Ma 2024 május 07. Gizella napja van. Holnap Mihály napja lesz.
Kondor Katalin: Becsengettek

Kondor Katalin: Becsengettek

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Megélénkült a politikai élet az iskolák körül.

Talán négy esztendővel ezelőtt lehetett először kétséget kizáróan észlelni, hogy megélénkült a politikai élet az iskolák körül. Korábban ilyesmit nemigen tapasztaltunk, írtam is annak idején arról, hogy az idősebb nemzedék furcsállva nézi ezt a jelenséget, hiszen legtöbbünk diákéveiben, első elemitől az érettségiig, tehát a nagykorúságig nemigen tapasztaltunk semmilyen politikai sertepertélést az iskolák háza táján. Mi több, pedofil ügyek sem borzolták a kedélyeket, bizonyítva, hogy nem oly régen még normálisabb volt a világ. Hogy azóta nagyot változott, azt aligha kell bizonyítgatni. Pár éve értesülhettünk például arról, hogy Németország bizonyos tartományaiban a szellemi fogyatékosok és a kiskorúak is szavazhatnak. Ez ám a demokrácia! Sőt, a demokrácia csúcsa. Melynek helyzete a haladó baloldal szerint ilyen intézkedéseknek köszönhetően nyilvánvalóan erősödik, s boldogabbá, igazságosabbá teszi életünket, s persze a szellemi fogyatékkal élőkét is, a kiskorúakéról nem is beszélve.

Nem tudom, azóta más német tartományok, netán más országok is meghonosították-e ezt a remek ötletet, ugyanis az elmúlt években a demokráciáért folyó küzdelmet csúcsra járatták a haladárok, tehát minden elképzelhető. E nagy küzdelembe pedig szemmel láthatóan igyekeznek bevonni az iskoláskorú fiatalokat is. Sikerrel. Grétával kezdődött talán, aztán jöttek a roppant demokratikus térdepelések, festményrongálások, szoborszétverések, amelyeket főképpen fiatalok követtek el. Nálunk, ez idő tájt, a keresztgyalázások idejét éljük. Ezen cselekedetek, magyarán bűncselekmények is mind-mind a demokrácia hatalmas eredményének lettek előadva, holott egyik sem volt más, mint beteg elmék, hátsó szándékú örökös bajkeverők ostoba lázongása. Itthon, Magyarországon éppen a trágár szónoklatokkal tarkított diáktüntetésekre gyűjtenek ez idő tájt pénzt, hogy mire költik majd, azt nem tudom, hiszen tüntetni pénzgyűjtés nélkül is lehet.

Úgy is mondhatnám, el a politikai kezekkel az iskoláktól, bár attól tartok, kicsit elkéstem a figyelmeztetéssel. Ma már ugyanis szinte minden nap hallhatunk egy-egy tinédzser politikai szerepléséről, ott van például a fentebb már említett, nem teljesen egészséges svéd Greta Thunberg, akit magas rangú államférfiak és nők fogadnak, mert kikiáltották a környezetvédelem ifjú apostolának. Megmagyarázhatatlan, hogy a környezetvédelemért valóban felelősök, tehát a nagypolitika szereplői miért tűrik, hogy kiskorú ostobák adjanak nekik tanácsokat, mint ahogy az sem érthető, hogy a festmény- és szoborrongálásokat miért nem bűntették oly szigorúan, hogy senkinek eszébe se jusson ilyen cselekedeteket elkövetni. Az a kívánalom viszont, hogy a világ vezetői miért törődjenek a jobban saját és mások gyerekeinek jövőjével, teljesen jogos. Egy kiegészítéssel! A világ urainak többsége a felnőttek, az emberiség jövőjével sem törődik. (Megmondom egyébként, miért. Azért, mert világunkat már régen a pénz mindenek feletti ereje és annak imádata mozgatja. S a lényeg ez esetben is az, hogy a fiatalokat a hatalmi harcok érdekében, saját céljaikra használják fel a tisztességtelen politikusok.)

Így van ez nálunk is. Jó négy évvel ezelőtt, amikor, mint említettem, megélénkülni látszott a politikai élet az iskolák körül, akkor szeptember első felében iskola helyett mentek el tüntetni a nebulók, mondván, minek tanuljanak egy olyan jövőért, ami bizonytalan, s lehet, el sem érkezik, ha így folytatja az emberiség a környezetrombolást. Nos, van ebben igazság, bár az én válaszom az, hogy éppen azért kell tanulni, hogy a tudomány új felfedezéseinek segítségével óvjuk meg környezetünket. Ehhez pedig bizony tanulni kell. Vagy kellene. Sokat. Csakhogy miközben a bizonytalan jövő miatt elégedetlenkedtek, azért is tüntettek, hogy csökkentsék a lexikális tananyag mennyiségét, s a diákok túlterheltségét. Ezen óhajon is hosszan el lehetne merengeni, vitatkozni azzal viszont nem lehet, hogy az elme élesítéséhez bizony a memoriter is hozzátartozik. Kívántak még versenyképes fizetést a tanároknak, ezzel tökéletesen egyet lehet érteni, ám nem csak a tanárokat illetően. Elhangzott aztán az is a tüntetésen, hogy a parlament sötétségbe borítja az embereket. E kijelentést azóta sem sikerült értelmeznem, de majd továbbgondolkodom. A tüntetést ugyan diáktüntetésnek hívták, ám a részt vevő politikai szervezetek tagjai sem közelről, sem távolról nem tűntek diákoknak. Már akkor sem.

Változnak tehát az idők, állapíthatjuk meg ismét. S olyannyira változnak, hogy bizonyítékul álljon itt néhány idézet A magyar diák tízparancsolata című, még a múlt század elejéről megőrzött dokumentumból, amelyet egy ismert tudós embertől kaptam néhány esztendeje. Ő még a háború előtt érettségizett, és úgy is élt, ahogy a bibliai tízparancsolat, no meg a diák-tízparancsolat diktálta neki.

Tallózzunk tehát a dokumentumban: 2. parancsolat: Isten után szüleidnek köszönhetsz legtöbbet, gyöngéd szeretettel viszonozd jóságukat! 3. parancsolat: Trianonban három és fél millió magyart szakítottak el tőlünk. Küzdj felszabadításukért! 4. parancsolat: Nincs szebb ország hazánknál a világon. Büszkén valld e hon gyermekének magad, és lelkesen dolgozzál felvirágoztatásáért! 5. parancsolat: Az iskola szent hely – a tudás temploma. Áhítattal lépd át küszöbét, s viselkedj benne!

Változnak az idők. Reménykedjünk, hogy jó irányba.

Kondor Katalin

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Életmód (1) Kultúra (9) Gazdaság (707) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2798) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Belföld (11) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Gasztronómia (539) Sport (729) Szépségápolás (15) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Egészség (50) Vetítő (30) Mondom a magamét (7584)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>