Nézem a YouTube-ra és a Facebookra „száműzött” Kálmán Olga legutóbbi produkcióját, amelyet D. Tóth Krisztának adott elő, és nem értem. Nem értem, hogyan veszítheti el valaki ilyen magas fokon a kapcsolatot a valósággal.

De kezdjük egy kicsit messzebbről!
Kálmán Olgáról tudvalevő, hogy egy késő decemberi, az évszakhoz képest hűvösebb estén Simicska Lajos magához rendelte finoman és gondosan berendezett veszprémi otthonába, és egy tekintélyes összeg ígéretével a Hír TV-hez csábította. A légyott után a fent nevezett független-objektív újságíró az ATV karácsonyi partiján kecsesen a televízió vezetője elé libbent, először megkocogtatván a pezsgőspoharát szót kért, majd újabb szakmai kihívásokra célozgatva bejelentette azonnali távozását.

Zárójel: Simicska toporzékoló árvái szoktak arra hivatkozni, hogy azok a kollégáik, akik nem akartak részt venni az aljas indokból elkövetett árulásban, rongy alakok meg cserbenhagyók, hiszen egyik napról a másikra mondtak fel. Persze Olga asszony meglepetésszerű és gyors lefolyású karácsonyi felmondása teljesen más. Mert… mert csak. Zárójel bezárva.

Kálmán Olga kicsivel később gyakorlatilag átvette a Hír TV vezetését, és vasmarokkal, ellentmondást nem tűrően beteljesítette a 180 fokos irányváltást.

A legelső – mondom még egyszer: a legelső – interjúját a Hír TV-n Vona Gáborral készítette. Szemtelenül, a szégyen legkisebb jele nélkül mutatta meg, hogy ő és piciny, ám gömbölyded gazdája a legfontosabb dolgokban egyetértenek. Például hogy a Jobbiknak kell megnyernie a választást.

A két ősellenség szövetséget kötött, hogy megbuktassák Orbánt. Simicska adott pénzt, paripát és fegyvert, és csak egyetlen elvárása volt: a Jobbikot kormányzati pozícióba segíteni.

Olga mindent meg is tett a havi – khm… – valahány millióért, és vállalva a tekintélyes arcvesztést, gátlás nélkül vált egyik G-napról a másikra elkötelezett balliberális újságíróból jobbikos propagandistává.

Lajos ügyes üzletember, pontosan tudta, mekkora célprémiumokkal lehet motiválni a szakma oltárán minden nap legkevesebb egy bárányt leölő, makulátlan és objektív újságírókat. Van az a pénz.

A tragikomédia fejleményeit egy ország figyelte tágra nyílt szemekkel. Tömegek hajoltak le szinte egyszerre a leesett állukat keresgélni, miután Lajos a sikertelen hadjáratot köve­tően a sorsukra hagyta bukott alvezéreit, majd visszavonult a Veszprémben található kedvenc vizesárkába.

Szemüket dörzsölgetve, mintha valami rossz rémálomból ébredtek volna fel, hitetlenkedve kérdezték a barátaikat: ti is láttátok? Ti is láttátok, ahogy Olga hónapokig a Jobbiknak kampányolt?

A felvásárolt zsoldosok azóta sem találják a helyüket, és megalázóbbnál megalázóbb helyzetekbe kerülve magyarázzák a magyarázhatatlant a mi legnagyobb örömünkre.

Kálmán Olga legutóbbi magyarázkodása volt talán ez idáig a legkiemelkedőbb mind közül. A saját hazugságaiba belebonyolódó „újságíró” olyan csudákat hordott össze D. Tóth Krisztának, hogy azt egyszer tanítani fogják. Hogy pontosan hol – újságírást vagy mentális problémákat kutató kurzusokon –, azt jelenleg még nem tudni.

Még a csinos D. Tóth is összevissza vakarózott – hol a füléhez, hol a hajához nyúlt, mint valami rosszul blöffölő, kezdő pókerjátékos –, és zavart, szűnni nem akaró pislogásba kezdett az olyan mondatok hallatán, mint hogy Olga szerint az elrabolt Hír TV nem lett jobbikos, vagy hogy Simicska nem várta el tőle, hogy a Jobbik szekerét tolja, de annál a pontnál, amikor Kálmán arról kezdett zavaros okfejtésbe, hogy bár Simicska lenyilatkozta, hogy a Jobbikot támogatja – meg ugye cifrábbakat is, pél­dául hogy most bemegyek, és minden orbánistát kib…szok –, ez a munkáján, mármint Olga munkáján nem látszott meg,

D. Tóth majdnem nyomott egy satuféket.

Itt egyébként komolyan elkezdtem aggódni a szponzorautó és a forgalomban közlekedő többi szereplő testi épségéért. Olga a mindenki által észlelt valóságot tényleg olyan nyugalommal tagadta le, hogy felmerült bennem a kérdés: vajon eljutott-e a patologikus hazudozás azon állapotába, amikor valóban és őszintén el is hiszi, amit hazudik?

Kálmán Olgát őszintén sajnálom valahol. Ha nem ragaszkodna foggal-körömmel ahhoz a valótlansághoz, hogy ő egy olyan újságíró, aki egész eddigi karrierje során politikailag független tudott maradni, akkor talán egyszer, valamikor a távoli jövőben, ha már elült a vihar, kaphatna állást valamelyik televíziónál.

Persze akkor is ott lebegne fenyegetésként a csatorna vezetőinek a feje felett a tény, hogy Olgát már egyszer fel tudta vásárolni egy olyan oligarcha, aki ellen éveken keresztül harcolt. Ez pedig nem a legjobb ajánlólevél.

Az árulókat sehol sem szeretik. Ugyanis nem lehet bennük megbízni.

Apáti Bence - ]]>www.magyaridok.hu]]>