Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Komjáthi és a munkásököl

Komjáthi és a munkásököl

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy vicc, amit az agonizáló MSZP művel.

Fogékony tanítványa akadt Kovács Lászlónak, az MSZP egykori elnökének Komjáthi Imre személyében. A szocialisták leköszönő társelnöke ugyanis nemcsak, hogy mer kicsinek lenni, hanem a pártjával együtt még eltűnni is kész a politika süllyesztőjében. Bár nem tudni, hogy az egykori melós honnan vette ezt az erőt és mindent lebíró akaratot, mindenesetre annyi biztos, hogy néhány hete még egészen gyáván fogalmazott. Közvetlenül az európai parlamenti választás előtt még azt mondta: 

Nem gondolom, hogy bármit is újra kellene gondolni! Együtt (egy szövetségben a DK-val és a Párbeszéddel - a szerk.) még mindig ököl vagyunk!

 Viszont a választási bukta – vagy más kifejezéssel élve a kicsiség sikeres tesztje – után már azt hirdette a gyorsan pacifikálódott munkásököl, hogy okafogyottá vált a megállapodás Gyurcsányékkal. Kovács László minden bizonnyal csettintene Komjáthi rendíthetetlen ambíciótlanságára, hiszen a társelnök szerint nincs is feltétlenül szükség arra, hogy a DK formálisan felmondja a megállapodást, elég egyszerűen megérezni, hogy a nagy testvér kész lenne lemondani róluk: 

Elég az is, ha a DK úgy kezd el politizálni és működni, hogy tudomást se vesz a szövetségről. A jelek szerint Gyurcsány Ferenc ebbe az irányba megy

  – fogalmazott Komjáthi néhány napja. Ha ez a folyamat beteljesül, eljön a Kovács és Komjáthi-féle Paradicsom, amelyben büszkén lehet kimutathatatlanul kicsi az MSZP. Minden bizonnyal meg is szűnnek majd. Sőt, lehet, hogy már meg is szűntek, csak Komjáthi álmodja, hogy van még egy kicsi MSZP. Vagy az MSZP álmodja, hogy van még vezetője.

Kárpáti András - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Sport (729) Flag gondolja (38) Kultúra (9) Tereb (146) Mozaik (83) Jobbegyenes (2898) Szépségápolás (15) Életmód (1) Belföld (11) Mozi világ (440) Vetítő (30) Politika (1582) Egészség (50) Heti lámpás (342) Mondom a magamét (8038) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Történelem (18) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (543) Gazdaság (724) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>