Ma 2024 november 17. Hortenzia, Gergő napja van. Holnap Jenő napja lesz.
Jeszenszky Zsolt: Jöhet megint a pisztácia

Jeszenszky Zsolt: Jöhet megint a pisztácia

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Újra itt a centrális erőtér… vagy lengyelesedünk?

 

Az ellenzék vezető ereje a DK, sőt a Gyurcsány–Dobrev-szekta gyakorlatilag az egyetlen releváns, érdemi szavazóbázissal rendelkező párt az ellenzéki térfélen – nagyjából így szól ma a konszenzus a magyar politikai viszonyokat figyelők körében, hovatartozástól függetlenül. Csakhogy mindan­nyian megfeledkeznek valamiről, illetve valakikről. Ez pedig a Mi Hazánk, amely a választáson ugyan éppen csak átcsúszott a léc fölött és bejutott az Országgyűlésbe, azóta azonban volt olyan közvélemény-kutatás is, ahol a DK-t is verve a második legnépszerűbb párt voltak a Fidesz–KDNP mögött. De a harmadik hely minden felmérésben egyértelműen az övéké.

Orbán Viktor frissen megválasztott miniszterelnökként 2010-ben hozta be a „centrális erőtér” fogalmát a közbeszédbe.

Ez az jelentette, hogy a jobbközép kormánypárt egy jelentős erőt képvisel (kétharmados parlamenti többséggel ez abszolút így is van), és tőle jobbra és balra is van egy-egy markáns politikai tömörülés. A jobbszélen ez akkor a Jobbikot jelentette. A centrális erőtér gyakorlati jelentősége elsősorban abban rejlett, hogy a kormánypárt ellenfelei olyan messze voltak egymástól programban és főleg ideológiában, hogy esély nincs az összefogásukra és arra, hogy ezáltal többséget szerezzenek. A jobbközép kormánypárt tehát csak egy kis pisztáciát kért a kávé mellé.

Aztán jött a Jobbik „néppártosodása”. Amiről Vona Gábor akkori pártelnök magabiztosan kijelentette, hogy be fog kerülni a történelemkönyvekbe, és tanítani fogják. Ha tényleg bekerül, akkor az olyan lesz a történelemkönyvekben, mint a krimikben a joviális, dagadt recepciós a rendőrségen: úgynevezett „comic relief”. Vagyis egy kis felszabadító nevetést hoz a szigorú, komoly történeti szálak közé. A Jobbik néppártosodása csúnya bukta volt ugyan, de nem volt irracionális gondolat. Még akár a lengyel példához is hasonlítható lett volna – erről kicsit lejjebb.

A néppártosodásból aztán balra tolódás, vagy inkább átevickélés lett, ami még nagyobb buktát hozott. Vonának egy húszszázalékos párt támogatottságát sikerült megfeleznie a „néppártosodással”, majd miután összeborultak a baloldallal, ezt is sikerült újból megfelezni. Igaz, ebben már Vona utódai­nak, Snei­dernek és Jakabnak is elévülhetetlen érdemei vannak.

A centrális erőtér egyik oldaláról tehát eltűnt az ellenfél: átment a túloldalra. 2022-ben egy egyesült ellenzék állt fel a Fidesszel szemben. Közös listán indultak a választáson, de sok-sok pártlogót kellett feltüntetni a szavazólapokon. Vagy ahogy vezérük, az önjelölt/fröccsöntött messiás, Márki-Zay Péter fogalmazott: „a kommunistákat és a fasisztákat külön-külön képviselték”. Hát, a kommunista-fasiszta koalíció is óriásit bukott.

Tudom, semmi újat nem mondtam a fentiek­kel, de valljuk be: leírni és olvasni is jólesik újra és újra. Viszont, és itt a lényeg: az identitását (és szavazótáborát) elvesztett Jobbik helyén megjelent egy új jobboldali radikális párt, a Mi Hazánk.

De mi köze ehhez az egészhez a lengyeleknek? Ehhez semmi. Ott egy másik folyamat zajlott le. 2007 végén, az akkori választásokon a jobbközép PO alakított kormányt, a legnagyobb ellenzéki erő a tőle jobbra elhelyezkedő PiS lett. A lengyel baloldal pedig megsemmisült. (Az, hogy a lengyel baloldal ugyan posztkommunista volt, de – a magyarországival ellentétben – nem volt a saját hazájának ellensége, az fontos adalék, de jelen írásnak nem tárgya.)

Egy nagyon erős jobbratolódás ment tehát végbe Lengyelországban. Aztán ott is történt egy „néppártosodás”, csak ott sikerrel: a radikálisabb jobboldali PiS kormányzóképes erővé vált, és 2015-ben meg is nyerte a választást. A PO vezetője, Donald Tusk már egy évvel korábban lemondott a miniszterelnökségről, és elment Brüsszelbe. Ahová a PO „lelkét” is magával vitte. A párt ugyanis a globalista erők kiszolgálója/kitartottja lett, így ha de jure nem is, de facto azonban baloldali párttá vált.

Kb. ennyi a lengyel sztori, és akkor térjünk vissza a mi hazánkhoz (és a Mi Hazánkhoz). A radikális, nemzeti jobboldali párt tehát nagyjából a harmadik legnépszerűbb párt, és egyes intézetek egyes felméréseiben a DK-t közelíti. (Fontos, hogy a DK gyakorlatilag letarolta a baloldali térfelet egy év alatt, sok szavazót hódított el saját „szövetségeseitől”, ezért erősebb a Mi Hazánknál, szemben azzal az ominózus tavalyi méréssel, amikor a Mi Hazánk megelőzte.

Azt látjuk tehát, hogy van a Fidesz középen, és tőle jobbra és balra is van ellenzéki párt. Ismerős? A történelem megismétli önmagát. És csak 12 évet kellett rá várni. Létrejött újra a centrális erőtér. Vagy valami más történik?

A Mi Hazánk nagyon ügyesen politizál. Számos szavazót szereznek maguknak – balról is. (Már a választások előtt is így volt.) A magyar baloldal szavazóbázisának jelentős része ugyanis nem elvi elköteleződésből szavaz balra. Hanem részben családi, kulturális hagyomány alapján, részben a sima düh hajtja.

Persze. Vannak a nagyvárosi (főleg budapesti) léhűtők, akik mindenféle divatos, progresszív ideológiának hódolnak (genderforradalom, klímapánik, drogliberalizáció, kritikai fajelmélet, korábban migráns-, most ukránszerelem stb.), és nagyjából a Momentum–LMP–Kutyapárt vonalon mozognak. Az egykori MSZP-szavazók azonban kifejezetten utálják ezeket a woke-őrületeket, meg az ezeket képviselő ficsúrokat is. Baloldaliságuk gyakorlatilag Orbán-ellenességben merül ki.

És ezeket a szavazókat a Mi Hazánk remekül megszólítja. Mert például miközben a DK a legvadabb oltásellenes agitálást tolta a közösségi médiában, de ezt nem saját neve alatt tette, hanem mindenféle kamu-független csoportokban. Saját maguk ugyanis nem vállalhatták fel, hiszen a külföldi gazdáik a legnagyobb oltásfetisiszták, az ő narratívájukkal nem mehetnek szembe. De mivel a kormány is az oltások mellett szállt síkra, ezért kiváló kormányellenes hergelés volt az oltásellenesség. Csakhogy a Mi Hazánk is nagyon ügyesen ráült erre a vonatra. A DK által felhergelt emberek pedig elmentek, és jól leszavaztak a Mi Hazánkra, akik viszont simán felvállalhatták az oltásellenességet. Nekik nem kellett külföldi érdekcsoportnak megfelelni.

Most az akkumulátorgyárak ügyében hasonló a helyzet. Ebbe a kérdésbe is hatékonyan beleállt a Mi Hazánk. Látszik tehát, hogy konkrét, széles társadalmi rétegeket érdeklő ügyek mentén nagyon jól meg tudnak szólítani egy-egy választói csoportot. És mivel közben az összes woke-őrülettel szemben is hangosan kiállnak, egy mai egyszerű külvárosi melós számára (aki korábban az MSZP-re szavazott) sokkal testhezállóbb alternatívát kínálnak, mint bármelyik baloldali párt, beleértve a DK-t is. Ráadásul a vezetőjük, Toroczkai László kifejezetten felkészült, jól érvel, és jól láthatóan olyan ügyekben nyilvánul meg, amelyeket eleve nagy társadalmi érdeklődés kísér. Legutóbb például Jámbor Andrással vitázott Antifa-ügyben, és nagyjából ember nincs ma Magyarországon, aki ne ugyanolyan vehemensen vágná legszívesebben pofán a Németországból importált, az utcán magyar emberekre csoportosan, hátulról rátámadó, maszkos huligánokat. A Mi Hazánk tehát a hétköznapi emberek nyelvén beszél, a hétköznapi embereket foglalkoztató témákban, és ez bizony, szavazatokra váltható.

Szóval újra létrejött a centrális erőtér, a Mi Hazánk az új Jobbik? Vagy inkább ők a magyar PiS, és a 2007-es varsói gyors zakatolt be Budapestre? Lehet, hogy szépen megsemmisül a baloldal, ahogy a Mi Hazánk elszippantja a szavazóit? Az utóbbit a szemünk előtt látjuk megtörténni, a PiS-párhuzam viszont nem egészen áll meg. Vagyis leginkább a PO-párhuzam nem áll meg. A lengyel jobbközép párt ugyanis, mint már fentebb is írtam, meglehetősen eurokonform, hogy szép, eufemisztikus szót használjunk a brüsszelitára. A Fidesz esetében ilyesmitől nem kell tartanunk.

Így viszont a Mi Hazánknak sem nyílik lehetőség a „néppártosodásra”. És nincs is erre szükségük. Stabil ellenzéki párt lehetnek, és hogyha a baloldal még sokáig tolja a háborúpárti álláspontot, a genderpropagandát, meg hogy gáz helyett napelemekkel (azaz mini-atomerőművekkel) fűtsünk, akkor akár a Jobbik legszebb napjait idéző húsz százalékot is elérhetik. Ez, mondjuk, tényleg a varsói expressz lenne. Egy ötven- és egy húszszázalékos jobboldali párt.

De addig is jó így ez az újabb centrális erőtér. Jöhet megint a pisztácia.

Jeszenszky Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (334) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Mozaik (83) Gazdaság (719) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2881) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Belföld (11) Tv fotel (65) Politika (1582) Egészség (50) Mondom a magamét (7964) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>