Quo vadis, Domine? Hová mész, Uram? – tette fel a kérdést a XIX. század végén világhírűvé vált regényében Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író. A könyv az őrült Néró császár korában játszódik a keresztény­üldözések idején, de alapvetően a XX. századba lépő Európa jövőjéért érzett aggodalom szól belőle.

Az uniónak a hidegháború lezártával még világos céljai voltak: a közép-európai országok integrációja, a német egyesítés elfogadása, egy szociálisan gondoskodó jóléti állam működtetése, a világpolitikai és világgazdasági pozíciójának megőrzése. Az elmúlt évtized során azonban valami félresiklott. ­Európa célt és utat vesztett, aminek tünetei jól láthatók. A zsidó–keresztény kultúra kétezer éves alapjait nem lehet büntetlenül feladni. Napjainkra ezek már régen nemcsak vallási, hitbéli fundamentumot jelentenek, hanem áthatják társadalmi, gazdasági, kulturális életünket is. Ha ezt eldobjuk, akkor az alapokat bontjuk el a házunk alól.

Az unió szabad nemzetek erős szövetségeként indult, amely békés fejlődésével magához vonzotta Közép-Európát is. De egy nemzetek feletti, döntően ezeréves tradíciókat felszámoló, identitás nélküli uniót nem lehet úgy létrehozni, hogy egy mozdulattal félresöprünk népeket, nemzeteket mint a maradiság őskövületeit. Pláne nem Közép-Európában, ahol volt szerencsénk a saját bőrünkön megtapasztalni a proletár internacionalizmus „áldásos” hatásait.

Az Európai Unió az Egyesült Államok és a NATO valós támogatása nélkül nem rendelkezik önálló, elrettentő erejű védelmi erővel. Nagy-Britannia kiválása után ez még nyilvánvalóbbá vált. A NATO-tag Törökország pedig Európa déli szegletében már önálló középhatalomként, kihívóként jelenik meg, nem pedig az európai érdekek önkéntes védelmezőjeként.

Az Európai Uniónak nincs konzekvens, racionális és egységes külpolitikai stratégiá­ja sem az új világhatalommá váló Kínával, sem a szomszédunkban fekvő Oroszországgal szemben. Egyik oldalról a vélt morális fölény pozíciójából kritizáljuk ezen nagyhatalmak politikai rendszerét, számonkérjük rajtuk a demokrácia deficitjét. Ezzel párhuzamosan viszont az uniós „nagyok” egymás lábát tapossák, hogy minél nagyobb szeletet szerezzenek meg a kínai piacból, illetve egymásra licitálnak a szolidaritást fennen hangoztató európai országok, ha a koronavírus-járvány kapcsán kiderül, hogy csak onnan lehet beszerezni védőmaszkokat, lélegeztetőgépeket és egyéb felszereléseket.
Oroszország esetében szintén egymással versenyezve igyekeznek minél olcsóbban megszerezni a kőolajukat, földgázukat, ásványi kincseiket és az orosz piac adta lehetőségeket. Mindeközben ugyancsak morális alapon kritizálják azokat a kisebb közép-európai országokat, amelyek szintén szeretnének normális, konszolidált gazdasági kapcsolatot kiépíteni Kínával és Oroszországgal.

Az illegális migráció, ezzel párhuzamosan az egyre nagyobb teret nyerő iszlamizáció megítélésében sem sikerült egységes ­uniós álláspontot kialakítani. Az elmúlt évtizedek során úgy hívtak be milliós tömegeket, hogy annak biztonsági és politikai kockázatával nem számoltak. Vagy rosszabb esetben tisztában voltak annak pusztító hatásával, és épp ezért tették. Ez pedig az unió titkosszolgálati, elhárítási tehetetlenségére világít rá.

Ki kell mondani, hogy az iszlám térhódítása már az unió összetartó vázát erodálja. Akik pedig a kvótákat és a nemzetállamok védekezési képességének lebontását erőltetik, csak gyorsítják ezt az erőszakos identitásváltási folyamatot. Ha egy dán templom elé kiírhatják azt, hogy „Nincs Isten, csak Allah!”, és azt mondhatják a dánoknak, hogy „Ti egy kihaló fajta vagytok!”, akkor nyilvánvaló a veszély. És bárcsak egyedi esetről beszélhetnénk!

Európa deklasszálódásának legfrissebb tünete a koronavírus kezelése volt. Az olasz, a francia, a spanyol, a svéd, a belga állam is csődöt mondott a járvány kihívásával szemben. A fensőbbséges, erős, gazdag uniós országok azonnal sutba vágták a szolidaritás eszméjét a védőeszközök megszerzésének elsőbbségéért. A járvány tüneteinek enyhülésével pedig nyilvánvalóvá vált, hogy az eszmék után a gazdaság is veszélybe került. Márpedig ha csak a görög, a spanyol, az olasz állam helyzetét nézzük, az már az eurózónára is végzetes lehet. A megoldást hitelek felvételében látják. Vagyis a betegeskedő unió gazdaságilag is lélegeztetőgépre szorul.

Félő, hogy az unió több betegségi tünete most összeadódik, egymás hatását felerősíti. Nyilvánvaló, hogy az eladósodott országok helyett maga az unió jelenik meg felvevőként a kedvezőbb hitelfeltételek reményé­ben. Kérdés, hogy csupán üzleti alapon ­lesz-e valaki, aki biztosítja ezt a gigakölcsönt vagy csak politikai feltételek teljesítése fejében adnak pénzt. Soros György már terítette lapjait. Az idők végezetéig kamatot törlesztő konstrukciót ajánlott Európának. De ez a milliárdos ajánlotta már azt is Európának, hogy évi egymillió bevándorlót fogadjon be, és őket kötelezően ossza szét a tagállamok között. És tudjuk, neki igazán nagy a befolyása az unió intézményeiben. De ha titkosszolgálati szemmel nézzük, akkor a legerősebb illegális befolyásolási műveleteket is ő hajtja végre fedőszervezetein és ügynökein keresztül. A körülmények pedig a kezére játszanak. Erejét kihasználva ajánlja sajátos hitelkonstrukcióját, amit nyilvánvalóan összekapcsol politikai céljaival.

Az Európai Unió és az egyelőre még azt alkotó nemzetállamok válaszúthoz érkeztek. Gazdasági, politikai, társadalmi és biztonsági szempontból egyaránt. Lehet persze úgy tenni, mintha nem lenne itt semmi komoly probléma. Az idő, az európai értékek, a nyílt társadalom eszméje majd minden problémát megold. Csak ez nem igaz.

Most lesz igazán nagy jelentősége annak, hogy Magyarország milyen nagy utat tett meg tíz év alatt. A sikeres gazdaságpolitika, az új utakat kiépítő külpolitika és a stratégiai szintre lépő V4-ek megerősödése segíthet abban, hogy ne váljunk zsarolhatóvá. Legyen az kötelező kvóta, határvédelem, erőszakos iszlamizáció vagy a nemzetállam más módon történő lebontása. Minden rendelkezésre álló módon figyelnünk kell a világ rezdüléseit, hogy időben tudjunk reagálni, mert az általunk vágyott Európa nagy bajban van.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Horváth József - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>