Ma 2025 március 06. Leonóra, Inez napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Hiller István Gyurcsány szintjére igyekszik leamortizálni magát

Hiller István Gyurcsány szintjére igyekszik leamortizálni magát

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Mondhatnánk: ez az igazi hülyeség – ha nem lenne a jelző túl enyhe ezen aljas, félrevezető magatartásra.

Hiller Istvánra, az MSZP politikusára sokan úgy tekintenek a jobboldalon, mint aki a baloldalon – József Attilát idézve – fehérek közt egy európai. Az augusztus 20-ai ünnepségek kapcsán azonban kiderült, hogy Hillernek mintha kezdene elege lenni ebből a pozitív megkülönböztetésből.

Az ünnep estéjén ugyanis az ATV-ben volt módja elmondani, hogy mit gondol Szent Istvánról. Csakhogy ügyes csúsztatással úgy akarta beállítani a dolgot, ahogy Gyurcsányék kötődnek a mai Nyugathoz, pontosabban napjaink Európai Uniójához. Így fogalmazott: „Az a Magyarország, amit létrehozott Szent István, az nyugatos, Nyugat-orientációjú Magyarország.” Ezzel Hiller nem kevesebbet állít, mintha a Szent István idejében fennálló, a zsidó-keresztény kultúrkörre épülő Nyugat, amely idején Szent István megszervezte a magyar keresztény egyházat ugyanolyan lenne, mint a mai, alapvetően baloldali, neomarxista vezetésű államok dominanciájából álló Nyugat. Európai Unióstól, Egyesült Államokostól. Hiller – a gyurcsányistákkal együtt –, aki nyilatkozatában történész létére képes volt elhallgatni a két Nyugat közötti kardinális különbséget, félrevezette ezzel a nézőket. Ő inkább ezek szerint szintén az Európai Egyesült Államokat akarja létrehozni, megszüntetve a nemzetállamok szuverenitását, elárasztva az országokat a migránsokkal, felszámolva Magyarország ezeréves, valóban Szent István-i keresztényi kultúráját. Hiller még le is hülyézi azokat, akik így gondolkodnak. Azt mondja továbbá: „A történelem nem szakácskönyv. Nem egy receptes gyűjtemény. Megnézzük, hogy mi volt 1000 évvel ezelőtt, aztán abból mi lett, és akkor bölcsen arról elmélkedünk, hogy mi lesz a jövő. Ez hülyeség.”

Könnyen lehet, hogy erről a magyarok elsöprő többsége másképpen gondolkodik. Szent István keresztényi kultúrájának tagadását csak a mindenáron hatalomra törő baloldal erőlteti, aki annyira szeretné megkaparintani a kormányrudat, hogy még a rasszista szélsőjobbal is szövetkezik érte. Olyan áron is, hogy a múltat végképp el akarja törölni. S a 2022 utáni, vágyaik szerinti időt állítja be úgy, mintha az az ezeréves történelmünk egyenes folytatása lenne. Ez maga a történelemhamisítás, egyszerűbben fogalmazva gazemberség, kedves Hiller István.

Erre a közelmúltban hazánkban járt Dennis Prager, jeles amerikai konzervatív kommunikátor is felhívta a figyelmet, amikor aláhúzta: a nyugati civilizáció megmenthetőségébe vetett hit ma erősebb Magyarországon, mint Németországban, és erősebb Lengyelországban, mint például az Egyesült Államokban. Szerinte a nyugati civilizáció fő elemei a szabadság és a zsidó-keresztény értékek, azonban a baloldal tagadja a vallást. Orbán Viktor pedig a Fox News amerikai televízió kérdésére úgy válaszolt: „Mi példaként szolgálunk, hogy egy hagyományos értékeken, nemzeti identitáson és keresztény hagyományokon alapuló ország sikeres lehet, néha talán sikeresebb is, mint a baloldali-liberális kormányok által vezetett országok.”

Hiller István szerint mindez egyszerűen hülyeség. Ezzel akár Szent István teljes örökségét is le lehet hülyézni. Ha azonban a magát Gyurcsány szintjére amortizálni akaró Hiller és a gyurcsányisták inkább Szent István eredeti szellemisége helyett a neomarxizmusba kapaszkodva ezt akarják, akkor lelkük rajta.

Mondhatnánk: ez az igazi hülyeség – ha nem lenne a jelző túl enyhe ezen aljas, félrevezető magatartásra.

Horváth K. József

]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Mozi világ (440) Politika (1582) Mondom a magamét (8197) Titkok és talányok (12) Belföld (11) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Gazdaság (730) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Mozaik (83) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2939) Sport (729) Autómánia (61) Történelem (19) Heti lámpás (359) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (543) Tereb (146) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>