„Koncz Zsuzsa szerint cenzúra uralkodik Magyarországon. Régen valóban így volt. A Kádár-rezsimben számtalan zsenit tönkretettek. Radics Béla, a Taurus, a Kex, a Syrius, olyan zenészek, együttesek, amelyek hiába vártak nagylemezre. Őket üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették. Koncz Zsuzsa nem tartozott közéjük. Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot. Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani »elnyomásról«.

Koncz Zsuzsáról két hete, vasárnap jelent meg a cikkem itt, egy nappal később már az Indexnek magyarázott a cenzúráról (még a portál zajos ügye előtt). Mármint a mostaniról. Lehet, hogy van. Mindig van. Mindenhol. Minden lapnál. Mértéke, finomsága, összetettsége, irányultsága kérdéses. Annál rohadtabb csak az öncenzúra. De az azért különösen gyomorforgató, hogy Aczél György, Bors Jenő és Erdős Péter egykori kedvence emlegeti az elnyomást. Azért ehhez pofa kell.

Az biztos, hogy az énekesnő legalább következetesen hazudik. Pár éve ezt mondta a kádári időkről: »Volt vegzatúra, és nem úgy nézett ki, hogy ezt a kultúrpolitika be fogja engedni, és sokáig tűrni fogja [mármint a beatzenét]. De aztán a közönség szeretete és nagy számban való jelenléte elriasztotta őket attól, hogy eltöröljenek minket a föld színéről«.

Szerencsétlen riporter meg csak némán hallgatta. Rádiófelvétel, nyilván bólogatott is, mosolygott. Meséljen még! Honnan jött a közönség? Nem onnan, hogy folyamatosan a tévében és a sajtóban szerepelt, hogy itthon és külföldön is elképesztő erővel nyomták Koncz Zsuzsát? Milyen »vegzatúra« érte? Ilyen (egy korabeli cikkből idézek):

»E néhány év alatt Koncz Zsuzsa sem volt tétlen. Nemcsak itthon emelkedett a népszerű énekesek közé, de külföldön is sikerei voltak. Három példa programjaiból. 1966: pozsonyi Lyra fesztivál; magyar-szovjet televíziós koprodukció; gmundeni slágerfesztivál. 1967: osztrák turné, televíziós felvételek; Varadero fesztivál Kubában. 1968: cannes-i fesztivál; jugoszláv turné; pozsonyi Lyra fesztivál; riói fesztivál; franciaországi turné, párizsi gálaest; sopoti fesztivál; cseh turné, első televíziós felvétel az NDK-ban. Ausztriában Udo Jürgensszel együtt lépett fel; Franciaországban magyar számokat énekelt lemezre – franciául. Lelkesen fogadták Rióban, ahol a fesztivált egy negyvenezer férőhelyes stadionban tartották, s az értő közönség hamisítatlan dél-amerikai hangulatot teremtett. A dallamos számokat első hallásra együtt énekelték az előadókkal. Kitörölhetetlen emlék: Kuba, ahol Varaderóban, a divatos fürdőhelyen lépett közönség elé. Nemcsak őt ismeri meg a nagyvilág, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, hiszen Japántól (1973) az Egyesült Államokig (1974) szinte mindenhová eljut. Hanem mert többnyire itthon született dalokat énekel, a magyar popzene jó hírét is öregbíti.«

Ez tényleg elég félelmetes lehetett. Magam előtt látom, ahogyan az amerikanizált japánok valamelyik tetszőleges Bródy-számot dalolják. Meg a franciák. Gondolom, még ma is aranyáron mérik az akkor kiadott lemezeket. Ennyi utazás, csak remélni tudjuk, hogy Koncz Zsuzsa apósának köszönhetően valahogyan megúszta a beszervezést, és nem jelentett sem titkos, sem hivatalos formában. Tényleg csak remélni tudjuk, mert ennyi év kutatás után nehezen tudom elképzelni, hogy nem kellett volna valamit »visszaadnia«, egy olyan diktatúrában, ahol a külföldi tudósítók jelentettek, a külkereskedők jelentetettek, a diplomaták jelentettek és a zenészek is jelentettek – főleg egymásról. De lehet, hogy ő nem. Biztos voltak kivételek.”