Ez többek között abban mutatkozott meg, hogy ha valami újszerűnek tűnt, esetleg szépen volt becsomagolva, de szar volt benne, akkor nem fogadták el a pakkot, de legalábbis átgondolták, hogy mit is lehetne vele kezdeni. Valami hasonlót már az ősember is értett: ha a piros bogyótól rosszul lett a haverja, Bubba, akkor ő maga nem adott még egy esélyt egy másik piros bogyónak, nagy ívben elkerülte azt, viszont a másik törzsnek odaadta ajándékba, mert így harc nélkül az övék lett a mammuthús, meg a sok ősasszony.

Manapság viszont máshogy működnek a dolgok. Nagy a jólét, hasonló méreteket öltött az unalomnak nevezett alapélmény, na meg sokaknak túl magasan van az ingerküszöbe ahhoz, hogy olyan ingerszegény, régimódi dolgok, mint a békére, a biztonságra való törekvés kielégítőek legyenek, így kell valami, ami nagy eséllyel tönkretesz és/vagy kinyír: az egyik a beazonosíthatatlan elektromos cigaretták, a másik meg a hazai ellenzék, ami esetenként szépen van becsomagolva. A közös bennük az, hogy tudjuk, mindkettő tartalma káros és szar, és az, hogy folyamatosan szólni próbálunk arról, hogy nem kéne.

A migráció is valami hasonló egyébként: szépek, színesek, de fingunk sincs, hogy honnan jönnek, és van-e köztük olyan, ami pár év múlva megöl, de valami ilyesmi a Brüsszel által tukmált neokommunista woke-izmus is. Ezekkel kapcsolatban pedig folyamatosan figyelmeztetnek a szakértők, hogy abba kellene hagyni, mielőtt túl késő.

De az a helyzet, hogy mostanság az kell, ami könnyen, gondolkodás nélkül fogyasztható, még akkor is, ha konkrétan szarról van szó. Ilyenek például az “Orbán lop”, “a te adódból”, “Európai értékek”, “gyülekezési szabadság”, “diktatúra” stb. Meg az elektromos cigi, ami világít, finom, nem kell bajlódni a meggyújtásával, nem kell kimenni az esőbe szívni, nem leszek tőle büdös, mondhatom, hogy nem dohányzom, és nem kell eldobálnom a csikket, amit bármikor megehet egy fóka a Blahán. Vagyis jó eNber vagyok.

És ha elég sokat szívja valaki, miközben Mészáros Lőrinc zebrájára gondol, akkor nem kell azon agyalni, hogy ezek amúgy nem újratölthetők, az eldobásukkal pedig nagy mennyiségű elektronikai hulladékot termeltek, ami nehezen lebomló műanyagokat és veszélyes anyagokat tartalmaz. Ja, meg aksival mennek, amit ugye ne gyártson az Orbán. Persze eszemben sincs a valósággal összezavarni, vagy provokálni bárkit, ezt csak mint ignorálható tényt bátorkodtam megjegyezni.

És ha már az eldobható dolgokról beszélünk, akkor hasonló ellentmondások vannak a MagyiPetinél is: miután ráfüggtünk egy kínai cuccra – akikkel amúgy az Orbán üzletel, ezért Kína rossz –, a függetlenség jegyében legyünk szerelmesek mindenbe, amit a zsebheródes mond vagy csinál, mert ez az igazi szabadság, még akkor is, ha bebörtönözné azokat, akikkel nem ért egyet, mert azt csak a nagyobb jó érdekében teszi.

Mindennek oka egyébként a már sokat emlegetett jólét paradoxonában rejlik: azok, akik biztonságban és kényelemben nőnek fel, hajlamosabbak kockázatot vállalni, és gyakran úgy érzik, hogy nincs vesztenivalójuk, ezért felelőtlenül kockáztatnak. A jólét ugyanis természetéből fakadóan önmaga legnagyobb ellensége. Amikor egy társadalom eléri azt a szintet, hogy az alapvető szükségletek kielégítése már nem jelent kihívást, az emberek elkezdenek olyan problémák után kutatni, amelyek korábban nem is léteztek – például azt, hogy “nem lehet bent cigizni”, vagy hogy egy miniszterelnök nem százezer forintból él havonta, pedig neki ingyen, meggyőződésből kellene szolgálnia a népet.

A biztonságban felnövő generációk hajlamosak azt hinni, hogy a stabilitás magától értetődő, ahogy az egészségük is, és mivel nincs közvetlen életveszély vagy egzisztenciális fenyegetés, a kockázatvállalás is játékosabbá válik. És ha már erőltetett párhuzamokat akarok vonni az elektromos cigarettával, akkor ide lehet nyugodtan sorolni azt, hogy mivel nincsen karcos, büdös füstje, és nem kell meggyújtani, ezért a veszélyérzet is jóval kisebb. Vagy éppenséggel támogatnak olyan eszméket, amelyek pont azt a rendszert bontják le, amely lehetővé tette számukra a biztonságot.

A luxus következménye tehát a felelőtlenség, a szabadság következménye pedig – ha nem vigyázunk rá – a káosz.

Hiszen az eldobott elektromos cigik és a Magyar Péterek előbb-utóbb visszaköszönnek – legyen szó veszélyes műanyag hulladékról, soha nem lebomló mini akkumulátorokról, vagy egy széthullott, diktatórikus társadalomról.

Dezse Balázs - ]]>www.pestisracok.hu]]>