„Mostanáig annyi a tanulság, tévedés azt hinni, hogy a régi módszerekkel a fiatalok félelmeikre is rácsimpaszkodhatnak.

A koronavírus keltette világhisztéria mérföldkő lehet, a fenyegetés különösen veszélyesnek tűnik, és tán a híveik számára is világos, hogy a szeretett apuka nem mindenható, a járványt még ő sem képes megfékezni.

Az eddig lényegében tét nélkül generált félelmek helyett most testközelbe érő vészről van szó, egyre többen érzik a fenyegetettséget, amihez a félelemre adott és mostanáig előszeretettel alkalmazott technika, a gyűlölet nem ad megnyugvást és védelmet.

A kormány által évek óta használt hergelés visszaüthet.

Ránevelték, rákondicionálták a tömegeiket a rettegésre, és addig remekül működött a dolog, míg ők jelölték ki az utálat tárgyát, az aktuális rettegni valót.

Jól játszottak a félelemmel, hiszen a félelem tanult érzés. Eljátszottak a rettegés valamennyi arcával, tudva, hogy alapvetően befolyásolható, mitől is félünk. Hogy megértsük, mi áll a rettegéseink hátterében, nem elég pusztán az egyes embert nézni, vizsgálni kell a környezetet is, ami beépül az identitásunkba, befolyásolja a hozzáállásunkat, motivációnkat. A generációkon átívelő hatások szerepe különösen meghatározó életünkben. (Ajánlom a témában Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét.)

Magyarországon könnyű a dolga annak, aki riogatással és megosztással akar uralkodni.
A félelemkondicionálás jelenségét először John B. Watson vizsgálta 1920-ban a híres „kis Albert” kísérletével, amikor is laboratóriumi körülmények között egy tizenegy hónapos fiúnál idéztek elő félelmet a fehér patkányokkal kapcsolatban. Megfigyelték, hogy a létrehozott félelem hamar túlnőtt önmagán: a gyermek minden fehér szőrös tárgytól rettegni kezdett.

A tudósok később azt is felfedezték, hogy nem feltétlenül kell átélnünk egy-egy borzalmas szituációt, elég mások reakcióit figyelnünk, és a félelem áttapad ránk. Ez persze sok esetben hasznos, hiszen így tanult meg az emberiség felkészülni a veszélyes helyzetekre, ezáltal a félelem bizonyos szintig és keretek között hasznos segítőnk lehet. Már gyerekkorban megtanuljuk, hogy félelem nélkül nincs élet, gondoljunk csak a Grimm testvérek legvéresebb meséjének tartott Félelemkeresőre (amit rengetegen feldolgoztak, az egyik verzió A félelem haszna címen futott).

A félelem az életünket mentheti meg: félhetünk például a magasságtól, vagy bizonyos állatoktól olyan közös emberi tapasztalatok által, ami már milliókat védett meg a bajtól.

Az örökös rettegés és hergelés viszont az ítélőképesség elvesztéséhez, agresszióhoz, stresszbetegséghez vezethet.
Veszélyes fegyver, mert a félelemben tartott reakciója az elviselhetetlenségig fokozódó feszültség miatt kontrollálhatatlanná válhat.”

Az eredeti, teljes írást ]]>itt]]> olvashatja el.

]]>www.mandiner.hu]]>