Ma 2024 május 29. Magdolna napja van. Holnap Janka, Zsanett napja lesz.
Így kell harcolni Magyar Péter ellen

Így kell harcolni Magyar Péter ellen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Még határozottabban és egyértelműbben szükséges érvényesíteni a nemzeti szempontokat.

Elmondom, szerintem mi a leghatásosabb módszer a Fidesz–KDNP számára a Magyar Péter által kezdeményezett ellenzéki mozgással szemben.

Illetve elmondom először, hogy szerintem mi nem hatásos. Az, hogyha őt elsősorban személyében, karakterében támadjuk. Ezt már megtettük. Ez csak akkor hatásos, ha olyan plusztények kerülnek még napvilágra, amelyekből az derül ki, hogy Magyar Péter szörnyűséges gazember.

Persze sokan mondhatnák, miért nem volt elég azt megtudni a választóknak Hajdú Péter Varga Judittal készült interjújából, hogy mit művelt a feleségével. Hogy hosszú éveken keresztül abuzálta, fenyegette, szemétkedett vele, ahol csak tudott. Igen, elvileg ez alapján már le lehetett vonni a következtetést arról, hogy 

Magyar Péter minden, csak nem úriember, aki a nőkkel – főleg a feleségével, gyermekei anyjával – tisztességesen bánna. Ellenkezőleg, mocskos módon viselkedett vele. Igen, de azt is látnunk kell, hogy mégsem ment át ez teljesen az ellenzék felé hajló tömegeken.

 Mondjuk biztos, hogy sok feleség egy életre megutálta, de nem biztos, hogy ez minden más, a kormányt gyűlölő nőre és férfira igaz. Ha ezzel nem nézünk szembe, magunkat csapjuk be.

Bár nyilvánvaló, hogy nagyon sokan megvetik Magyar Pétert azért, mert tűrhetetlen, amit a feleségével művelt, mégis, ha valamilyen célt – például azt, hogy valaki szerintük legyőzheti Orbán Viktort – magasabb rendűnek tartanak a házasságon belüli abúzusnál (amiről pontosan nem is lehet tudni minden ok-okozati összefüggést), akkor sajnos az is lehet, hogy nem ezt nézik Magyarban, hanem a potenciált, hogy megállíthatja 14 év sikereiben a miniszterelnököt. Az, hogy ebben később súlyosan csalódni fognak, más kérdés.

Ezzel szemben szerintem azt kell mondani: van itt egy figura, aki csúnyán elárulta a Fideszt, a kormányt, amelytől nagyon sokat kapott, ellenzéki pályára lépett, s ezzel annyi történt, hogy bővült az ellenzéki paletta, s most már egy új szereplőt, illetve pártot is figyelembe kell venni. S hogyan kell figyelembe venni? 

Először is ki kell deríteni: mennyire és milyen mértékben segíti őt a szokásos külföldi hálózat Soros Györgytől az Action for Democracyn át az amerikai nagykövetségig és a demokratákig, akár a davosi elitig, s erről konkrét tényeket és bizonyítékokat kell szolgáltatni a társadalmi nyilvánosságnak. Ez oknyomozó és egyéb típusú munkát igényel, de ennek nagy a jelentősége.

A CÖF, amelynek én is egyik vezetője vagyok, már megtette az első lépéseket ebben az ügyben, így rákerült a plakátokra Magyar Péter, mint aki szintén a guruló dollárok egyik kegyeltje. De tovább kell menni, be kell mutatni cikkekben, elemzésekben, hogy milyen valóságos háttere van Magyarnak. 

Ha sikerül bizonyítani, hogy ő sem több és jobb, mint Karácsony, Gyurcsány, Márki-Zay vagy Fekete-Győr, Donáth Anna, Cseh Katalin, az már nagyon fontos eredmény, ugyanis a magyar választók döntő része nem szereti, ha egy politikust külföldről, pénzzel irányítanak, s azt teszi, amit diktálnak neki.

 Ezt a magyar közvélemény egyértelműen hazaárulásnak tekinti, s a hazaárulókat a magyarok mindig is megvetették. Még akkor is, ha a nevük Magyar.

 

Az egyik lényeges elem tehát Magyar Péter esetleges külföldi hátterének felfedése, pénzügyi finanszírozásának megfejtése. Nem találgatásokkal, hanem tényekkel, adatokkal. Ez nagyon sokat számít. Ebben szerencsére már nagyon előre tartunk, de ezt folytatni kell. A másik viszont nem más, mint az, hogy a magyar kormány, a Fidesz és a KDNP ettől az egész Magyar-jelenségtől nem rendül meg, nem tesz különleges reakciókat, hanem az egészet természetes folyamatnak tekinti. Annak, hogy a politikai életben mindig is vannak árulók, új pártépítők, önmagukat megváltónak tekintő, esetleg némi karizmával rendelkező személyek, akik megjelennek időnként a színen, majd az esetek döntő részé­ben gyorsan el is tűnnek. Ez az összehasonlító politológiában (melyet magam is műveltem-művelek) teljesen természetes jelenség. Európában számos példa volt és van hasonló „kiugrásokra”, nemrég éppen a Mandinerben Kohán Mátyás mutatott be néhány fontos példát közép- és kelet-európai „.szerencselovagokról”, akik később többnyire elbuktak.

De lehet, hogy nem tűnnek el olyan gyorsan, mert esetleg van bennük némi tehetség, beszéd- és szervezőkészség, bátorság, fellépési képesség stb. Ez sem gond, ez is a demokratikus politika természetes része. Ne tagadjuk le: Magyar Péter kihívás, aminek meg kell felelni. A politika így működik, aki ezt nem érti, azzal nem lehet mit kezdeni.

Vagyis egy dolgot kell tenni ilyenkor a másik oldalnak, a kormánynak: 

még határozottabban és még nyíltabban kell a nemzeti érdekeket képviselni. Még határozottabban és még egyértelműbben kell a nemzeti szempontokat érvényesíteni mind az Európai Unió­ban, mind a világ bármely más részén, az Egyesült Államoktól kezdve egészen Kínáig és vissza (lásd Hszi Csin-ping látogatása). Ez hat a választópolgárokra a leginkább. 

Egy konkrét példa: 

az ENSZ szakosított szervezete, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), élén egy Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz nevű alakkal, akinek a múltja egész egyszerűen elfogadhatatlan, arra készül, hogy átvegye a nemzetállamok feletti irányítást a pandémiával és ehhez kapcsolódó kérdések intézésével egyetemben.

 A WHO már egy éve készül arra, hogy átvegye az irányítást a nemzetállamok felett – ami a szuverenitásunk jelentős részének megszűnését jelentené! –, de mivel egyes államok ezzel szemben igyekeznek fellépni, ezért most turbófokozatba kapcsoltak. (Itt kell megjegyeznem, hogy az Euró­pai Unió egyáltalán nem áll ellen a WHO törekvéseinek – van, aki meglepődött ezen?) Ennek érdekében az Egészségügyi Világszervezet „sürgős” felhívást tett közzé a világ országainak, hogy (a LifeSiteNewst idézem) májusig írják alá szuverenitásunkat aláásó „pandémiás egyezményüket”.

Egy március 20-i sajtóközleményben (a honlapjukon utána lehet nézni) a WHO „gyorsított haladásra” szólította fel azokat az országokat, amelyek csatlakoznak javasolt szerződésükhöz, a pandémiás egyezményhez, amely kritikusok, például a kanadai Leslyn Lewis konzervatív képviselő figyelmeztetései szerint a WHO-nak nagyobb hatalmat biztosítana Kanada felett egy újabb világjárvány vagy más, úgynevezett vészhelyzet esetén.

„Felszólítjuk valamennyi ország vezetőjét, hogy fokozzák erőfeszítéseiket és biztosítsák a hatékony járványügyi megállapodást májusig”

 – olvasható a magas rangú politikai személyiségek közös levelében. 

„Új világjárvány-fenyegetés fog megjelenni – és nincs mentség arra, hogy ne álljunk készen rá” 

– figyelmeztettek, és felszólították a tárgyalókat, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket a közelgő 2024. májusi határidő betartása érdekében. A levél azt is tanácsolta az országoknak, hogy ne higgyenek a WHO ellen kampányoló rosszindulatú félretájékoztatásnak.

Nos, ha hinni lehet mindennek, akkor nagyon nagy veszély leselkedik gyakorlatilag minden országra, amely a WHO tagja – s azt lehet mondani, a Föld szinte minden állama tagja a WHO-nak. Donald Trump talán nem véletlenül jelentette ki, hogy ha ismét elnök lesz, a WHO-ból való kilépést komolyan megfontolja az Egyesült Államok. Biden persze mindenben követi a WHO-t. Jó hír az is, hogy mind Nagy-Britannia, mind Hollandia szembemegy az első világkormány felállításának koncepciójával, Japánban pedig hatalmas tüntetésen tiltakoztak a WHO uralma ellen. És ez csak néhány példa az ellenállásra.

Jómagam semmilyen jelét nem láttam annak, hogy ellent kívánunk állni a WHO elképesztő, vészjósló, világkormányzást előre vetítő terveinek. Pedig a következmények elborzasztóak: 

ha ismét jönne egy világjárvány – s miért ne jönne, ezt már előre tudják a „jól értesült” nagyfiúk –, akkor a WHO kötelezővé is tehetné a legújabb vakcina remek hatású változatának kötelező beadatását. Minden országban. Attól óvjon meg az Isten bennünket! Éppen ezért szerintem a magyar nemzeti szuverenitás és egészségünk védelme érdekében nekünk is ellent kellene állnunk,

 végső esetben pedig meg kellene fontolnunk a WHO-ból való kilépésünket, ha valóban érvényesíteni tudnák új elképzelésüket, élén Gebrejeszusszal.

Ez például igazán kurucos, nemzeti cselekedet lenne, amely után a kormányt, a Fidesz–KDNP-t újra magasra emelnék a magyar választópolgárok. Ilyen és ehhez hasonló lépések kellenek, s akkor a 2026-os győzelem garantált, bárki legyen is az ellenzéki kihívó. Mindezt úgy hívják: fellépés a globalista elit ellen, a szuverenitásunk védelmében. A globális elit jelenti ugyanis a legnagyobb veszélyt hazánknak, és ha itt bátran lépünk fel, nincs, aki megkérdőjelezheti a kormány frissességét és felelősségét 14 év után sem.

Új témákat kell tehát felvállalni, új harcokat kell megvívni, akár a WHO, akár az unió, akár a globális háborúpárti politikai elittel szemben! Ez új politika, új bátorság, új nemzeti akarat, mely egekbe emel.

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Jobbegyenes (2807) Politika (1582) Nézőpont (1) Tereb (146) Heti lámpás (318) Sport (729) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7625) Mozaik (83) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Belföld (11) Kultúra (9) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Egészség (50) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Gazdaság (711)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>