Ma 2019 december 08. Mária napja van. Holnap Natália napja lesz.
juncker.jpg

Juncker óhaja

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nem szeretem őket…

Jean-Claude Juncker közölte, hogy mit vár az új osztrák kormánytól. Legyen ő európai. Juncker ezen kívül figyelmeztette Sebastian Kurzot a Szabadságpárttal való együttműködés dolgairól, mert szerinte „a jobboldali populistákkal nem lehet vitatkozni, sem pedig párbeszédet nyitni. Nem szeretem őket.”

Nem szeretem őket… Tudják, én sem vagyok oda az osztrák Szabadságpártért. És akkor mi van? Ausztriában élnék? Tegnap utána néztem, és feltűnően kiderült, az ég egy adta világon semmi közöm ehhez az országhoz. Azt csinálnak, amit akarnak. Milyen alapon beszélnék bele a dolgaikba?

Az Európai Bizottság elnöke azonban azt gondolja, neki mindent szabad. Sőt, még ezen kívül is lehetőségei vannak. Ő elmondhatja, hogy valami jó vagy rossz. Már mégis, milyen alapon? A Kedves Olvasó szavazott erre az emberre bármikor is? Szerintem nem. Mert esélyt sem adtak rá. Jean-Claude Junckert csak kitalálták egyesek.

Ebből kifolyólag fel kell tennem a kérdést, hogy miért van szüksége a világnak Jean-Calude Junckerre? Vagy úgy igazából az Európai Bizottságra? Mert úgy rálehetne érni nélkülük is, azt hiszem.

Tehát miért is van szüksége a világnak Jean-Claude Junckerre, és az ő bizottságára? Ezt most megpróbálom megmagyarázni. Nekifutok sokadszorra, aztán mégsem megy.

Mert értelmetlen?

Mert értünk van? Ez azt hiszem nincs így. Nagyon nincs így. Akkor az lenne a magyarázata a létezésének, hogy problémákat old meg? Kerestem problémákat, és csak az Európai Bizottság által teremtetteket találtam. Azokból viszont bőven.

Ott van például a klíma védelem által jelentett kihívás. Ez nyilvánvalóan nagy kérdés. Ez esetben akár meg is lehetne oldani. Mondjuk, jelezzük a multiknak, hogy ne szennyezzék a környezetet. Ez megtörtént? Valakinek ez feltűnt?

Vagy ott van a szegénység kérdése. Segíti őket az Európai Bizottság? Hát hogyne, létrehoz egy bizottságot a probléma megoldására. Ez igen sok pénzbe kerül persze, de a válságokat kezelni kell, mert ha nem akkor mi lenne.

Migráns válság? Hát olyan nincs. Lelkes menekültek vannak, akik nem kérnek, és főleg nem követelnek pénzt tőlünk. Ők csak úgy besétálnak országunkba, aztán ha nekünk ez nem tetszi, akkor demokratikus jogokat követelnek. Ha mi ezt esetleg nem adjuk meg, akkor az Európai Bizottsághoz fordulnak. Utána néha nőket erőszakolnak, de ez szubkultúrájuknak a része, ezt viseljük el.

Jean-Claude Juncker rájuk nem mondja valamiért, hogy nem szereti őket. Vajon miért? Nem ér rá éppen? Vagy bizalmi válság alakult ki az unió vezetésben? Vagy valami hasonló értelmezhetetlen marhaság?

Erről mi a véleményünk. Szeretjük ezért Jean-Claude Junckert?

Fotó: eu.com

Máté T. Gyula - ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (1647) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (42) Tereb (138) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Történelem (13) Életmód (1) Belföld (5) Egészség (50) Gazdaság (633) Heti lámpás (220) Kultúra (4) Flag gondolja (33) Sport (729) Mozi világ (440) Autómánia (61) Vetítő (37) Mondom a magamét (4138) Politika (1571) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Nagyvilág (1440) Irodalmi kávéház (474)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>