetre javasolnám, hogy ukrán nőket toborozni maga „von der” menjen el, sőt, álljon is be katonának, hiszen immár régóta igazi lelkes tisztelője a perverz, pénzéhes „fővezérnek”.

Az Unióban meg hirdessék ki, hogy Ukrajnában immár a 60 év feletti férfiak behívása is elkezdődött, tehát a háborúpárti, többnyire meglehetősen tohonyának látszó „képviselők” nosza, szaladjanak el Ukrajnáig, s ugorjanak bele a háborúba meg a harci mezbe. Aztán majd szívesen meghallgatjuk tapasztalataikat.

A fentebbi mondatokat még akkor kezdtem papírra vetni, amikor megérkezett a hír, mely őszintén szólva szívemnek kedves volt, miszerint Párizsban Macron háborúja ellen tüntettek, valamint a NATO-ból való kilépésükért, és az Ukrajnának szóló támogatás leállításáért.

Nem merem leírni, hogy ébred Európa, mert a realitás az, hogy a párizsi tüntetés csak csepp a pohárban, ettől még nem telik be az a bizonyos pohár – sajnos. S csak remélni lehet, hogy a valaha függetlenségéért sokat harcoló francia nép végképp felébred, s rájön, mibe keverték bele. Mindenesetre a tüntetők számomra legrokonszenvesebb transzparense az volt, mely hírül adta, hogy „Elég volt Európából!” Ez nyilván az unió ellen szólt, s azt hiszem, e kijelentéssel manapság már egyre többen egyetértenek. Na nem a politikusok és a kitartottak közül, ezt ne felejtsük el., hanem az „istenadta” nép tagjait illetően, akik – s ezt több újság is lehozta Európában – úgy gondolják, s ennek hangot is adtak, hogy idézem: „ma jobb érzés lehet amerikainak lenni, mint franciának.”

Magyarán, ha jól imádkozunk, talán egyszer csak megváltozik Európában is a fő fenekedők véleménye – már csak a maguk karrierféltése miatt is, és rájönnek, egyre többen vannak, akiknek elegük van „Európából”. Mármint a háborúpárti Unióból, a végenincs fenekedésekből. Persze, nem tudjuk megjósolni, hogy a franciák „ébredése” előhívja-e Európa népeinek többségéből az értelmetlen háborúság elleni tiltakozást, mert ennek azért nincs kellően nyílt jele.

Mindenesetre – meglehet, nagyot tévedek, de - leszámítva az emlegetett francia tüntetést, ezzel az ukrajnai kiprovokált háborúval úgy vannak az úgynevezett háttérhatalom pénzéhes és lényegében mindent irányító urai, hogy nemcsak egy francia tüntetés, de még egy kontinensekre kiterjedő elégedetlenségi mozgalom sem érdekli őket, pusztán csak a pénz, illetve az, hogy az náluk maradjon. Merthogy ott van. S ezért övék a hatalom.

A liberális hatalom, amelyet ők demokráciának hívnak, ahol hódolni kell a genderelmélet előtt, ahol a cél a határok megszüntetése, valamint a népek „összekutyulásának” megvalósítása, magyarán a nemzetek eltörlése. Régi játék ez már, de nem került le még a „játszótérről”.

A mögöttünk hagyott néhány nap valamelyikén éppen Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója nyilatkozta azt a cáfolhatatlan mondatot, miszerint „függetlenségünket ma is veszélyeztetik azok a birodalmasító törekvések, amelyek a beolvasztásunkra törnek.” Hozzátehetjük, bizony, erről szól a mindennapos fenekedés a világban. S csak a vak nem látja, hogy a „nemzetközivéhéhéhé” tett, varázsolt, erőszakolt világ elhozta, vagy talán előrevetítette Európa bukását.

Számtalan ága-boga van ennek, a genderelmélet álságosságától kezdve az erkölcsök változásán, pontosabban romlásán át a háborús fenekedések szaporodásáig, a pénz istenítéséig, és még sorolhatnánk. Hogy ez a korszak most a végenincs fenekedések ideje, vagy a fenekedések végjátéka-e, azt, sajnos, nem tudom eldönteni. Mint ahogy azt sem, hol rontottuk el.

Mindenesetre az már valami, hogy néhányan látják ezt. S ami elromlott, azt talán meg lehet javítani. Hogy miképpen? No, azt kellene végre közösen kitalálni.

Kondor Katalin - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>